NAPLÓK: Vezsenyi Ildikó Naplója Legutóbbi olvasó: 2026-03-21 10:46 Összes olvasás: 69939| 301. | [tulajdonos]: Az írás-kedv gyengüléséről | 2020-10-15 22:10 | Válasz Ának
„Hááát, képzeld, már én is ott tartottam szinte. És ne hidd, hogy elmúlt a veszély!
Újabban, minden nap legalább egyszer, gondolatban, abbahagytam az írást.
Nincs az a belső "nyomás", mint mikor csordultig voltam érzésekkel és új gondolatokkal, amit úgy éltem meg, mint egy csodát.
Ami, ráadásul, nem lehet csak az enyém.
Azokban az időkben akadályt és félelmet nem ismertem.
De mégis-mégis beindult valami súrlódás féle, mígnem eljutottam az első bukkanókig.
És addig, addig mentem, míg elegendő leértékelést nem kaptam ...így a csodát elmorzsoltam.
A csodadarabkákat felszívta a világ begye.
S nekem a tököm lett tele
a világgal.” ????
| |
Olvasói hozzászólások nélkül| 299. | [tulajdonos]: angyalom | 2020-10-15 04:24 | | [URL=http://kepkezelo.com/][IMG]http://kepkezelo.com/images/1bh1b00a216ghutazvgr.jpg[/IMG][/URL] | |
| 298. | [tulajdonos]: jav. | [tulajdonos]: 1. kísérlet | 2020-10-08 09:17 | "elveszettem" helyett, elvesztettem.
Elvesztettem zsebkendőmet,
Szidott anyám érte.
Annak, aki visszaadja,
Csókot adok érte.
Szabad péntek, szabad szombat,
Szabad szappanozni.
Szabad az én galambomnak
Egy pár csókot adni. | |
| 297. | [tulajdonos]: 1. kísérlet | 2020-10-08 09:02 | Hé! Pajtások!
Tanulok verset írni!
A Tanárunk, látva több tanuló versírási "beidegződéseit" , köztük az enyémet, a következő feladatot adta, a következő órára:
Úgy írjunk verset, hogy ne legyen benne kép, metafora.
Költői kép, metafora tehát, NUKU!
Olvassunk hozzá Tolnai Ottó verseket!
Így írjunk szonettet, és episztolát egymáshoz, költői képek, metaforák nélkül.
Tegyük magunkévá Erdei Miklós Metán című versét!
Ne akarjunk költők lenni!
Tudni, hogy verset írunk, és elfelejteni! Ez a feladat.
Nem célozni! Dobni!
Hááát, az alábbi, az pont nem ilyen.
Próba, cseresznye
Felvettem a ruhám.
Begomboltam sután.
Megfésültem hajam,
Kikócoltam szavam.
Hogy mi lesz a hatás,
lesz-e valami más?
Vers lesz-e belőle?
Nem tudom előre.
Egy biztos: hajam - szavam
belőle-előre, helytelen rímpár
rosszabb, mint a hínár.
Szebb lenne a tavirózsa.
Jó lenne -- leírni,
de nem jut eszembe.
Hogy írjam le,
ami nem jut eszembe?
Passz!
Te vers! Addig legyél meg,
míg nem leszek éhes.
- Ne szenvedj már annyit!
Igyál hozzám bambit.
Az elmúlt egy év alatt, saját árnyékommá zsugorodtam.
Elveszettem, 6 éve újonnan szerzett, szerelemből, szeretetből, és az írásból fakadt önbizalmamat.
Ez volt az ára, 19 maradós versnek, három antológiában, és három folyóiratban való megjelenésnek.
Több helyen azért sem jelenhettem meg, mert noha megkértek rá, hogy küldjem a verseimet, még prózákat is, de mikor elkezdtem hozzá kiválogatni az anyagot, elkezdtem nem elég jónak érezni őket.
Nem küldtem, pedig kérték, a Magyar Műhelybe, csak azt az egyet, ami talán meg fog majd jelenni, ígéret van rá, de várják a többit is. A Nyugat Pluszba most kéne küldenem, talán még nem késő, a A Hetedikbe egy éve várják, Dinnyés József 3 éve, hogy megzenésítsen párat, stb.
E helyett, ne tudjátok meg mivel foglaltam! Másokat bátorítottam.
Mert az már régről bevett szokásom volt, s ezért könnyebb, mint magamat.
Úgy érzem, elvesztettem, elhagytam, elkoptattam valamit, amiért életemben először érdemes volt élni. Úgy is fogalmazhatnék, hogy elvették tőlem, mert kellett a saját túlélésükhöz, vagy mert megirigyelték.
Barátokat veszítettem, akiket a sikereimmel szereztem. S akik persze lemorzsolódtak.
Tehát nem voltak azok.
Néhányan viszont maradtak, de voltak akiket én építettem le, míg újakat a szívembe fogadtam.
Ennek oka van.
