NAPLÓK: PÁLÓCZI - SZABADVERSTAN Legutóbbi olvasó: 2025-01-09 15:45 Összes olvasás: 33471| 237. | [tulajdonos]: KÉNYSZERKÖR | 2025-01-09 00:47 | A facebook oldalamon, július 5-én, a féléves kizárásom jogtalanul és tévesen meghozott tulajdonosi döntése után (magára az aktusra július 8-án került sor) jelent meg ez a bejegyzésem, ahová Filip Tamás „utánam nyúlt” és a facebook olvasóim előtt is igyekezett befeketíteni.
Nem volt elég neki a kizárás.
Pedig már azzal is belehajszolta a Dokk „oroszlán tulajdonosát” (az „oroszlán jog” érvényesítése visszaélést jelent) egy védhetetlen jogi helyzetbe. Miközben társtulajdonost eleve nem lehet kizárni.
1. Mert lényegében az „övé” (is) a Dokk.
2. Befizet
3. Döntenie kell.
A legutóbbi megvitatni valónkról például le is maradtam, mert érvényben volt még a kizárásom.
Az „oroszlán tulajdonos” hiába invitált a részvételre.
Lényegében nem tudta mit cselekszik.
Vagy amikor kizárt. (Hiszen elég lett volna a fenti, nála be nem következett felismerés fényében a másik „törpe tulajdonos” téves indítványát leszavazni”.)
Vagy most , amikor kizártként tulajdonosi (évzáró és évindító) megbeszélésre invitál. És ezzel „saját dugájába dől”. Hiszen maga illusztrálja: TÁRSTULAJDONOST NEM LEHET KIZÁRNI.
Tulajdonosi körön belüli lehetőséget kell, vagy kellett volna választani a szankcionálásra.
HA EGYÁLTALÁN – KELLETT – SZANKCIONÁLNI!
VAGY MINT EBBEN AZ ESETBEN, LÁSD AZ ALÁBBIAKAT, NEM KELLETT VOLNA.
MERT EZZEL MEGSÉRTETTE A SZÓLÁSSZABADSÁGRA VONATKOZÓ JOGOT ÉS JELENTŐS KÁRT OKOZOTT AZ IRODALMI MUNKÁMBAN. ELŐBBIÉRT BÍRÓSÁGI MEGROVÁST KÍVÁNOK ELÉRNI BUSZNYÁK IMRÉVEL SZEMBEN, UTÓBBIÉRT NAGY ÖSSZEGŰ KÁRTÉRÍTÉS MEGFIZETÉSÉT.
Azért adom be most, kizárásom megszüntével a keresetet, nem pedig annak kezdetekor, mert mostanra tudom felmérni, mekkora kárt okozott az irodalmi munkámban e legfőbb „saját” fórumomról, a Dokk-ról történt fél esztendős kizárás!
De most előbb nézzük, hogy nyúlt Filip Tamás utánam. Amikor már megszületett a téves döntés a kizárásomról, vagyis már nem kellett volna.
------------------------------
FACEBOOK.2024. VII. 5.
FILIP TAMÁS AZT ÍRJA DOKK "ÜZEKEDŐ" FALÁN, HOGY IRIGYKEDEM RÁ IRODALMI ELŐMENETELE ÉS SIKERES MAGÁNÉLETE MIATT, DE JOBB HA IDÉZEM A TELJES SZÖVEGET (lássa Kukorelly Endre, Mérő Vera, Rhiannon Giddens)
Flip Tamás (Dokk üzenő fal, 613. bejegyzés.)
„A Dokk többségi tulajdonosát,
főszerkesztőjét,
portáligazgatóját,
szerkesztőit kérdezem,
hogy meddig alusszák még Csipkerózsika-álmukat, és mikor veszik végre észre, hogy egész személyiségemet, életemet, sorsomat, magánéletemet, emberi kapcsolataimat nemtelen eszközökkel támadó, súlyosan jogellenes támadássorozat elszenvedője vagyok egy olyan nyilvános felületen, amellyel kapcsolatban nekik feladataik, sőt kötelességeik vannak. Ha esetleg felébrednek ebből az állapotból, arra kérem őket, fontolják meg, hogy szabad-e mindezt tűrniük.
Pálóczi Antalt alighanem mindig zavarni fogja az, ha valaki sikeres, ráadásul nem csupán azon a területen (irodalom), ahol ő a másikhoz képest mérhetetlenül alulteljesít, hanem a magánéletben is; irigyli azt, ami neki nincs, ezért zavart kelt, provokál, hamis környezetet, hamis beszédmódokat kreál, amibe erőszakosan beleránt másokat. Számára táplálékául az az energia szolgál, amit másoktól szív el. Az én energiaszintem meglehetősen magas, de nem kívánom táplálékul adni neki. Ehhez kérem az előző bekezdésben megszólított Hölgyek és Urak elvi és gyakorlati közreműködését.”
(Idézet vége.)
Filip Tamás elfelejti, hogy felemelően gazdag publikációs listáját pávaszépségű példának állítottam a Dokk olvasóközönsége elé, körülbelül két hónappal ezelőtt a naplómban. (Az archívum őrzi.)
S az is igaz, jómagam a publikációkkal elmaradtam, mert egyelőre csak készülök az új, ÉS-beli megjelenésre most megkezdett Ágoston-novelláimmal, és ez a szerelmes vers sorozatom az ÉS-ben sajnos már tizenhárom éves.
https://www.es.hu/.../paloczi-antal/voros-alakos-vaza.html
Ez azonban mégsem jelenti azt, hogy dologtalan volnék, vagy irodalmi „alulteljesítő”, hiszen szinte minden napomat kortárs szövegek igézetében töltöm, ahogy a Dokk-naplóim mutatják.
