Miről hallgatok, amikor valamit mesélek. Miről mesélek, amikor hallgatok. Apám nem bírta, hogy félévente új lábbelire van szükségem, csak úgy adott pénzt anyámnak cipőre, ha az legalább egy számmal nagyobbat vesz. Nyolcadik után cipőfelsőrész-készítő segédmunkásnak akart adni. Az csak két év, szakmát ad a kezedbe, és hamarabb tudsz pénzt keresni, hajtogatta. Az osztályfőnökömnek, Legezánénak kellett ellátogatnia hozzánk, többször is, hogy apám végül hajlandó legyen beíratni az ország egyik legjobb gimnáziumába, a „Kossuth Gyakorlóba”, ahová az ő fiai is jártak. Legezáné a nyíradonyi görög-katolikus pap felesége volt. Kémiát tanított, azt engedték neki, tiszteletes asszonyként örülhetett, hogy állást kaphatott nálunk az iskolában. Trabanttal járt át Mihálydiba, hajnalban kelt, hogy a gyerekeinek reggelit tudjon adni, így mesélte. Ingrid Bergmanra hasonlított. Kosztümöt viselt és olyan cipőt, ami alapján azonnal látszott, hogy nem szokott disznókat etetni. Apámnak annyira imponált, hogy egy ilyen úrinő leül vele órákra beszélgetni, hogy végül beadta a derekát. Így nem lett belőlem cipőfelsőrész-készítő. És Legezáné, vele mi lehet? „A Hajdúdorogi Főegyházmegye és a gyászoló család Isten akaratában megnyugodva tudatja, hogy Dr. Legeza Istvánné, született Szabó Ilona tisztelendő asszony lelkét, életének 89. évében 2016. május 17-én, szentségekkel megerősítve visszaadta az Alkotónak.” (Google) 2016. május 17. Azon a héten temettük a Mamát, élete nyolcvan kilencedik évében. Róla hallgattam, úgy látszik.
Megnézem még háromszor magát. Nem gondoltam volna, hogy már ötvenhárom éves. Fiatalabbnak látszik. És csinos. Sokkal csinosabb, mint én, he-he. Van nekem is egy kis barátnőm, de nincs benne sok köszönet. Lusta. Hamarabb megfőzök, mint ő. Magának meg tényleg fiai vannak? Kettő? Három!? Akkor maga ügyesebb volt, mint én. Nekem csak lányok sikerültek. Nem érnek semmit. A fiúgyerek, az igen. Mi kilencen voltunk testvérek. Öt lány, négy fiú. A lányokból nem lett semmi. A fiúk vitték csak valamire. Apámnak volt mindene. Földje, háromszáz hektár, traktor, kombájn, minden. Halastó. Amikor belementünk, kézzel el lehetett kapni a halakat, annyi volt. Ekkora csukákat! Az öcsém félt is tőlük, nem szerette. Egyszer majdnem belefulladt, a hajánál fogva húztam ki, mert ő negyvenkilencbe született, nem tudott még úszni. Elvették mindenünket. Ötvenhárom-ötvennégyben. Apám Horthy-tiszt volt. Anyám ki nem állhatta. Pedig jó ember volt. Tisztességes. A lányok nem jók semmire. Nekem is van földem. Négy telkem, már régóta. Apám azt mondta, ne a bankba tömjem a pénzt. Vettem egy telket Vecsésen. Oda vittem a lányt, akit feleségül vettem. Fiatal volt, szép. A bátyjai meg az apja rendeseknek látszottak. Azt hittem, jó lesz vele is. Hát nem! Részeges volt. Ivott. Rossz volt nézni. A telken már állt a ház, csak még nem volt bevakolva. Ott hagytam az egészet, a gyerekkel együtt. Vettem egy másik telket Zalában, építettem új házat. Azóta vettem még hármat. Volt pénzem mindig. Negyven évig repülőtiszt voltam. Hét-nyolszázezreket kerestem. A sztyuárdeszek voltak ilyen kis vékonykák, mint maga. Három fiú! Hogy fértek el magában? Ilyen emberek kellenek ebbe az országba, ilyen tisztességesek, nem azok a milliárdos gazemberek meg a bérenceik. Hat millió embert akarnak behozni, hat milliót! Megnézem magát még egyszer. Öltözzön fel jól, amikor elindul, meg ne fázzon. Én teljesen átáztam a garázsban. Itt az Auchan-garázsban. Nem vagyok már repülős tíz éve. Tiszta víz volt a hátam, úgy átáztam. Meg akartam száradni, nem mertem kimenni. A múltkor is úgy megfáztam, hogy elment az immunrendszerem. Azóta, ha csak hőemelkedésem van, már attól is beteg leszek. Vettem egy üveg bort, azt most majd felforralom, paprika, bors, szegfűszeg. Anyám tudta így korrigálni a dolgokat. Mindig volt otthon meleg tea. Na, Isten megáldja! Vigyázzon azokra a fiúkra. Fiúk kellenek ebbe az országba, nem lányok.
