NAPLÓK: A vádlottak padján Legutóbbi olvasó: 2024-07-27 01:49 Összes olvasás: 60346| 811. | [tulajdonos]: Az én füveskönyvem 64. | 2024-04-15 09:50 | A várakozásról
A várakozás lehetőség. Lehetőség arra, hogy eldöntsd, miért is várakozol. Tudom, ez olyan kijelentés, mint a Kis herceg alkoholistájáé, de igaz. Valamire várakozni azért jó, mert közben arról a valamiről elmélkedhetek, miért is fontos nekem, miért is kell nekem, miért is akarok vele foglalkozni. Valakire várni majdnem ugyanezeket a kérdéseket veti fel, és ha valaki nagyon fontos, arra ugyanannyit vagyok képes várni, mint aki kevésbé. Nálam nincs olyan, hogy ha valaki netán egy megbeszélt időpontban nincs ott, akkor megharagudnék rá. Ahhoz én túlságosan sokat késtem életemben! Ráadásul a mai élet olyannyira felgyorsult már, hogy sokszor nehéz követni a feladatok, a teendők sorrendjét, időpontját. Ép ezért ma már nem mérvadó egy ember megítélésében, hogy mindig PONTOS legyen.
Egyszer a főnököm elküldött az élettársáért Budapesten, a Kőbányai útról kellett volna eljutnom délelőtti időben a III. kerületbe, és vissza. Körülbelül 45 perc totyogás után félútig sem jutottam el, akkora volt a forgalom. Miért nem mentem a párhuzamos utakon, a mellékutakon- kérdezte a főnök. Azok is be voltak dugulva. Felhívta a társát, aki felült Budán az 1-es villamosra, és a Kőbányai úton leszállt róla az épület előtt, ahol dolgoztunk. Én megkaptam a parancsot, induljak vissza. Mire visszaértem, Eta már a munkájának a dandárját végezte, és rég elfelejtette a villamosozást.
Rengeteg élethelyzetben tőlünk független okok miatt késünk. Régebben nem volt ez így. Ma elég egy „balhézó” utas, hogy a busz ne legyen pontos, télen elég egy keresztbefordult kamion, hogy két órás késéssel érjünk el valahová. Ma már nem etalon a pontosság, aki mégis tudja tartani, az egy BOLDOG és megbecsült ember.
Persze nem azt mondom, hogy sokat késnék én is. Sőt, általában percre pontos vagyok, vagy ha látom, hogy baj van, akkor telefonálok. Régebben telefon sem volt. (Még emlékszem az első „mobilokra”, amik akkorák voltak, mint egy aktatáska, és még csavart zsinóros telefonkagylójuk volt, s a tehetős vállalkozók így sétálgattak az utcán.)
Mindig tudtam várakozni. Soha sem unatkoztam közben. Ha volt időm, lementem a Dunához, néztem, hogy úszik el a dinnyehéj, vagy hogy vetik a hullámokat a hajók. A buszokon, vonatokon olvastam, szinte soha sem utaztam ismerősökkel, így hangtalan lehettem. Ha valaki a várakozást nem bírva folyamatosan beszélt, hallgattam. Meghallgattam, bólogattam, sokszor még komolyan is vettem a szómenését, pedig csak pótcselekedett.
Egy „csúnya” várakozást ismerek csupán: várakozást a halálra. Aki nem tud önmagával mit kezdeni, mert nem érdekli olyan, ami a várakozást értelmessé és könnyűvé tenné (utazás, olvasás, játék, barátkozás, séta, kirándulás), az csak magába roskadva ül, és várja a halált. Nincs ennél szomorúbb. Egy percig sem tennék ilyet. Akkor már inkább a halál!
| |
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
|
|
