NAPLÓK: Hetedíziglen
Legutóbbi olvasó: 2025-09-18 14:45 Összes olvasás: 400037Olvasói hozzászólások nélkül| 6755. | Krisztina: pályaművek közé tedd | 2023-10-01 16:00 |
Simf! Kérlek, hogy tedd a pályaművek közé, oké??? Ne az extrákhoz.. Még írok extrát most fotózom.. De kell, hogy kiszellőzzön a fejem, nem téged cseszegetlek. Egy órát kint leszek
Bírlak te ökörke és kösz
------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
vagyok
Csend van. Rég jártam kinn a rétemen, ahol a fák összekuszálják ágaikkal az ég haját. Ma különösen szépek a kavicsok a folyó mellett, kobalt-fehér és okker színűek, némelyik sohasem fekete.
Egy bokor szembecsap. A csipkebogyó szőrétől majdnem megfulladok. Kiszedem a pihéit, és majszolom. Lekvárrá érlelte, sötétre csípte a dér.
Nekitámaszkodom a matuzsálemnek. Érzem törzsén a nedvet. Minden tele van levelekkel – ilyenkor már tinta színűek, az elmúlást érzik ők is –, és elmorzsolok egy nyirkosat hadd tűnjön el a ködben.
Barátságtalan most a rétem, bár én szeretném különlegesnek látni. A tejfehér köd leszáll, egyre sűrűbb. Ez is az ő arca, a ráncos fehérségével. A csordakutat mintha mesében látnám.
Hív az erdő, vagy csak így gondolom. Kiszáradt ereket fényképezek,
Némelyik csupán paca — ki is törlöm, de az illúzió megmarad. Az erdő fáit rózsa árnyalat keretezi, ettől feketébbnek látszanak. Lassan megindulok feléjük, a derengés irányába. Hallgatok. Messze még a kisze bábok téltemetése.
Megbabonáz a köd. Gyönyörű a fák kérge. Végigsimítom érdes testüket, Krisztus arcukat Alig mozdulok, A csámcsogó csitkenye tekintetével követ. Egyre halkabban megyek, nehogy felébresszem a szendergő fákat, aludjanak csak a tejüveg-fehérségben. Kérgek és kövek között, a ködben egyre lassulnak lépteim. Nem csinálok semmit.
Vagyok.
|
|
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