Ezek valójában az évek óta készülő, A szerkesztőségi főemlős etológiája című regény nyersanyagát képezik.
Most még „vérző hús”, de egyszer „babgulyás” vagy „rostélyos” lesz belőlük olvasó „kannibáljaim” részére. (Normális kiadó normális irodalmi időkben talán még előleget is adna rá!) Most született és születő kisunokáimnak ajánlom majd a regényt.
Mint tudjuk, a legjobb múzsa a Határidő, Filip Tamás.
A legnagyobb Határidő pedig a …
Nem kell tehát a múzsátlanságtól "féltened”.
Hogy neked most új "hagyományos" múzsád van, mint Móricz Zsigmondnak 1920-ban Simonyi Mária, remélem szárnyakat ad!
Ahogyan Móricznak is szárnyakat adott. (Bár közben öngyilkos lett a felesége.)
Voltak azonban más – tartós – házasságok is a szépirodalomban, mint például Szabó Lőrincé, vagy Tersányszky Józsi Jenőé. Amiben az a különös, hogy mind a ketten úgynevezett „Casanova típusú” férfiak voltak. S Móricz hozzájuk képest „szerelmi kisinas” volt csupán.
Én a szerelmi élet terén, bevallom, az első kettő csoportjába tartozom, ezért lett a kötetem címe:
A paráznabillegető.
S bevallom, minden szerelemről, minden múzsaságról megvan a kissé lehangoló bennfentes véleményem.
Én mint a ’69-es Nagy Generáció (akkor voltam 14 éves) „szexuális forradalmára”, átlagon felülien gazdag, s igen vegyes életélményeket kaptam. Ezért írtam "A paráznabillegető" első, „fiatalember-feléhez" e nyitó mottót (a tematika Karinthy parafrázisa: „Találkozás egy fiatalemberrel”).
„Ha a múzsa férjes, bíztatás, ígéret,
De ha nincsen férje, akkor a fél élet.
Egy nap arra ébredsz: ő a feleséged.
Húsz év múlva meg hogy mindent elvett tőled.”
A „szerelmi kisinas” Móricz egyszer megkérdezte szintén „Casanova-természetű” barátját, Adyt, miért nem akarja elvenni férjétől Lédát, feleségül. Mire Ady fanyarul elmosolyodott:
„– Nem ettem meszet” – mondta.
Az más kérdés, hogy nálam és napjainkban, egy woke-ideológia ellenes korszak fordulóhoz érve, a házasság új, apás szüléses, gyermekimádó, feleségkímélő, nagyszülőt befogadó verziójával kísérletező (a házasságot „megszüntetve megőrző”) történelmi szakaszában, alteregóm, a „paráznabillegető” veterán, újra felfedezi e társadalmi intézményt.
És megújítja.
Így a szerelmi-naiv fiatalemberrel történő szembesülése után a hátsó borítón végül ezzel a mottóval búcsúzik:
„És sírtam mindőnkért, hisz kiég a szemünk.
Tartós házasságainkban annyira szenvedünk.
És mégsem kéne újabb szerelmi remény,
Hanem a befogadott nagymamának kis vetemény.”
S "középen" ott a címadó vers:
A PARÁZNABILLEGETŐ
Milyen volt a szemem kékje: nem tudom már.
De azt tudom, hogy mi a szerelem.
S a szeptemberi bágyadt fordulónál
minden volt szerelmem itt alszik velem.
Mennyi pótágy kell! Fel és alá járkálunk,
A feleségem szótlanul segít.
Majd jóéjszakát mond, s hogy ne zavarjon
A szobájában alszik reggelig.
----------------
Filip Tamás mint fentebb látjuk azzal is meggyanúsít, hogy nem csak az irodalmi-, de a magánéletben is irigylem tőle azt, ami nekem nincs.
Ezt az eddigiekkel talán kissé meg tudtam cáfolni.
Sőt, most már egyenesen állítom: igenis nekem van olyan, ami (már) neki nincs (mert elvált).
ELSŐ (!) FELESÉGEM.
Akivel jelenleg közös "unokalázban" égünk.
Másfél éves fiúunokánk mellé Londonban három hét múlva várjuk a másodikat. Egy kislányt.
Ami, bevallom és megdöbbenek tőle, fölülmúl minden korábbi életérzést és minden korábbi irodalmi inspirációt!
Hiszen magát az emberi életet látom az ősi körforgás boszork… jav. „Isten-konyhájában”!
Én ezt, a rám jellemzően magas „írói hőfokon” csakis a gyermekeim édesanyjával együtt tudom átélni.
Ahogyan a közös megöregedés Philemon és Baucis-féle mitológiai élményét is!
Erről dadog az alábbi, angolul írt twitter-poémám!
Ez a magyar fordítása.
-------------
140.
„Az ötvenedik érettségi találkozón kiderül: nagy dolog-e megőrizni első házasságunkat. És villámgyorsan megmutatja: a Felettünk való törvényei szerint élsz-e, akit én Természetnek hívok.
Mit akarok ezzel?
Semmit, hogy ha rosszul kérdezed!
Kár lenne fenti félreértéseidet tovább hajszolni Filip Tamás, hiszen „vár ránk a munka a kertben”.
(Ezzel zárom (mondat elején gépelütés utólagos szövegjavítása) eddigi naplózásomat erről és ezt is felteszem a facebookra, mert irodalmi tanulságokkal szolgál, sőt világzenei alaptémát ad. Ezért ajánlom Rhiannon Giddends amerikai-ír énekesnőnek is elolvasásra. Le szokta fordíttatni a google-val a küldeményeimet.)
