Nem galambősz, nincs kontya. Szőke. Férfifodrász nyírja, mert az olcsóbb. 'A hülye!' Jót nevet. Nevetni szeret. Máson. Jót derül a hülye unokákon. Hogy nem különbek. 'Borzasztó!' csillog a szeme. Bárkit eltemet. 'Hagyjuk meghalni.' A cuccát kihajítja másnap. Feljönnek az alsóbb szintekről, hogy eldugult a szemétledobó. Az anyjával van tele, aki nem szerette.
A rövidlátásom miatt néha egész különös dolgokat észlelek hazafele a biciklin. Ma pl menyasszony és vőlegény álldogált az egyik ház előtt, feljebb az utcában tarka népviseletben. Fejkendője alapján cigány menyasszony. Semmi se stimmelt: a lagzit előbb hallottam, mint láttam volna, hétfő van, nem szombat, és abban a házban nem cigányok élnek. Szóval leginkább középkorú pár az ott, gondoltam. Látni viszont továbbra se (azt) láttam.
(Milyen magas e hajnali ég! Seregek csillognak érceiben. Bántja szemem a nagy fényesség. El vagyok veszve, azt hiszem. Hallom, amint fölöttem csattog, ver a szívem.)
/József Attila: Óda 5./
Napszállta? — már ki éri meg? Még visszanéz. Szalad. Liheg.
Van út — kiút nincsen. — Ha már halni kell: hát szemből, Halál!
Szemből, szívem, egyem, valóm. Hadd lássalak még meghalón.
Érezzelek, tapintsalak. Aztán nincs már kín, nincs salak,
verejték, szégyen, semmi gond. Mért fut az élet, a bolond?
utolsó percig! — Nincsen ír rá, toll, tinta, kéz, amely leírná,
agy, hogy fölfogja, lássa szem. „El vagyok veszve, azt hiszem.”
Tudom, h túltengek, de ezt nem hagyhatom így. Rossz magyarságú önéletrajzi adalékok nélkül, de -remélhetőleg- helyes tördeléssel újra:
Fodor Ákos: H.
bukdácsolva is hálás vagyok, hogy felé lejt minden utam
Kemény István
A néma H
Világgá menni láttam, de azt hittem, csak sétál, sétál a nagykabátban, a szerelem idején együtt vásárolt nagykabátban, sétál csak úgy, vagy sétál de világgá akar menni, azt hittem, hogy csak sétál és nem fog világgá menni, világgá menni láttam, nem gondoltam, hogy ennyi.
A hatalmas, néma H-nál futottunk akkor össze (kórházba rohantam éppen, a műtét előtt apámhoz), a hatalmas, néma H-nál, a járdaszélen álltunk. Mondta, hogy világgá megy, mondtam, hogy sietek sajnos, mondta, hogy akkor menjek, motyogtam: akkor én is… mosolygott: szia, és elment.
Az utca lejtett előtte és emelkedett előttem, emelkedett és lejtett, végig működött közben.
bukdácsolva is hálás vagyok, hogy felé lejt minden utam
Kemény István
A néma H
Világgá menni láttam, de azt hittem, csak sétál, sétál a nagykabátban, a szerelem idején együtt vásárolt nagykabátban, sétál csak úgy, vagy sétál de világgá akar menni, azt hittem, hogy csak sétál és nem fog világgá menni, világgá menni láttam, nem gondoltam, hogy ennyi. A hatalmas, néma H-nál futottunk akkor össze (kórházba rohantam éppen, a műtét előtt apámhoz), a hatalmas, néma H-nál, a járdaszélen álltunk. Mondta, hogy világgá megy, mondtam, hogy sietek sajnos, mondta, hogy akkor menjek, motyogtam: akkor én is… mosolygott: szia, és elment. Az utca lejtett előtte és emelkedett előttem, emelkedett és lejtett, végig működött közben.
Különben tegnap feljöttek a saját írással/irodalommal kapcs. sztorijaim, amiket nem osztok meg, mert inkább a megértés útját állnák, mint fordítva. De nem állom meg, h el ne mondjam, h mikor másodjára nem vettek fel az egyetemre magyar szakra, akkor a szóbelin kellett mondjak kortárs költőket. Azt mondtam, Kemény István. Nem ismerték. Nagyon régen volt ám ez, akkor jelent meg a Játék méreggel és ellenméreggel a maga felfoghatatlan jóságában. Na.
Szal van ez a több író, mint olvasó, ill. inkább ír, mint olvas dolog, amiről már írtam, ami alapján örüljön az ember, ha van, aki végigfuttatja rajt a szemét, és hajlandó a mű végéig maradni. Ahol is az olvasó az adó fél, akármennyire is fordítva vala ez régebbi korokban. Amitől persze nem lesz jó kedvem, nézve az áradatot, olvasóként sem. Na de. Volt születésnapom, ami gyűlöletes nap, nem a korom miatt, bár az se nagy öröm, de túléltem ismét. S volt ajándék es, kortárs verseskötetek, számra 3, különböző depókból, békési antikvár kirakatából 50 forintosért, ilyes. Úgyhogy olvastam egymás után vagy 25 verset. És egy se volt, ami jól esett volna. Amiből nem az a tanulság, h ezeket lám kiadták, mégse jók, mert egyrészt ez csak az én mai kedvem, másrészt lehet, h 1 év múlva meg bejön ugyanaz. Hanem az, h ha egy vers jól tud esni, az nagy dolog. És akárhogy is megborultak az arányok, kurva hálás vagyok mindenkinek, akinek a verse jól tud(ott) esni. Adtak, ez nem üres szó.
Csak reagálnék a két utolsó, nyilvánossá nem tett olvasói hozzászólásra, amit kaptam. A hisztisen kívül, amivel egyet értek, nem nagyon tudtam belőle semmit elhinni, de köszönöm. Jó volt olvasni még így is.
Szeretnék kivételesen vmi értelmeset és higgadtat írni. Kitörölnék ezt-azt, uccsó megnyilvánulásaim biztos, de közben meg nagyon nem bánom, h nem lehet. (Felelősség, vagy mifene.) 3 napig volt szépség, felhasadó földek, göndörszőrű mangalica, birka, kecske stb stb, rengeteg fa, erdő és valami olyan töménységű szépség, h én még a trágyadombot is szépnek láttam. (Ló volt, nem disznó, de tényleg szép volt, mit tegyek.) Amiből azért az is világos, h elpuhult városi idióta vagyok, éljek akárhol. De élet volt, sűrű, kora tavasz. Gyalogoltam benne, folyton megérintve a fákat, h ne csak látvány legyen ( ha dolgoznom kéne, mindjárt nem lennének ilyen problémáim), este meg ültem a folyosón a szűnni nem akaró szépségben, ami nem válasz semmire, nem üzenet jelenem, jövőm, vagy sorsom felől, és nincs köze az élet értelméhez sem. Csak hatalmas.
