NAPLÓK: Bocs Jenő, csak magam szórakoz Legutóbbi olvasó: 2024-12-04 09:33 Összes olvasás: 27602. | [tulajdonos]: volt egyszer egy...2. rész. | 2018-02-17 13:06 | Dzsimmi ritkán mozdult ki a városból, sőt a kikötőt sem szívesen hagyta el. Az elmúlt két évben mindössze háromszor, akkor is betegeskedő nagynénjét látogatta meg pár üveg itókával a már említett csempészáruból, de most hogy már meggyógyult, maga jött érte, és mindig megajándékozza Dzsimmit házi süteménnyel vagy régi családi ereklyével, legutóbb is kapott tőle egy aranyórát. Bár ismeretlen név volt rágravírozva és Mundi tánti szerint valamelyik hódolójáé lehetett, ám Dzsimmiben erősen élt a gyanú, hogy kleptomániás az öreglány, mert a kocsma törzsvendégei mindig keresnek valamit a távozása után. Vagy egy cigarettatárcát, vagy például a múltkor eltűnt az egyik orosz protézise, amelyen két arany fog is volt. Akkor tette ki maga mellé az asztalra, amikor az öreglány által kínált meglehetősen kemény és furcsa színű ánizsos süteményt megkóstolta. .
De visszatérve Dzsimmi utolsó hajóútjára, valami rejtélyes betegség támadta meg akkor, egyre gyakrabban tört rá a honvágy, vagyis a szárazföld hiányának elviselhetetlen érzése. Legjobban az utazás negyedik hétében, amikor a hajó kormányozhatatlanná vált a viharban és napokig hánykolódott a tengeren. Megfogadta, ha egyszer partot érnek a lábát nem teszi ingó járműre. Ám amikor barátját Nagyszívű Zénót ilyen állapotban látja, mint most is, bizony visszavágyik a tengerre. Zénó fél - vagy egészen alkoholos állapotban erősen gesztikulálva, sóhajtozva, könnyeket eregetve saját költésű verseit szavalja a bárpult tetejéről. Na ilyenkor visszamenne.. Zénó a városon túli szeméttelepen dolgozik ideiglenes szemétőrként immár tíz éve és vasárnaponként mindig itt tölti a szabadnapját. Már délelőtt bejön az ócskapiacra, ahol eladja az egész héten összegyűjtött limlomot, és ami nem kel el azt Dzsiminek ajándékozza. Dzsimmi persze visszahelyezi a ház előtti kukába miután Zénó elmegy, de sajnos előfordult már, hogy ugyan az a jobb talpán lyukas gumicsizma visszakerült. Ezért Dzsimmi próbálja hárítani , de hiába, ma is hozott neki egy bibliát, elég réginek tűnik. Valami vizsonyi felíratú ócskaság. Láthatóan mindenki jól érzi magát, a többieket nem zavarja az önjelölt poéta és ahogy fogy a délután nyári hőuszálya egyre magasabbra hág a kocsma alkoholszintje. Csupán csak Törpe Poirot ideges a szállítmány miatt. Az utolsó láda töményt hozta be és hogy szem előtt legyen feltette a bárpultra. Volt valami a levegőben a csatornaszagon kívül, ami a szemközti Kozsóék eldugul a lefolyójából áradt, valami más, valami ismeretlen vészjósló idegen szag. A várakozók néha megkérdezték a csapost, aki a telefont kezelte, hogy nem jött e segélyhívás, vagy bármilyen hívás a műholdról ahonnét figyelik a fináncok a hajót. Ők ugyanis le vannak fizetve, vagyis pontosabban bűnrész-vényesei a viskybiznisznek.
