NAPLÓK: A vádlottak padján Legutóbbi olvasó: 2024-05-08 21:42 Összes olvasás: 56058| 825. | [tulajdonos]: Az én füveskönyvem 72. | 2024-04-26 11:24 | Arról, hogy a szívek összetörnek
A szív természetesen nem tud összetörni, hiszen csak egy halom izomszövetből, ínból és érhálózatból áll. Csak hús, csak vér. Összetörni csak a kőszív tudna, de a kőszívű ember általában nem érző lény, ahogy a jelzője is mutatja.
Az emberek sokat gondolkodhattak azon, hogy hol LAKIK a lélek a testben, mitől lesz élőlény az ember, és mi hajtja, élteti, viszi előre. Máig vannak, akik a gyomorban éreznek, pedig ott csak az adrenalinlökettől lehet valamit, görcsöt, összehúzódást, jelzést érezni. Ha félünk, ha szenvedünk, összeszorul a gyomrunk. Olyannyira, hogy enni sem tudunk, ha éhesek lennénk sem. Persze összeszorult gyomorral nem éhes az ember, mással van elfoglalva. A hírtelen, stressz vagy félelem kiváltotta hasmenés is okot adna arra, hogy azt higgyük, a lélek a gyomorban „lakik”. De ott meg csak enzimek, savak, nedvek, összerágott ételdarabok vannak, semmi egyéb.
Hol lakik hát a lélek mégis? Vannak, akik azt gondolják, hogy egyértelműen a gondolatokat szülő agyban „lakik” a lélek, hiszen az agy irányít minden funkciónkat, minden lépésünket, minden érzelmünket, még a gyomrunkat is. Az agyban keressük tehát a lelket, ami élővé tesz bennünket? Hiszen az agy semmi egyéb, mint víz és zsír, alig valami „szárazanyag”, amikből idegsejtek bonyolult hálózata épül ki, amiken átfutnak az ingerületek, amik aztán gondolatokká, megfoghatatlan, anyag nélküli részekké válnak. Hohó, hiszen akkor jó helyen járunk!? Valamelyest igen.
Az agy léte, működése már valamit megmutat a TEREMTŐ anyaggá sejtesülő tervének nagyszerűségéből, hiszen úgy irányít, befolyásol, hogy maga a gondolat (akár a Lélek) alaktalan, formátlan, testetlen, megfoghatatlan. Ez egy olyan mélyen misztikus dolog, amit még ma sem fejtettünk meg, ami még évszázadokig, vagy talán (ha leszünk még, s lesz „emberi arcunk” akkor) évezredekig ad majd „munkát” a filozófusainknak, vagy ilyen „amatőr” gondolkodóknak, mint amilyen én magam vagyok. „A lélek nélkül a test halott” – olvassuk a Bibliában, e szerint mégiscsak kell lennie egy helynek, egy ficaknak a testben, amit a lelkünk lakhelyének hiszünk. De hol van ez?
Nem tudunk egy olyan helyet említeni, találni magunkban, amiről minden kétség nélkül kijelenthetnénk, hogy ott lakik a lelkünk! Épp ennek az örök problémának a feloldására találta ki magának az ember azt, hogy ezentúl a szívet teszi „központtá”, olyan hellyé, ahol a lélek lakik (vagy lakhat), ami végre valamennyire megnyugtatóan „rendezi” az agyunkban, a fejünkben, a gondolatainkban a „lelket”, s így Istent is. Mert ha a lélek a szívünkben él, akkor Isten is élhet benne, sőt, akkor Isten is abban él. Így lett a szív az anyagi test „legnemesebb” szerve, így kapta meg azt a státuszt, ami ahhoz kell nekünk, földhözragadt embereknek, hogy EL TUDJUK KÉPZELNI ISTENT ÖNMAGUNKBAN! Talán ez kicsit felértékeli önmaga előtt az embert, talán így jobban megbecsüli a TESTÉT is, hiszen az a lélek és Isten lakhelye!
Ha ennek ellenére romboljuk a testünket, akkor tényleg „összetörhet” a szívünk. És nélküle nem lesz lakhely bennünk sem a léleknek, sem Istennek, és halottak leszünk.
Én magam átestem már két szívinfarktuson. Amellett, hogy óriási testi gyötrelem, fájdalom (annyira, hogy szemrebbenés nélkül ajánlottak az orvosok, ápolók morfiumot, ha nem akarnám, hogy fájjon), a benne lakó lelkem semmit sem érzett ebből!! Talán tudta (?), hogy ez még nem a testből való kiköltözés ideje? Az infarktus, a „halálközelség” is egyféle misztérium ezek szerint? Nyugodt voltam a lelkemben, nem háborogtam a fájdalom ellen sem, „megérdemeltem”, ha eddig nem figyeltem erre a „bennem élő lakhelyre”! Eztán majd fogok -ígértem. Persze -milyen az ember?- semmit sem tartottam be ebből az ígéretből. Ma is iszok kávét, egy-egy kupica pálinkát, néhány pohár bort, ma is elpöfékelek hetente egy-két pipát, ma is eszek zsíros ételeket, és ma sem tornázok, mert megelégszek azzal, hogy a feladataimat el tudom látni. Persze vannak jelek az újabb, az elkövetkező jövőre, de mivel NEM FÉLEK, sőt, néha szinte vágyok arra, hogy a lelkem „hazataláljon” végre, így egyelőre nem foglalkozom velük.
Persze, ha TÉTJE van az életnek (feleség, gyerekek, unokák, rokonok, versek, könyvek stb.), ha VALAMIT még szeretnék megtenni itt, akkor figyelembe kell vennem, a szívek össze tudnak törni.
És akkor valamennyi „visszhang” Márai gondolataira: Nekem a szívemben túl régóta van sokkal fontosabb dolog annál, hogysem össze tudná törni azt egy ember. Tanuld meg, mik a fontos dolgok, s nem kerülsz olyan helyzetbe, amikor úgy érezheted magad, „összetört szívű lettél”.
| |
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
|
|