További vita szerintem nincs – és nem is lehet – közöttünk. Béke!
https://twitter.com/PalocziAntal/status/1676344055024762880
Idézett szakasz vége.
Jól olvasható: a vitát lezártnak tekintettem, s „békével” köszöntem el Filiptől.
Ezt azért fontos kiemelni, mert a kizárásomat tévesen indokló tulajdonosi határozat a további vita elkerülését emelte ki.
Noha részemről ennek veszélye többé nem állt fenn.
Amit az alábbi kommentsorozattal is illusztrálhatok.
Az utánam nyúló Filip már nem tudott vitába vonni. Hiszen azt én már lezártam. A Dokk-on mindenképp, a facebook-on pedig az alábbi kommentsorozattal.
Dokker társunk, Marczinka Csaba is érezte ezt, amikor „békíteni próbált”, de már nem volt „kit”, Filipen kívül. Aki hisztérikusnak vélte nyugodt – hiszen épp „kiúszott” – lelkiállapotomat. (A Duna fövenyen állva, még vizesen kezdtem válaszolgatni a kommentjeire.) A nyájas olvasó most ellenőrizheti, hogy jól reagáltam az ő hisztijére.
Akár a bíróság előtt is bizonyítható, hogy itt már megint az ő aránytalan túlreagálása figyelhető meg. Miközben a kizárásom indokaként felhozott vitaeszkaláció veszélye – részemről – egyáltalán nem áll fenn.
Hogy mindezt most még egyszer fel kell hánytorgatni, az sajnos a téves és jogtalan kizárásom szükségszerű következménye. (Nem én akartam.) A biróságon is sokszor szóba kerül majd. (Ezt sem... Bár hajlandó lennék esetleg a peren kívüli megegyezésre.)
De most legyen Filip Tamásé a szó. Aki ezt a kommentet írta fenti facebook-bejegyzésem alá. S utána jön a vita második lezárása – A VITAESZKALÁCIÓ HELYETT.
Ezzel bizonyítom, hogy ennek veszélye – már a téves kizárást megelőzően – sem állott fenn.
Tamás Filip:
Megkérdezném (de nem teszem) azt a kilenc embert, akinek ez tetszik, hogy mégis miért? És megkérdezném azt is, hogy arról tudnak-e, hogy a szerzőjét a Dokk fél éves publikációs tilalommal sújtotta? Nem csupán ezért a szövegért, hanem mindazért, amit még ellenem elkövetett. Az olvasók keveset tudnak erről, mivel Pálóczi Antal kissé szelektíven adagolja az információkat.
Pálóczi Antal:
Tamás Filip, sajnos a Dokk, jogi tévedésből velem, a fórum résztulajdonosával szemben, létrehozott egy megalapozatlan féléves tiltást, amiért a többségi tulajdonossal szemben jogi lépéseket fogok tenni. Filip Tamással semmi dolgom. A köztünk kipattant vitát az itt olvasható publikáció végén lezártam. Semmit nem követtem el senki ellen. Az itt olvasható "adok-kapok" irodalmi vita, de nem kettőnk magánéleti személye hanem irodalmi típusaink között. Ez a lényeges itt. Ez vehető ki az én megszövegezésemből. A "kilenceimhez" Filip Tamásnak semmi köze. Seperjen a maga portája előtt!
Filip Tamás:
Pálóczi Antal, egészen hisztérikusan reagáltál erre a teljesen visszafogott megjegyzésre. Jól tetted, mert így egészen nyilvánvalóvá vált, hogy van miért. Merő irigységből egy agyaglábakon álló piedesztálra próbáltál felkapaszkodni, hogy elmondd az "igazat", hogy megsemmisíts engem. Kaptál rá kilenc lájkot, Viseld egészséggel. De valahogy pont azt sikerült elfelejtened megosztani, hogy még a saját tulajdonodban álló felületen is megbuktál vele.
Pálóczi Antal:
Filip Tamás, ha te ezt a nyugodt hangvételű megjegyzésemet hisztérikusnak érzed, akkor nem bennem van a hiba. Éppen az esti úszáshoz készülődvén itt állok a Duna parton, ahol egy lassú örvénylés miatt visszafelé folyik az Idő és kétszer is lehet ugyanabba a folyóba lépni. "Változtasd meg élted!"
Tamás Filip:
Antal, jó úszást kívánok, egyesülj az elemekkel, légy boldog. De próbáld meg elfogadni, hogy mások másképpen boldogok. És próbálj meg korrektebb lenni azzal a néhány emberrel, aki figyelmet fordít rád, és esetleg tetszését fejezi ki. Ők megérdemlik, hogy a posztjad (botlásaid) következményeiről is tudjanak.
Pálóczi Antal:
Nincsenek botlásaim. Meglátásaim vannak. S az Idő igen gyakran engem igazolt. "Változtasd meg élted!" Amíg nem késő. (Tudom mit beszélek. A többit művekben.)
Csaba Marczinka:
Ne veszekedjetek, szerintem... Hisz annó még együtt indultatok... Tudom, ez nemzedéken "belül" gyakori...
Pálóczi Antal:
Csaba Marczinka, a páva és a holló megíratlan "Aesopus meséje" a miénk. Ebből támadt némi zavar de ez részemről nem "veszekedés", hanem témát felvázoló előkészület. - - - A Jelenlét 13 megjelenés egyébként tényleg közös indulás volt 40 éve. Érdekes, hogy az akkori versemben én már megtaláltam a mostani hangomat. Ugyanezt az attitűdöt "a folyónál".