Páran már kidőltek a várakozók közül, de mindig ez van ha késik a hajó, Az egyik kubai például a fogas alatt aludt el. Néha csuklik egyet, olyankor félálomban bocsánatot kér, de senki nem figyelt rá. Az oroszok kártyáznak a kínaiakkal, csak az arabok nem vegyülnek senkivel, egyfolytában mormolnak valamit hang nélkül, meregetik az égre a szemüket, ám bizonyára nem látnak senkit, vagy nagyon messze van mert integetnek is közbe erősen fokhagymaszagot árasztanak. Sajnos valaki hangosan kiröhögi őket és ekkor az egyik előveszi a görbe pengéjű méretes szablyáját. Mindjárt síri a csend ., Dzsimmi féltretolja Zénót aki időközben leesett a pultról, de mire elindulna a kaftánosok felé megcsörren a telefon. A kubai ijedtében abbahagyja a csuklást. . Ám kiderül, hogy csak az utca végéről telefonál Só Jakab felesége Aliz a tűzoltók miatt,, mert nincs másik irányba kimenő hívásuk, Só letiltatta a magas számla miatt. Azt mondta ne pánikoljanak, habár átterjedt a tűz pár szomszédos lakásra, de szerencsére nincsenek ilyenkor otthon, vagy alszanak. Poirot telefonált a tűzoltóknak, később még egyszer mert elsőre idegességében rossz címet adott meg, aztán mire visszatért a pulthoz már alig pár üveg visky árválkodott, az időközben lelakatolt ládát valaki mégiscsak kinyitotta. Jolly lehetett a mindenes aki régebben széfspecialista volt, és Poiret a börtönkórházból ismerte, ahol együtt üzleteltek, Poiret raktáros volt, Jolly pedig átjárt gyógyszerért hetente kétszer egy őr kíséretében. Ő volt Tizenharmadik Dzsóni aki jelenleg az utcában lévő kisgépszerviz és üzlet tulajdonosa, bár többnyire innét a bárból bonyolítja a boltot. Mindenki tudja hogy számla és garancia nélkül, megrendelésre dolgozik, vagyis ellopat bármit amire igény mutatkozik kis és nagy mennyiségben egyaránt.
Zénó is tőle vette a gitárját és azóta egyfolytában gyakorol, hogy vasárnaponként előadja legújabb szerzeményeit itt a nagyérdeműnek. Eddig csak Dzsimmi merte megmondani neki, hogy nem bánnák, ha kevesebbet énekelne és többet hallgatna, de Zénó még mindig szerelmes Macába, Dzsimmi volt feleségébe, aki bár időközben leszbikus lett, otthagyta a szakmát és meglehetősen furcsán néz ki a férfihormon kezelés hatására, de Zénó továbbra is azt a kislányt látja benne, akivel egy faluban nevelkedtek valahol Kelet Európában a Duna mellett és bár óvodás korában látta Macát utoljára meztelenül, nem feledte, és azóta is reménykedik, hogy egyszer összejönnek. Ezért is lett ideges amikor egyszer betévedt ide egy idegen és megjegyzést tett a gitárjára, mondván, hogy eggyel több húr van rajta mint kellene. Ettől természetesen begurult, mert ne nézze őt senki hülyének. Egyébként is így tökéletes a hangzása, és azon fogja vissza magát mielőtt elszakadna nála a cérna az ilyen okostojásoktól és a sok földhözragadt antipoétától, akik a háta mögött kiröhögik.és azt gondolják, hogy ő nem veszi észre. Egyetlen elkötelezett híve van Nemtommuki Tamás, aki állítólag sokat járt Párizsban és más nívós helyeken koncertekre még a nagy világválság idején. Akkor volt a szesztilalom Amerikában és ő bonyolította a legnagyobb beviteli szállítmányokat Európából. Igaz kicsit szkeptikusak vele szemben, mert akkor százhetven évesnek kellene lennie. Habár van neki egy fotója amelyen fiatalon egy kutyával pózol és a hátlapjára az van írva, hogy Lajkával i960-ban. Ez azért érdekes, mert a kutya abszolút felismerhető rajta és azt rebesgetik, hogy a szputnyik annak idején üres volt, mert Tamás kilopatta a kutyát előző este. Akkor pedig az is igaz lehet, hogy Párizsban koncertekre járt. No de akkor mennyi idős? Néha meglátogatja egy Levin nevű fazon aki állítólag berepülő pilóta volt a Szovjetunióban és részt vett valami kísérletben, amely szövetekkel és egyéb ruhaneművel volt kapcsolatos,. Valaki egyszer kihallgatta őket, bár nem volt nehéz, hiszen Tamással csak kiabálva lehet kommunikálni. Tehát Toszim Szergejevics Levin is bejön a képbe, mint lehetséges kulcsszereplő, később majd fontos történéseket tulajdonítunk neki, de most szünetet tartok, mert késő van és mára ennyi új információ éppen elég lesz, ha érdekel valakit folytatom .... :) | |
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak. Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
|
|