NAPLÓK: Holle anyó :-) Legutóbbi olvasó: 2026-09-12 21:27 Összes olvasás: 931| 27. | [tulajdonos]: Duplaszaltó Krisztinának | 2026-09-11 13:51 | Szívműtét előtt , apáé
Tudtam, mikor kiszállt a Golfból. Olyan fura volt az egész, és olyan sovány.
Örökké feldúlsz valamivel, pedig erőd az van. Tudtam, hogy a fénykép miatt jöttetek igazából, ahol, mint az orgonasípok, le vagytok fényképezve gyermekként. Te műtét előtt, és rosszabb a szíved, mint gondoltuk. Nem is nagyon néztél rám. Azokat a hülye leveleket néztem az árokban, és minden marhaságról beszéltünk, arról, ami nem is fontos. De úgy tettünk, mintha ez most az volna. Levelek az árokban és piros fák. A cseresznyéé, a baracké. Ezt gyűlölöm, ezt a szavak nélkül is értjük egymást. A fenét értjük egymást, mindent most kéne kimondani, mindent, érted?
Megláttad a fényképeket, amin, mint harangsípok, ültetek, és leemelted a falról. Gyengéden. Az utolsó kép talán. Odahúzta Miki a padot, és ti úgy ültetek rám, mint akkor régen, de most megöregedtetek. Miki mosolygott, Maci unalmas képet vágott, Márti természeteset, csak a te arcod volt szomorú... Sütött a nap, ti ültetek, én néztem, mi, a többiek néztünk. A fény rád esett, a legnagyobbra. Kerülted a tekintetem, nem néztél rám. Hozzám beszéltél. Nem, nem beszélek félre, nem mertél a szemembe nézni. De kimondtad. Ha ez a kurva szív megáll! Apa! Elköszöntél a Mamától a temetőben. Várunk, a várólistás apám, ha hívnak, akkor rögtön menni kell. Félek, és nem szégyenlem, hogy félek, azt sem, hogy ide írok. Azt sem, hogy neked írok. Őzikék. Már megint az őzikék. Magam siratom. Tudod, a Zaporozsec, amikor együtt toltuk, és a nyulak. Meg a copfom. És amikor táncoltál a hosszú folyosón anyával. Francia sanzon volt, Piaf, fekete bakelit lemez, és a „Nem, nem bánok semmit sem...” – ez szólt. Sosem komolyzene, csak Eszter hitte azt. Már fáradsz. Írok egy levelet. Istenem, hány hülyeséget írtam, de nem érdekel az sem, hová írok. Kis skicceim neked írom egy füzetbe. Olyan jó lenne, ha újból túráznánk Tücsiékkel. Az is, amikor meséltél, mikor minden lökött krimidet elloptam. Sosem tudtál jó bort csinálni. Agyoncukroztad. Nem értettem, miért ültetsz annyi fát.
Jövő héten megyek. Kéne most egy mese neked, vagy egy pulóver, Apa, vagy csak megint átölelni, hogy halljam: Duplaszaltó Krisztinának. Kérlek, mondd ezt nekem. Miért nem mondod? Az országot bejártuk. Csak úgy stoppal. Hány éves voltam? Az ország csak a Vendvidék. Igen, azokkal a körtefaillatokkaI. De az volt az Óperencia. Pityerszert kaptam tőled szülinapira. Meg a tisztaszobát.
Miért ígértetsz meg velem hülyeségeket? Nem bírok írni, firkálni kell, pedig mindegy, mit. Nem veszek ki belőle semmit. Apa. Ne hazudj...
Zsíros kenyereket eszem, jól hallottad, mérges lennél, csak hogy ne fogyjak az idegességtől. Hogy ne nézzek ki rosszul, ha látsz, hogy lásd a hosszú hajam, a nevetésem, azt, hogy egyél még, ha ott vagyok. Az a fénykép megzavart. Miért? Hogy bírtad ki mosolyogva a testvéreiddel? Mi? Miért nem hazudsz, vagy mikor hazudsz? A padról majdnem leestél... Hátul billen nagyot, és mind a három tesó összerezzen, hátha ez rossz ómen.
Nem hiszek, te is tudod. A gyerekimát elmondom most is.
Apa, ugye elolvasod majd a könyvem? Apa, nem lesz utolsó fénykép. Beállított hazugság volt a mai délután. Ledermedt gyermekek. Egyszer normálisan leírom, hogy ne ez a kép maradjon, hogy te középre ülj... jó?
Apa, a könyvemnek azt a címet adom, hogy Vadkörtefák. Érteni fogod.
És persze, hogy újra stoppolunk.
Hibásan írtam | |
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
|
|
