NAPLÓK: (V)égkiárusítás Legutóbbi olvasó: 2026-04-01 22:51 Összes olvasás: 13289| 2. | [tulajdonos]: ma | 2007-07-19 15:51 | A pályán két csapat. Tizenegyen ellened, tízen veled. Veled vannak, és mégis idegenek. Ők a családod, a kollégáid és az úgy nevezett barátok. A másik csapat ugyan ez. Te is ott vagy közöttük. Önmagad önmagad ellen. Test a test és lélek a lélek ellen. És, hogy kitől és mikor kapsz labdát, sosem tudhatod előre. Néha a szabályok sem tiszták neked. Partjelzőnek ott az egész világ, bírónak az élet. Felügyelik, hogy ne szaladj a vonalakon túl, és ha mégis megteszed, leírnak a normálisak közül.
A bíró lapokat oszt, hogy beválthassa egy kiállításra. Amikor még folyik a játék, de ebben már semmi szereped nincs. A dolgok nélküled mennek tovább.
Hiszen én nem értek a focihoz. -gondolta a lány. Nem értem a szabályokat. Úgy, mint az élet szabályait sem. Ha vannak egyáltalán. Azt látom, hogy meccseket játszanak körülöttem, hol az egyik, hol a másik győz, előfordul, hogy mindketten vesztenek mégis. Történnek dolgok, folynak harcok és én már nem akarok benne lenni. Épp eleget harcoltam már.
Harcoltam, amikor láttam egymásnak esni a szüleimet. Harcoltam, amikor el akartam menni tőlük. Harcoltam, amikor úgy éreztem, semmi sincs rendben körülöttem. Belefáradtam már, hogy mindig mindenki ellenem legyen. És idegenekkel legyek körülvéve. Akik azt mondják, ismernek, csak azért, mert látják a hibáimat. Ezért én is csak a hibáimat láttam sokáig.
Már megint sajnáltatod magad – gondolta és eszébe jutott egy régi történet: úgy érezte, minden összeomlik körülötte. A szüleihez nem mehetett vissza, és bár volt hová menni, nem érezte az a helyet az otthonának. Túl sokszor hallotta a mondatot, hogy ha nem tetszik, el lehet menni. Nem tudta, mit csináljon.
Ahhoz fordult, aki azt hirdette magáról, gyere, meghallgatlak, segítek. És ő ment. Elmondta, ami a szívét nyomta és csak ezt kapta: Sajnáltatod magad!
Megtört a bizalma az emberekben. Úgy érezte, elárulták, becsapták. Ő elmondott magáról mindent és kihasználták, hogy sebezhető. Azóta nagyon vigyáz arra, kivel mit oszt meg.
Még most is maga előtt látja a tetőtéri szobát. A kanapét, aminek a szélén ült. És a nő kárörvendő, diadalmas mosolyát, hogy lám-lám, kis hülye, idejöttél, megbíztál bennem, és most jól megkaptad. Hiszen az nem úgy van, hogy ha valami bajod van, akkor azt majd más megoldja helyetted. Különben is nincs olyan nagy gond, bolhából elefántot csinálsz, bevezeted a porcelánboltba, hogy összetörje a körülötted lévők életét. Te okoztad a bajt, aztán meg jössz sírni.
Véget ért a látomás. A lány arra gondolt, milyen jó, hogy elmúltak azok az évek. Titkon arra vágyott, hogy az élet többi része is múljon végre el. Gyáva volt. Szeretett élni, de nem bírta egyedül.
És most nem volt vele senki.
| |
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
|
|