De nem szabad ilyet mondanom, sem írom.
Főleg, nem itt.
| |
| 296. | [tulajdonos]: megfigyelés | 2020-10-07 20:22 | Most, hogy már kitöröltem jó pár bírálatra feltett versemet, a legutóbbit az előbb, meglett a haszna.
Profin, elsőre el tudom őket távolítani.
Mikor ritkán csináltam, még olyan is volt egyszer, hogy segítséget kellett hozzá kérnem.
Rájöttem, nem érzem magam jól sehol, ahol egy valakit is bántanak, beszólnak neki, vagy megpróbálják leértékelni, vagy újra és újra felemlegetni a tetteit.
Ha van lájk-gomb, akkor kéne legyen nem-lájk gomb is.
Ne kelljen ringbe szállni érte, ha valami nem tetszik.
Jó lenne, ha fátylat tudnánk borítani végre a múltra. Ha mindenkinek megbocsájttatna, és kezdhetnénk tiszta lappal. Persze, ehhez mindenkinek őszintén meg kéne bánni amit tett bárki, valaki, vagy valakik ellen.
Lehet, ez csak afféle "szeressük egymást gyerekek" szentimentalizmus nálam.
Mindenesetre, egy most tudatosodott, érzés bennem.
S már előre szégyellem magam érte, azok előtt, akik szívesen eltaposnák.
Persze, feltéve ha ez nem rosszhiszeműség.
Hiszen, ki akarna belerúgni egy döglött kutyába.
NEM, NEM! NEM ADOM FEL!
Család
https://www.facebook.com/145815242208315/videos/252234882144160
| |
| 295. | [tulajdonos]: Házi feladat helyett | 2020-10-06 08:17 |
Ma nem mentem iskolába.
Becsületből.
Hogy beteg is vagyok, egy cseppet se számít.
Csak az számít, hogy miatta - mármint a betegség miatt -, dolgozni sem mentem.
- Eddig tartott a lelkesedésed? – kérdezte a fiam szemmel látható csalódottsággal.
Később.
- Szia! Többször megébredtem, de visszaaludtam, s csak most keltem fel. Azonnal bekapcsoltam a gépet, hogy írjak neked, de láttam, megelőztél.
Bevallom, jól esett, mint minden, ami tőled érkezik. Figyelem, szerelemmel töltött idő, elismerés, bátorítás, kedvesség, szeretetteljes szép szavak, s amiket a vágy mondat veled.
Ezek, számomra nagyon értékesek, mert soha nem kaptam belőlük eleget. Tudod szívem, a szavak a bűnösek azért, hogy veszélyesen túlpörögtünk. Mert akadálytalanul hömpölyögnek.
Rászoktam arra, hogy azt tegyék, - mint gondolkodás nélküli első reakciók, - amik lehet spontának, őszinték, de túlfűtöttek... Mert, amennyi lapáttal csak bírok, rájuk teszek. S akkor megjön, felerősödik hozzájuk bennem az érzés. S akkor még a te szavaidról nem is beszéltem. A te érzéseidről, amit hordoznak, mert azok mind hozzáadódnak. Így rakjuk mi a szerelem tüzét, aminél megperzselődtél, s aminél én oly szívesen, nem szűnök meg vágyni, melegedni.
Nem sokkal ezelőttig (pár év), visszatartottam az első reakcióimat. Amik ennél fogva, nem tudatosodhattak bennem, s lehet, hogy a szorongásaim okai voltak.
Arra gondolok, ha vigyázunk a szavainkra, nem szabadulhatnak el dolgok. De lehet, hogy csak nekem kell vigyáznom a szavaimra, az is elég.
Azt írtad, realitások nélküli a kapcsolatunk, ami igaz. Lehet, hogy ezt akarják pótolni a szavak. Pótcselekvések. Amennyiben, cselekedet egy szót kimondani. Vagy leírni, mint az esetünkben.
Hogy ennyit írok, itt, most, Neked a szavakról, lehet annak köszönhető, hogy nem írtam meg azt a házi feladatot, amit akkor adtak fel, mikor betegségből kifolyólag, becsületből, nem csak dolgozni, hanem az iskolába se mentem. (Ez, pontosabban a betűk halmaza, amikből a szavak állnak, a másik házi feladat témája volt, amit delegáltam Neked)
Mivel hiányoztam, nem írtam meg azt sem, aminek az első sora kellett volna, hogy legyen: „Kezdetben voltak a betűk, és én így szóltam:” Úr ír” (Karinthy). S ami arról szól, hogyan lettem íróvá. Persze, egy kitalált történetben ezt is. Ami, úgy érzem, nekem nem megy. Mármint történeteteket kreálni. Hogy miért? Megpróbálom kitalálni.