Erre az opuszra gondolok. (Nem az akkori megjelenés fontos, hanem a szemlélet. Mert ehhez tértem most vissza. Én ezeken az új dunai fotókon és videókon nem "strandolok", hanem "fogalmazok".) Ez most a hajnali Duna. Mindig a Nap felé úszom. Alkonyatkor Nyugatra, hajnalban Keletre. S mindig folyással szemben. Hogy egy helyben lebegjek (közel a parton hagyott ruhámhoz), ahogy a futópadon is "egy helyben" futunk. Utóbbi úgy lehetséges, hogy van ott egy lassú örvény. Ahol "visszafelé" folyik a Duna. (Ott kétszer is "bele lehet lépni"...) Alkonyatkor az örvény "felfelé Dunája" ellen, hajnalban száz méterrel arrább, a normál folyás ellen tempózom: ahogy ezen az újabb videón. Ez az én "helyi találmányom". Ez pedig az a régi vers a Jelenlét 13-ból.
KI LÁTJA bennem
a szívbe hullt
pléhdarabokat
harmincötéves hullák
csókjait
tüdők iszapját
és a rettegést
a karomat látják
ahogyan az izmok erednek
ám ez a beszilárdult terv
és gondolat is a lélek
mert nem a papok heréi
nem a nép gyomra
meg a csitrik öle a támasz
álmomban azt mondtad
a sarokban van a béke
s reggel ott találtam
evezőimet
| |
| 236. | [tulajdonos]: ITT CSAK NYERTESEK VANNAK | 2024-07-03 07:59 | Filip Tamás talán fél a megöregedéstől ezért próbál gúnyolódni vele, miközben félreérti saját helyzetét?
Az Öreg halász és a tenger című Hemingway regényt azonban egész biztosan félreérti, mert valójában nem létezik az általa erőltetett „szerencsefia” olvasat.
Az öreg halászra mondott (s gúnyolódva rám értett) salao – vesztes – jelző ugyanis a regényben – győztest – jelent.
(A kisebbik, most „berlini” fiam Kolumbiában felnőtt, Párizsban élő barátnője spanyol anyanyelvű. Ha végül tényleg egymást választják, akkor a német, az orosz, az angol és a török nyelvek mellett egy kicsit spanyolul is kell majd értenem. Nem lenne ellenemre! Sőt, valósággal elszédülök ettől! Mert így könnyebben „visszakapom” az El lado oscuro del corazon című Eliseo Subiela-féle szerelmes filmet. Ami egy teljes évtizedig meghatározta a gondolkodásomat. Erről később többet.)
Visszatérve a Hemingway regényhez: az „öreg halász” Filip, a praktikus látszat ellenére sem vesztett, hanem győzött.
Ezt a gimnazisták is tudják.
„Az embert meg lehet ölni, de legyőzni nem!” – így szól a legfőbb Hemingway szentencia.
Az ő hatására kezdtem 17 éves koromban a novellát írni. Egy balatoni kerthelyiségben egy platánfa alatt. Miután a nálam lévő füzetbe leírtam néhány akkor eszembe jutott sort s visszaolvasva megéreztem, hogy ez „AZ”, sosem érzett boldogságáram futott bennem végig.
-------------------
De az alábbi foszlányokból azonban hosszúverset írok.
-------------------
Ez még csak az első felrakás anyaghalmaza, mint amikor a szoborhoz készülő anyagot felcsapjuk a falapra amelyen végül áll… ebből készül majd… de egyelőre még csak döngölni kezdjük… ((Hallod Gyurcsi? Itt nincs „korai magömlés”: ennek a munkálatnak ez a technológiája! Aki nem bírja, menjen tollat fosztani!))
Muszáj bepillantást engednem a műhelyablakomon, mert Filip Tamás úgy elszállt magától, hogy elfelejti: más szerző is van a világon nem csak ő, de főleg másfajta kortárs költészet is, nem csak az övé.
Jobb hasonlattal szólva: a bányász barlangomba világítok most be nektek:
Íme: ilyen az általam meglelt jókora telér. Ott virít a derengésben: talán ti is látjátok, én látom. A nagyja még a törmelék alatt…
Most már csak sok-sok idő, türelem, szorgalom kell a kitermeléséhez.
Jó esetben meglesz hozzá a kellő „tizenévem”.
Jókor vagyok hozzá jó helyen.
Ugye, ugye, Kisebbítőim, milyen könnyű felröhögni ezen?
Szeretnétek, ha nem sikerülne, mi? Azt elhiszem!
Csakhogy én nagyon jól tudom, hogy egy normális kiadó, normális irodalmi időkben erre már előleget adna!
Ha a világ ugyan elhülyült is közben, ez nem jelenti azt, Filip, hogy a szerzőnek is elhülyülten kell viselkednie.
Egy szerző szakmaian gondolkozzon, ne úgy mint egy riói pávatáncos! Mentesen a lelkendező hiúságoktól és minden hiábavalóságtól, különben jön a smonca.
(Észre sem veszi, és ha már híres, a barátai sem merik neki megmondani! )
Te hátha elkerülöd a csapdát!
Semmi okom ennek az ellenkezőjét kívánni, csak meglep, hogy ennyire eltérsz a „jóhagyományoktól”, amit Rilke nyomán most az alább linkelt Subiela-filmben is látok.
Ahol a költőnek természetesen nincsen sportautója.
Még állása sincs.
