Köszönöm, ha olvasol kiterített gondolataimban, életemben. Hálás vagyok neked, akár leköpsz, akár felemelsz ...
Megbotlottam azonnal, amint kinyitottam ezt az ajtót. Meglöktem akaratlanul a mellettem állót. Neki (remélhetőleg) semmi baja nincs, nekem foltos lett az ingem, és a makula egyre csak szivárog alá, mélyebbre ... hű de rossz. Még nem tudom, hogyan moshatnám tisztára, de ha átlépek önsajnálatomon, talán meglelem a megfelelő mosóport is hozzá.
Minden nap használom az internetet, munkámhoz tartozik, mégis óvakodom bármilyen virtuális közösséghez tartozni. Miért e távolságtartás?
Emellett vagy ennek ellenére volt szerencsém néhány évvel ezelőtt mégis (elfogadott) tagja lenni a honfoglalónak.
Egyik ottani, nagyra becsült társam megjegyzése volt ez: "Lehet, te mindennél fontosabbnak tartod ezt a problémát, de ne csodálkozz, ha mást ez cseppet sem érdekel.)
Ma már nem csodálkozom. Tudom, hogy ez megeshet.
Így, hát monológok sorára készülök.
Mert bár a "rejtőzködés" normál emberi sajátosság, de az is, hogy néha megmutassuk magunkat. Nem azért, hogy mások csodáljanak vagy szánakozzanak, csupán azért hogy lássanak. Lássák, hogy vagy, hogy létezel.
Elszalasztott lehetőségek ... mindannyiunknak van belőle bőven, gondolom neked is. Egyet most megosztanék:
17 körül lehettem, filmrajongó. Hitchcock filmklub. Nagyon tetszett a lány. Hetekig kerestem a tekintetét, ám ha megtaláltam, mintha az nekem nem járna, menekültem azonnal. Távolról szerettem ... nagyon távolról. Hozzá írtam akkor ezt:
Vera nagyon szép lány.
És én még azt is tudom,
hogy a proletariátus szabadsága a termelőeszközöktől való mentességében rejlik.
Vera termelőeszköz és én proletár vagyok.
Akkoriban írogattam verseket. Persze melyik kamasz nem? Valahogy könnyű volt. Éreztem, hogy sikerül leírnom azt, amit gondolok.
Sajnos(?) nem volt kritikusa az írásaimnak, egyetlen olvasója én voltam.
Nem tudtam jók-e, rosszak-e, csak írtam mert arra volt szükségem. Odamondani a papírnak mindazt, amit a szemnek nem merek. Gyáva voltam?
Aztán a versek elmaradtak. Az enyémek, úgy értem, de olvasni szerettem. Jó volt ábrándozni egy-egy nagyon tetsző képen, gondolaton, és mérgelődni azon, nekem ez miért nem jutott eszembe.
Most itt vagyok. Egy olyan élethelyzetben, amikor szintén nagy szükségem van az írásra, és arra is, hogy megmutassam magam.
Nem tudom ...
|
