NAPLÓK: Anya Legutóbbi olvasó: 2025-07-01 11:41 Összes olvasás: 11636| 5. | [tulajdonos]: 5. | 2011-08-09 22:55 | Anyám a yachtján fogadott. Mögötte az Adria rettentő kékje, elegáns, fehér kosztümjén átragyogtak apró mellei, ölében fekete pincsi hevert mozdulatlanul. Ahogy leültem mellé egy szabad nyugágyba, odaintette a pincért, s az megtudakolta mit parancsolok. „Scoth-ot, George, sok jéggel, ahogy szoktam.” Végignéztem anyám barna, kissé száraz lábain, és elmosolyodtam. „Frank nincs itt?” „Frank?” Élettel teli szemei cinkos derűt sugároztak felém, utánozhatatlan mozdulattal adta tudtomra, hogy Frank nem jön többé. Ujjaival mintha dohányleveleket morzsolt volna szét, majd elengedte őket, s egy szellő máris kilibbent velük a tenger fölé. Anyám ekkor letette az öléből a kedvenc pincsijét, és nagy komolyan így szólt hozzám:
- Aggódom érted kisfiam!
- Tényleg?
- Tudtad, hogy „Sodródásnak” nevezi Sennet a modern ember hánykolódását, aki folyamatosan munkát, lakhelyet és életformát vált, hogy a globális kapitalizmus és a rövid távú gazdálkodás követelményeinek megfeleljen? És hogy mik ennek a következményei? Társadalmi gyökértelenség, kiegyensúlyozatlan szakmai és személyes identitás, stressz, apátia!
George végre megjelent a scotchommal. Megkönnyebbülten kortyoltam belőle.
- Igen, de hát muszáj sikeresnek lenni. Sikeresnek kell lenni akkor is, ha ennek alkalmazkodás, teljesítménykényszer, a rendelkezésre álló idő percnyi pontosságú beosztása, rendületlenül növekvő követelmények, totális felhasználhatóság és közben a privátszféra elhanyagolása az ára.
- Jaj, kisfiam, ugye nem leszel olyan, mint Frank? - dőlt hátra anyám a nyugágyban. - Inkább adok még neked egy rakás pénzt!
Közel s távol a családjainkban senkinek se volt jogosítványa, a sok buszozó, villamosozó, hévező, rongylábú paraszt meg becsületes munkás között anyám volt az első, aki autót álmodott magának, és volt is bátorsága hozzá, hogy megtanuljon vezetni, és én ezt az úttörőszerepet nagyon is jellemzőnek érzem rá, méltónak valamikori szépségéhez, amiben utoljára mutatkozott meg a nagyobb élet utáni vágy, a csalóka fény felé való törekvés, a lakótelepi lakás megszerzése után, a veseműtétjén túl, egy újabb szülésen, a leszázalékoláson, a jobb sorsért való imák véres pókfonalával sárga hajában, amikor még mindig csak a harmincas évei közepén járt, de már javában fojtogatták a depresszió áttetsző polipkarjai, amik majd lehúzzák a totális vereség mocsarába, és megmutatják neki, hogy mindennek van következménye, és senki sem tud csak úgy, a puszta akaratából bűntelenné válni, akkor az anyám rávette a második férjét, hogy vegyenek egy használt Daciát; és ebben az ütött-kopott, méregzöld járgányban, amit az eredeti gazdája három évig taxiként használt, végre megint egészen viccessé vált az anyám, például nekivezette az Erzsébeti Felüljáró masszív pillérjének csak úgy, minden kényszer nélkül, mert előtte fél kerékkel a járdára parkolt, és nem tudott róla lejönni, és ijedtében csak nyomta a gázt, amíg neki nem ment a falnak. „Kisfiam, nehogy megmondd a Misinek mi történt, én azt hazudtam neki, hogy valaki végighúzta a kocsi oldalát parkolás közben!” - tett cinkosává az anyám, de én csak nevettem, bár nagyon megtisztelő volt az ő cinkosává lenni, de reménytelen vállalkozás is egyben, ”na jó” - kérdezte Misi - „de akkor mitől ennyire falas a kocsi oldala anyukám, mitől ennyire falas?”, szóval vicces lett a maga módján megint, és pár évig nevetni is tudott, sőt olyanokat mondott, hogy „kisfiam, nagyon büszke vagyok rád, micsoda gyönyörű, erős karod lett a sporttól!” és elég hülyén éreztem magam, ahogy álltunk a 48-as buszon, az anyám meg fennhangon dicsérgette az izmaimat, aztán leérettségiztem, elmentem katonának, és ha úgy adódott még pornófilmet is néztem együtt az anyámmal a kurva sok alámondásos akció film után, a VHS kazetták panelparadicsomában, amivé a földszinten levő lakása változott át akkoriban, 1984 körül.
| |
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
|
|