A Halál (egy szépséges fekete nő alakjában) ezért keres neki az újságban állást. Hol banktisztviselőit, hol menedzserit, de a költő mindenre nemet mond. Pedig a Halál azt is megígéri, hogy ahol vezető-helyettest keresnek, esetleg besegít. A költő a fejét rázza. Ő csak költő akar lenni.
Poéta.
Ezt a spanyol (latin) szót magyarul ugyanígy mondják és ejtik.
Poéta? Kérdezi a Halál. Hol áll az újságban, hogy poétát keresünk magas kezdőfizetéssel? Aaaa…!
Mire a költő elveszti a türelmét és szavalni kezdi a versét. Ami a halálnak olyan mint a tömjénfüst, hiszen a halhatatlanságot jelenti.
Sürgősen távoznia kell.
A költő követi és szaval.
„Idegeim a falakra kúsznak és a márvány idegei is az enyémek…” Arról beszél, hogy mint költő mi mindent kifejez.
És a Halál feldúltan menekül előle a lépcsőházban, majd az éjszakai parkon át, de a költő mindenütt a nyomában.
„Hányszor mondtam magamnak:
Én volnék ez a szikla?
Ha egy halottat visznek
mellé fekszem a sírba.
Ha egy tyúk kotkodácsol
én vagyok a tojásban.
Ha gondoltál rám csak egyszer,
az emlékeddé váltam”
Egy rendőr megállítja őket.
- Zaklatja magát ez a férfi? („Molistando” ezt a szót is értjük.)
- Nem!
- De igen! Igen! – kiáltja Oliverio. (Hiszen egy költőnek az a dolga, hogy „zaklassa” és ”lehetetlenné tegye” a Halált. A múlandóságot.
https://www.youtube.com/watch?v=da_7wuDyz2k
--------------------------------------------------
átengedni a szerelmet férfivá érett fiaidnak
miközben te szépen-csúnyán és lassan-lassan megöregedtél?
isteni tett
s ha író vagy tudod hogy életed legfontosabb pillanata ez
munkásságod legjavának kezdetéhez értél
nem tetszetős sportautón vagy fapados repülőn hanem ökrös szekéren
évezredek lassú ritmusával
ahogy az első telepesek érkeztek meg a fonyódi hegy alá Kelet felől még küllők nélküli tömör fakerekekkel
telkedről épp a feltárt urnatemetős falvak akkori balatoni szárazulataiig látni
az ökröknek ugyanazzal a lassú ritmusával jöttek ahogy nagyapád zsemleszín-tarka ökrei vonultak az igás szekérrel veletek az Ungi hegy szőlejéből az alsórajki házig
Így lehettél szemtanúja, hogy ért véget a szarvasmarha ötezer éves háziasítása
te még ülhettél igazi ökrös szekéren amilyen Petőfi versében is szerepel
de soha soha soha soha soha soha soha soha soha
nem tér vissza már
Pesten nevelkedett, falusi szüleihez az Andrássy úti harmadik emeletről visszaszökött anyád nővére falusi ruhájában piros kis parasztkendővel a fején a frissen kaszált lucernán ül, de keresztbe tett formás lábszáraiban még a Népstadion csoportos szalagtáncának ritmusával. (Hónapokig kellett gyakorolniuk: tornatanáruk egy olimpikon volt... )
Az első dohányzás apámmal… titkos délelőtti mozizásuk a gimnáziumi tanórák helyett… egy még épp csak elkezdődő titkos szerelem…
Úriasszony nevelőanyja az utcán ököllel verte meg: kék monoklija lett és azonnal hazaszökött az igazi szüleihez falura.
Apámat táviratban tudatta erről aki másnap érte ment és megkérte a kezét, de mivel még nem töltötte be a tizennyolcat a házassághoz korengedményre volt szükség.
……………………………………………………….
……………………………………………………….
Átengedni a szerelmet férfivá érett fiaidnak amikor még meg sem születtél?
Isteni tett, de egy költő képes lehet rá.
------------------------------------------------------------------------------
Szép dolog, ha egy költőnek Jaguár autója van, Filip Tamás.
Nekem csak Rowerem volt, de ma már az sem kéne. Minek?
Istenhez gyalog megyünk.
Ha… és amennyiben…
(Én úgy tudom nem létezik, ezért kell hinni benne.)
------------------------------------------------------------------------------
112.
The service takes my old wrecked car – and my youth in it. Let it be! I could never make love in a car. I am the son of the East. One act lasted for me for hours. In the car, my arm hurt, my knee, my waist.
What? Is sex over tomorrow?
I've done it so far, now I'll write it.
-----
112.
Viszi a szolgálat az én öreg roncsautómat – benne az ifjúságom. Hadd legyen! Sosem tudtam autóban szerelmeskedni. Én a Kelet fia vagyok. Nálam egy aktus több óráig tart. A kocsiban hol a karom, hol a térdem, hol a derekam kezdett el fájni.
Mi? Holnapra vége a szexnek?
Eddig tettem, most majd írok róla!
| |
| 235. | [tulajdonos]: LEGKÖZELEBB NEHOGY... | 2024-07-02 19:43 | Figyelem!
Közben Filip Tamás töröltette "Antal, baszki" kezdetű kommentjét a Baltazar naplóból. Meg egy másik, hozzá (és ho zzám) ehhez hasonlóan méltlant is.
Még jó, hogy szó szerint idéztem ennek a naplónak a 232. bejegyzésében.