"milyen lesz, milyen lesz e nyitott szárnyú emelkedő zuhanás" (Pilinszky János)
Időt, időt, időt nyerni. Az alsó rétegekben ilyenkor már kiszámíthatatlanok a viszonyok. Itt már csak a macskák titkos érzékenységével, az életösztön józan ésszel fel nem fogható, rejtett törvényei szerint lehet eligazodni. Az önálló, rögtönzött mozgás a sorsintézők figyelmét alaposan igénybe veszi. Ezt jó tudni, mint ahogyan azt is, hogy a csókot, ugyanúgy, mint a "csak" szót, odafent a szabad akarat legfőbb megnyilvánulásaként tartják számon. Akkor is, ha az engedélyezése komoly kockázattal jár, mivel a tervhez képest jelentős eltérést mutathat. Nem félni. Nem aggódni. Csak nyitogatni tovább az ajtókat. A kilincset időnként más irányba fordítani, mint ahogyan megszoktad. Feljebb, feljebb, feljebb jutni. Megtudni, átírható-e még a terv, vagy, hogy nincs-e eleve több belőle. Az egyik változatba még simán beleférhetsz. Az egyeztető tornyot Bábelnek hívják. Elég magas. Lesz időd bőven talpra esni.
– Vegyük például a virágokat… – A virágokat a mezőn? – Vagy a madarakat. – Milyen madarakat? – Bármelyiket. – Miért? – Hát... Van nekik munkájuk? – Kiknek? – A madaraknak. – A madaraknak munkájuk? – Ennek meg mi baja van? – Szerinte a madarak potyáznak. – Nem! A lényeg az, hogy a madaraknak jó, nem igaz? – Nekik szerencséjük van – Igen, és nagyon kedvesek. –Oké, és ti sokkal fontosabbak vagytok náluk, igaz? Akkor meg minek aggódtok? Itt vagytok, nem? – Csak amiatt aggódom, hogy mi bajod a madarakkal? – Semmi bajom a madarakkal! Vegyük a virágokat! – Most meg a virágokkal jön! – Hadd beszéljen a virágokról! – Figyeljetek! Volt egy férfi, és volt két szolgája. – Hogy hívták őket? – Mi? – Mi volt a nevük? – Azt nem tudom. Adott nekik néhány tálentomot. – Azt nem tudod? – Mit számít az? – Nem tudja, hogy hívták őket! – Jó, akkor legyen Simon és Garfunkel.
Madarat lehetne fogatni velem, mondtam, és el akartam mesélni, mi történt, mitől vagyok…, de téged, csak a madár érdekelt, hogy milyet, mikor és hol, mert nem mindegy, verebet például itthon is foghatok, struccot viszont csak Afrikában, bár felőled én elmehetek oda is, ha meg tudom keresni a rávalót, de ugye nem gondolom, hogy versekkel… Fecskét vagy vadludat, feleltem, valamilyen költöző madarat.
Madarat lehetne fogatni velem, mondtam, és el akartam mesélni mi történt, mitől vagyok ilyen… De téged csak a madár érdekelt, hogy milyet, hol és mikor, mert nem mindegy, verebet itthon is foghatok, struccot csak Afrikában, és felőled én elmehetek oda is bármikor, ha meg tudom keresni a rávalót, de ugye nem gondolom, hogy versekkel… Fecskét vagy vadludat feleltem, valamilyen költöző madarat.
Függöny mögül les rám az egyik, ne nézzek rajta át, ne lássa senki a benti mocskot, a magány penészvirágait, a falon, a szőnyeg alá söpört… Isten se tudja már, miféle álmokat.
Szárnyait kitárva jön szembe a másik, nézzek csak rajta át, hadd lássa mindenki a tiszta szobát: közepén Isten áll, kezében ecset, azt az égdarabot festi éppen, amire a szobából látni lehet.
Az emberek, mint az ablakok. Kívülről nézem őket. Belülről mindegyik én vagyok.
Na ez még talán sok, de majd letisztul, most így hagyom.
JÁRKÁLÓ ABLAKOK
Az ablakok, mint az emberek.
Függöny mögül les rám az egyik, ne nézzek rajta át, ne lássa senki a benti mocskot, a magány penészvirágait, hányásfoltjait a falon, a szőnyeg alá söpört… Isten se tudja már, mit.
Szárnyait kitárva jön szembe a másik, nézzek csak rajta át, hadd lássa mindenki a tiszta szobát a közepén Istennel, aki egy állvány előtt áll, és azt az égdarabot festi éppen, amire a szobából látni lehet.
Az emberek, mint az ablakok. Kívülről nézem őket. Belülről mindegyik én vagyok.
Függöny mögül les rám az egyik, ne lássak rajta át, ne lássa senki a benti a romhalmazt, a szőnyeg alá söpört álmokat, a magány penészvirágait a falon.
Szárnyait kitárva jön szembe a másik, nézzek be rajta a tiszta szobába: a közepén Isten áll ecsettel a kezében. azt az égdarabot festi éppen, amire a szobából látni lehet.
Járkáló ablakok az utcán. Kívülről nézem őket. Belülről mindegyik én vagyok.
Függöny mögül les rám az egyik, ne lássam benti a romhalmazt, a szőnyeg alá söpört álmokat, a magány penészvirágait a falon.
Szárnyait kitárva jön szembe a másik, nézzek be rajta a tiszta szobába: a közepén Isten áll ecsettel a kezében azt az égdarabot festi éppen, amire a szobából látni lehet.
Járkáló ablakok az utcán. Kívülről nézem őket. Belülről mindegyik én vagyok.
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak. Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
Kedvenc versek
Egyelőre a lista üres. Bővíteni a listát az egyes versek olvasásakor lehet.
