NAPLÓK: A vádlottak padján Legutóbbi olvasó: 2025-04-02 09:26 Összes olvasás: 72946| 949. | [tulajdonos]: Friss... | 2025-03-30 10:10 | Bundi…
Az 1970-es évek elején
apám sikeres önakasztása után
Bundi kutyánk is beteg lett.
Először lelki, majd a teste is
reagált, lehet, épp apám halálára.
Fején hatalmas daganat nőtt,
eltorzítva addig szép, hű tekintetét,
s minden pillanatban láttam,
nagy fájdalmai lehetnek.
Anyám szinte sosem volt otthon,
dolgozott, hogy legyen zsíroskenyér,
vagy épp paprikáskrumpli a tányérban,
s eljött a tavaszi szántás ideje.
Egy nagydarab, igazi parasztembert
küldtek a mi utcánkba, aki végigszántotta
a téesztagok kertjeit, ingyen, pohár borért.
Amikor a mi házunkhoz ért, bevezette
a két lovat az ekével, s nagy örömmel
megengedte, hogy felüljek az egyik hátára.
Széles volt a ló háta, félig muraközi, alig
tudtam megülni, de ez a ló nem a mesebeli
paripa volt, hátán ülve csak helyben tudtam
képzeletben vágtatni erdőn és mezőn.
Amikor levett róla a gazdája, akkor jött elő
talán nevetésem hangjára Bundi.
Ahogy meglátta, felvett egy darab vascsövet
valahonnan, és egy jól irányzott
ütéssel fejbe vágta.
Nem piros volt a vére, hanem
halvány rózsaszín. Rögtön elpusztult.
Nem kell hagyni szenvedni – mondta,
és hozzákezdett a barázdák szántásához,
de előtte még megkérdezte,
szét, vagy össze szántson.
Sírtam? Perszehogy. Te nem sírtál volna?
Megvártam anyámat, s csak mikor hazajött
akkor földeltük el a nyárfa alatt.
A gödröt én ástam meg, anyám tette bele
Bundit, aztán mindketten rákapartuk
a földet, ami ugyanaz volt,
mint a kertünk földje.
| |
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
|
|