Kár volt megírni, de ha már megtette Filip, ne tegyen úgy, mint akitől e sajnálatos látásmód és elhibázott stílus távol áll. Mert félő, hogy akkor legközelebb is könnyelmű lesz! | |
| 234. | [tulajdonos]: CSÖDÖ, HOL AZ ÚJ OPUSZ? | 2024-07-02 09:40 | Persze Csödö, amikor öröklött bútoraimat hátrahagyva a fonyódi telken "gyáripari Hamvas Bélának öltözve", bádogbögréből iszom a teát egy "Woyzek kabin" előtt, az kispolgári csökevény...
Talán még el is tartom a kisujjamat, hogy stílben legyek! Mi?
Te összetéveszted a "cs" betűt az "sz"-szel!
Egyébként ki nem mondott novella-párbajban állunk!
Hol a következő opusz?
Az én új Ágoston-novellám nemsokára kész! | |
| 233. | [tulajdonos]: MÉG TE CSODÁLKOZOL | 2024-07-02 07:47 | Nincs itt semmiféle kötekedés, azon kívül amit te kezdeményeztél a Baltazar naplóban a Dokk (és a dokkerek) ilyen jellegű bántalmazásával. Idézem:
"Valójában sokszor megfogadtam, hogy közügyekhez nem fogok szólni, mert eleve kudarcra ítélt dolog, és erre tekintettel csupán publikációs felületnek tekintem a Dokkot. De mire valók a fogadalmak, ha nem arra, hogy megszegjük őket? Miközben nem szólok hozzá a közügyekhez (akár vannak, akár nincsenek), az agyam dolgozik, és számtalan változatban teszi fel ugyanazt a kérdést: miért lett ilyen sivatag a Dokk? Miért vesztette el a vonzerejét, miért nem szól itt senki a másikhoz, miért nincs, vagy legalábbis miért nem fogalmazódik meg igény arra, hogy változzon itt valami? A széplelkek nyilván megveregetnék a vállamat, ha azt mondanám, hogy bocs, magammal kell kezdenem, nekem kell másmilyennek lennem, hogy a változás igényét egyáltalán szóba merjem hozni. A széplelkeknek biztosan sokat köszönhetünk, én jól megvagyok nélkülük, miközben a súgásukat akkor is hallom, ha befogom a fülemet. Befogott füllel persze nem lehet írni, így az előbbiek csupán képes beszédnek tekintendők.
Ami eleve hiányzik, egy közös nyelv. És a közös nyelv előtt maga a szándék, hogy legyen egy tisztességes elbeszélési módja annak, hogy mi történt, mi történik velünk.
Nekem olyan furcsa, hogy elmúlik a karácsony úgy, hogy egy rövid, szeretetteljes, optimista üzenet szülessen a főszerkesztőtől.
És nekem az is furcsa, hogy eljön az újév napja, és elmúlik úgy, hogy egy rövid, szeretetteljes, optimista üzenet szülessen a főszerkesztőtől.
Higgyék el, nem apahiányban szenvedek, ahhoz már túl öreg vagyok, egyszerűen azt nem értem, miért nem fogalmazódik meg a késztetés benne, hogy megszólaljon, és mondjon valamit.
Több mint két éve, hogy ezt írta: „…ha bármikor úgy vélik, bármiben vétettem megtisztelő közös munkánkban, ne hagyják szó nélkül azt, nemtetszésüket nyomban jelezzék nekem.”
Próbálom végiggondolni, mit csinál jól, nem könnyű. Nem akarom elkapkodni az értékelést, nehogy elfogultsággal vádoljon bárki. Nagyon kíváncsi vagyok mások véleményére ez ügyben.
Mit csinálnak jól a szerkesztők?
Mit csinálnak jól a szerzők? Akár a feltöltött versek szerzői, akár a naplókéi.
Egy dokk szükségképpen együttműködést igényel, mindenki szorgoskodik, hol az egyik, hol a másik hajó részesedik közös munkájuk gyümölcseiből.
Ezen a dokkon van közös munka?
Van valamiféle közös ihlet?
Két szélsőség mindenképp van, a bántás kegyetlensége, és a hideg részvétlenség.
Ezeket szabad észrevenni, szabad szóvá tenni.
És remélem, hogy szabad várni, hogy valakit megérintsen ennek a posztnak az üzenete."
Idézet vége.
Ha valaki a szépség elefántcsonttornyában (vagy Woyzek kabinjában ül) az alkotás és az ihlet varázsában, és arra vágyik, hogy békén hagyják, hogy senki se zavarja meg, akkor nem szabad burkolt támadást intéznie mások ellen.
Én sem tettem.
Te viszont idézett jegyzetedben, Tamás, megtetted.
S ez nekem azért visszatetsző, mert te ennek a lapnak egykor a főszerkesztője voltál, s miután végül összekeverted a magánéletedet a Dokk közügyekkel, le kellett mondanod a főszerkesztőségről.
Tapintatból nem részletezem.
Jónás Tamásnak is volt ilyen húzása.
Ő szerelmi bánatában egyszer félig megölte a Dokk-ot.
Képes volt félig lezárogatni. Hol ezt a felét, hol azt téve olvashatatlanná.
Eljátszva lelki fájdalmában a Dokk-kal és eljátszatva velünk is a hattyú halálát, akiknek egyik nap olvashatóvá, másnap olvashatatlanná váltak a szövegei.
Köszönjük, nem kérünk többet ebből és semi hasonlóból ennek a lapnak az élén.
Itt nem kell többet egy főszerkesztőnek sem új női költőt felfedeznie, annak "hóna alá nyúlva"!
Tényleg! Mi lett "vele"? (A szőkével, aki a hozzád írt versében ezredesnek szólít!)
Ír még?
