A kérdés nem az, hogy, s mint áll a biztosítékok szálainak olvadáspontja uborkaszezonban, hanem az, hogy ama beszéd lényeglátó-e vagy hamis (esetleg barbár), akármilyen gyökérre (radix) is hivatkozik a halottmosdatók serege. Az eredeti szóhasználat (faj) "történelmi és szemantikai szemfényvesztés", de ezt már megszokhattuk a furfangos juhásztól, akinek ezúttal nem sikerült a fény veszejtése, jókorát bucskázott, oda a suba, meztelen.
Az alattvalók tudós értekezésekkel múlatták az időt nagy ijedelmükben Arisztotelész fogalmi rendszerét segítségül híva, miközben a rendszerezéssel valóban nincs semmi baj, tipizálok, tehát vagyok. A dolgok neveit osztályokba soroljuk, az osztályok osztálya, a nemes magánvaló hordozza a lényeget, de a tényleges létezőket az eltérő attributumaik miatt mégis részosztályokba kell sorolnunk. Az ókorban még nem tudták, hogy a fogalomalkotás és rendszerezés tulajdonképpen konstrukció, és a rendszerezés függ a konstruáló személyiségétől. Akkoriban a bölcselet még kevesek passziója lehetett, csak évszázadokkal később tűnt föl a kulturális attitűd fontossága. Hermész vajon mit akart mondani?
A magunkfajták problémája, hogy a multietnikus környezet hermészei furcsamód sokfélét mondanak, és nem a kívánt fasiszta tisztasággal harsogja mil'jó torok a h-p mártás dicsőségét.
Az emberiség kultúráját ugyanakkor nem a politikusok teremtik meg, hanem a művészek, tudósok, mérnökök, illetve akik mindannyiunknak enni adnak testileg-lelkileg, a földművelők, a kétkezi munkások és a tanítók. Egyéniségek, itt, ott, amott akiknek, csak az anyag, a gép, a számok és a betűk fölött van kevéske hatalmuk, akik gyermekeket nemzenek, és békességre, becsületre nevelnék őket, ha engednék a kiválasztottak.
A magyar állam egyik magas rangú tisztviselőjének sem az feladata, hogy ellentétet szítson, hanem, hogy csillapítsa az háborgást, miközben a hazánkban született vagy külföldről beszivárgott gazemberségektől megvédi a rászorulókat. Csendben, nem pojácaként hőzöngve, hanem úgy, mintha szolgálna... |
