NAPLÓK: 01 Legutóbbi olvasó: 2025-07-01 21:00 Összes olvasás: 6499| 22. | [tulajdonos]: 17 | 2016-11-11 21:09 | Félidős.
A test nem rejtjelez. A test nem cselezi ki az agyat, félreérthetetlenül mutat.
Panna szereti a pókokat. Ha lehet, hagyja őket hálót szövögetni. Nyáron, a terasz egyik zugában hetekig figyelte azt az óriásit. Próbálta kikutatni a háló mintázatából az állat jellemét; lenyűgözte, ahogyan az napokon keresztül elbíbelődött egy darázzsal. A darazsaktól fél, de megtanult velük is együttélni. Ha rájuk fújja a füstöt, amúgyis arrébb állnak. Semmi csók, csata: egyszerűen elrepülnek. Tedd arrébb a helyjelölő tárgyakat, összezavarodnak. Viszont Panna tudja, hogy bánthatnák, ezért fél. Tőlük.
Kislánykorában tigrispókot gyűjtött, vagy májusbogarat. Talán mást nem is gyűjtött soha.
Nincs hálóm, csak darazsak körülöttem. A test nem nyugszik. Megmutatja, ki az akit be kell szőni. Volt, hogy volt háló. Szétszakította a szél, vagy a beleragadt darázs. Állandóan éhes vagyok. Itt ez a test, táplálni kell. Itt ez a szív, finoman masszírozd a szinuszt. Itt ez a lélek, a terasz sarkában vár ébren éjszakánként.
Panna olyan pók, aki nem sző hálót. Panna arra vár, hogy a darázs odarepüljön hozzá, engedelmesen elé feküdjön: lesz, ami lesz. Panna azt a darazsat várja, amelyik nem bántja akkor sem, ha belőle táplálkozik.
Más törvénye van a szívnek, az észnek, a testnek. A metszéspontjukban várakozom, várlak. Már látlak. Amilyen ritka pók vagyok, annyira ritka darázs vagy. Feküdj mellém. Látod? Sehol semmi háló. Ha akarod, elrepülhetsz. Csak gyere vissza. Gyere. Gyere. És soha ne harapj meg. | |
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
|
|