Vajon szerinted még "mindig" elég jó az a verse, amit főszerkesztőként egykor elszántan védtél a leminősítő szavazatokkal szemben?
Vagy most már (elengedve "hóna alját") magad is úgy látod, hogy "nem annyira"?
Nem tudom, ezért kérdezem.
És nehogy személyeskedésnek vedd!
Én sosem egy konkrét személyt hanem egy irodalmi típust látok benned. (Is. Szakmai betegség.)
És bizony itt válik el a magánélet a Dokk-közéletétől.
Illetve a kettő rossz esetben itt keveredik össze.
Amennyiben valaki a közösség rovására és az esztétika törvényeit figyelmen kívül hagyva a "véletlenül" összekeveri.
Itt a "válófenék".
Ahol az agyagos aljzattól a tőzeget külön lehet és külön is kell választani. A fonyódi Nagy-Berekben így szól erről a terminus technicus.
Ezért nem kell nekem karácsonyi "cukros bácsi" üdvözlet a Dokk népének, illetve zavar kissé, ha ezt épp te hozod szóba.
Akinek főszerkesztősége idején "bezzeg máshogy volt".
Tudjuk.
És azt is, hogy mi lett a vége.
Itt a viták után megállapodott kedélyekkel gályázni kell, ahogy csendben tesszük.
Csevegés helyett a műre és befelé koncentrálva.
Ez a látszólag állóvíz "posvány" itt és most valójában az eddigiekhez képest számomra a leginkább alkotásra serkentő állapot (olvasd el hárommal lentebb az új Ágoston-novellákat), de ahogy látom a többi serény számára is!
Ebbe a haltermő vízbe dobtál most követ és hogy "rád fröccsent" elcsodálkozol!
Így jártál!
| |
| 232. | [tulajdonos]: NEM KÖZÖSÜLÖK | 2024-07-02 01:12 | Bocsánat!
Lát valaki összefüggést az alábbi londoni képeimhez írt szövegeim, vagyis a Filip Tamás féle Dokk-finynyázással kapcsolatos "egyeztetés", és a Baltazar naplóban erre válaszul rittyentett Filip-válasz között? Ide is áthozom, megnézhetitek:
Én nem nagyon...
Filip, a "boldog ember" ugyanis ezt találta írni válaszul.
"Antal, baszki, te egy vágyott párbeszédet szeretnél folytatni valakivel, aki szarik rád, és az összes halálunamas önismétlésedre. És annyira szánalmas vagy, hogy beleéled magad, hogy te itt valaki vagy. És nem veszed észre, hogy a pattintott kőkorszakból való fegyvereid lepattannak rólam. Komolyan kérdem, nincs a családban valaki, aki segítene megóvni attól, hogy folyton szénné égesd magad? Nem látod, hogy egy boldog emberrel baszakodol? Kurvára ciki vagy. Reménytelen, hogy észrevedd, ezért csak annyit mondok: Salao.
Az öreg halász és a tengerben megtalálod a megfejtést." (Idézet vége.)
A szövegemet és az övét összevetve jól látszik, mennyire furcsa, érthetetlen, az általam írtakkal csak felületes összefüggésbe hozható jelzőket, szavakat gányolt össze dokker társunk.
Ez sem stílusban sem hangvételben nem illeszkedik egy „boldog Filip Tamáshoz” de egy másképp boldog és mostanság kiegyensúlyozott Pálóczi Antalhoz végképp nem!
Hogy lehetett ezt ennyire „benézni”?
Csak két dologra reagálhatok: 1.) Nincs nálam unalmas "önismétlés" hiszen műhelyforgácsok ezek, nem végtermék. Újabb és újabb megmunkálása várható ugyanannak. Amíg a szöveg kész nem lesz. Itt még naplójegyzetek későbbi regényfoszlányok valójában. Ez is! 2.) "Salao” - igen, ez a vesztes öreg halászra megfogalmazott jelző.
Csakhogy végső soron maga Filip Tamás is lehetne (legalábbis az én felfogásom szerint) vesztes.
Amennyiben (mert én így hiszem) egy férfi életének az a legnagyobb győzelme, ha MEG TUDJA TARTANI A CSALÁDJÁT!
Mint én.
Magamat és a szerelmet kellett tehát legyőznöm, de megérte.
S most ez az egyik fő témám.
Szabó Lőrinc így ír erről.
„Két gyermek sorsába kötözve
nem tudunk elszakadni már;
ne kezdj háborút, mint a gyönge,
kin saját gőgje bosszút áll.’
Én majd szabadvers formában szeretnék írni erről…, mint a Kutyát karácsonyra című költeményben...
A Paráznabillegető című „nudista-kötetemet” is ezzel a rímes zárómottóval fejeztem be a hátsó borítón. És nem véletlenül. Az (ál) szabadosnak rémlő (ez a beugratás benne) „meztelen borítóhoz” ez a súlyos ellenpont kellett.
"És sírtam mindőnkért hisz kiég a szemünk,
Tartós házasságainkban annyira szenvedünk.
És mégsem kéne újabb szerelmi remény,
Hanem a befogadott nagymamának kis vetemény”.
Itt egy fotó is erről.
A témát máris sokan szeretik.
Ez a kép még a mi „bibliai szegénységünkben” ábrázol minket.
A házat csak felépíteni volt pénzünk, bebútorozni nem. Ahhoz (sajnos) örökölnöm kellett.
Mégis ott a képen MEGSZÜNTETVE MEGŐRZÉS.
A hegeli ősi elem, magasabb szintre emelve, amely így már a jövőbe mutat.