Talán, mert még mindig él bennem az a meggyőződés, hogy legszebbek az igaz történetek. Talán ezzel a rögeszmémmel kell előbb felhagynom. Amit egy versben meg is írtam, de nem győztem meg vele Sz. Á. szerkesztő asszonyt, ahogyan azt írta volt. Tehát, ha mást akarok írni, vagyis házi feladatot végrehajtani, bevetni a fantáziámat, be kell érnem egy csúnyább történettel.
Elkerülő utakat választok, ami az aberráció lényege.
Mármint, a házi feladat végrehajtását próbálom elkerülni.
- Bocs, ha untattalak! - kaptam észbe, ennyi betű és szó láttán, majd ez jutott eszembe.
A költők, írók, lehet, magányos emberek. Nagyon magányosak. Míg fel nem veszi őket köreibe egy "szekta".
"Legjobb elméleteink a saját elméleteink.”
A mások elméletei: bizonytalan elméletek, elfogadásukhoz választanunk kell: vagy kétség, vagy hit.
"Ha választasz, csak a poklot választhatod!" (Osho)
"Minden kétség, minden kérdés egy kifinomult lidércnyomás. Fojtogatás kifinomult formában. " (Rudolf Steiner)
Én az összes közül a legkisebb rosszat, önmagamat választom.
Bármikor bárki mást választottam, mindig hiányérzet keletkezett bennem.
Én: önmagammal vagyok azonos, tehát nem lehetek más (vagy a másé).
És senkin nem akarok már segíteni, mindenkinek önmagán kell segítenie.
„Kár erőlködni, az emberiség - összességében - úgyis menthetetlen." Jó mi?
A Sz. Zónán olvastam. „Legjobb elméleteink a saját elméleteink.” - különösen ez a gondolat tetszik.
Mert rímel az enyémmel.
A legjobb történetek az igaz történetek.
S mik az igaz történetek? A számunkra igazak. A saját élményeink.
- Szeretem, ahogy írsz. Író vagy. „Asszem”, igazad van mindenben. Most inalok Édes! Jó téged olvasni...és sose untatsz, oké?
Majd hozzátette. - Biztos nem tudok neked párbeszédet írni – sajnálom!
- Nincs baj, Frí!
(Már kész is vagyok vele.)
- Semmi. - jött a váratlan válasz. Majd, hozzátette. - Inalok.
- Oké. Jó hogy benéztél.
Melegséggel töltöttek el a szavai, s rögtön értelmét nyerte az írás. Mert "nagy munka" volt ám, értelmesen, pontosságra, egyszerűségre törekedve összeszedni a gondolataimat, amit lehet, rajta kívül senki meg nem értene. Vagy, közhelyesnek találna, zavarosnak, áthallásokat érezne benne, s azt mondaná, töltött pisztollyal játszom, mert AZ ÍRÁS VESZÉLYES MŰFAJ! ????
| |
| 294. | [tulajdonos]: friss | 2020-09-16 11:17 | Vezsenyi de Ildikó
Álom, líra óra, és füstölt-kolbászos-szárazbableves-vacsora után (reality avat-garde)
Tegnap, nem én röpültem, hanem a földről néztem mást, egy idegen férfit, hogy röpül?
Egy hatalmas téren álltam, ő egy ház falán, hosszú színpadon, ami inkább egy erkély volt, előbb igazgatta a haját, hátsó fürtjeit a fülei alá simította.
Nem tudom, feje tetején, mért nem volt kopasz, ha fel kellett ismernem, hogy Phil Collins frizuráját utánozza, mondta is, mutatta is, lenőtt haját ujjai közé fogta a füle mögött.
Az egyik kezében mikrofon volt, aztán észre sem vettem, de egy valahonnan odaszállt repülőben, - talán egy Gripen volt - benne ült, amivel hatalmas ívben, mint egy dal, röpködött, le föl, körbe-körbe.
Alig bírta - de azért bírta - követni a szem.
A fül sem hiába hegyeződött.
Mikrofonba énekelt, olyan szépen, hogy minden zaj jelentéktelenné vált az ő gyönyörű dala, hangja mellett.
A fejemet hátra hajtva, a téren állva egyedül figyeltem, csodáltam, s észre sem vettem, hogy a nyakam kiállt.
Mióta felébredtem, töröm a fejem: Milyen műfaj ez?
S van-e, egy-két virtuális barát, mint olvasó, akit érdekelhet: Mit vacsoráztam?
2020. szeptember 15. 8:25
| |
| 292. | [tulajdonos]: saját szem, nézőpont váltás | 2020-09-13 12:33 | Csak élni akartam.
És szerelem lett belőle.
Ő, viszont szeretett.
S hogy utólag kiderült, nős,
több gyermek apja,
rájöttem, többes árulót szereztem.
Hogy az úszó fatörzs korhadt,
kettétört palánk lenne?
Már mindegy is volt.
Átnéztem mindenen.
De azon már nem tudtam,
hogy legnagyobb szerelmünk idején,
mindvégig
a felesége haldoklott.
Mindent a számlája írtam,
pedig csak mentett egy menthetőt.
| |
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
|
|