Mert a fejlődés nem lineárisan hanem spirálisan halad a filozófia szerint.
S bizony-bizony, hogy a nagypapák-nagymamák – ezt a londoni játszótereken látom – ismét reneszánszukat kezdik élni a modern Nyugaton. Ami átgyűrűzik majd ide is. Mire az elhagyott családok nagylányai-nagyfiai megírják csapodár szüleikkel szemben az első bosszúregényeiket.
Ma még azt hiszi a kizökkent világ léhább fele: a családot „aprítani” kell.
Fatális tévedés.
Mert igenis megvan a lehetőség az új hozzáállásra: a Nyugat világvárosi játszóterein máris megmutatkozik.
Örülök, hogy „londoni nagyapa” lehetek.
Benne a most formálódó trendben.
Hogy másvalaki milyen „boldogságban” kárhozik el, Tamás, az (végül) hadd ne nekem fájjon!
Műben majd többet.
„Fiatalság volt. Szerelem volt. Nem vettem észre - adj tüzet kérlek.” Ezzel fejeződik be Szép Ernő Lila ákác című regénye.
A 68-as szexuális forradalom résztvevői viszont, s azok akik róluk vették a mintát (vagyis az én korosztályom) nagyon is észrevették s kiélték.
Innen ismerem olyan mélységben a szerelem természetrajzát, hogy még életközepi válságom idején sem tudta a bolondját járatni velem.
Szemben azokkal, akiket lealacsonyított a kulturálatlanságuk. Vagy épp az ellenkezője, az értelmiségi gyenge.
-------------------------------------------
Milyen nagy dolog a végére érni mindennek és élet-kielégülten bocsátani el a Szerelmet és az Érzékiséget.
Bár nem teljesen.
A "rousseau-i lugasélmény" sokáig (talán életünk végéig) megmarad.
De az "Éjszaka" (benne a Világ összes szexuálisan aktív nője)most már hadd legyen nagyfiaimé és a kortársaiké! Ízléstelen lenne ott – és így – nekem….
Ez így természetes.
Mentesen a "kizökkent világ" infantilitásától, a kortársi hiábavalóságoktól és a szánalmas értelmiségi gyengétől.
Válni? Szerelemért?
Ez olyan, mintha valaki pancser lenne a szerelmi életben s nem ő, hanem a szerelem uralná az életét.
"Tudtam, a beteljesült szerelem nálam három évig tart, az örök szerelem ötig. Minek széttörni emiatt a gyerekek életét?" - írom a Brazil című apa-novellában.
„Arisztíd, a szóbűvész-költő (A Szerkesztőségi főemlős etológiájában), amikor a Versport irodalmi lap főszerkesztője volt, szívesen fedezett fel új költőnőket, mint Osvát a Nyugatnál. (Akiket ma már nem ismerünk, de közben József Attila arról panaszkodott, hogy a lap már lótól szamártól és öszvértől is közölt verset, csak még tőle nem. Osvátnak ez volt az egyik gyengéje.) Ágoston emlékezett rá, hogy a laphoz történt visszatértekor Arisztíd egy "szőke nőköltő" oldalán vélte megtalálni a boldogságot. Ezt követően vált el a feleségétől. S most, három-öt évvel később (tehát a szerelmi terminus kihűlési idejének megfeleően), Arisztíd egy "vörös hajú nőíró" oldalán boldog.
Miközben a facebook képek alapján mindkettőjüknek (Arisztídnek és új kedvesének is) eladósorba serdült lányaik vannak.
Ágostonnak frissen nősült s éppen nősülendő nagyfiai voltak. A idősebb fiú neje épp a második babájukat várta.
Ágoston beleborzongott: mi lenne most velük, ha másfél évtizeddel ezelőtt ő is elvált volna a feleségétől élete nagy szerelme miatt.
Akit három-öt év után meggyűlölt (volna), miközben a családhoz vezető hidak is mind felégetve...
Akkor nem a fent idézett végmottóval zárta volna a verseskötetét, de talán nem is lenne verseskötete…”
-------------------------
Én, Tamás, innen nézem a dolgokat.
-------------------------
S hogy ki vagyok a Dokk-on?
Én vagyok a Pálóczi Antal.
Ez nekem pont megfelel.
Nem cserélnék senkivel.
Ebből fogom kihozni a legtöbbet az Ágoston-novellákkal, „A szerkesztőségi főemlős etológiájával”, az „Ajándék a hercegnek-kel”, a Nők férfi nélkül című novelláskötettel.
Van ami félkész…, van amit tulajdonképpen csak össze kéne állítani…; van amit most kell megírni.
Én nem a másik létrájához támasztott létrával érzem boldognak magam, hanem a kétágú önálló létrámon állva.
A szerelem idejét nálam végre (!) felváltotta az atavisztikus unokaszeretet.
A párzási időét az ivadékgondozás.
Sajnálom az ösztönéletükben sérült (mert félrenevelt) „álmoderneket”. Akik magát a családot is tagadják. Mert egy formálódó újfamilista trend elavultjai is egyben.
Ez a kép egész eddigi életem legboldogabb pillanatát ábrázolja, de ez olyan mint a muzikalitás. Vannak botfülű emberek és olyanok, akiknek abszolút (vagy ahhoz közel álló) hallásuk (és ösztönérzetük) van.
Én, legnagyobb szerencsémre az utóbbiak közé tartozom.
A szerelemnek búcsút mondani , baba-érzelmi hőforrásban fürdőzve, nem olyan nehéz.
Mert már mindent átéltem és jó is volt ami volt.
S nem rossz kortárs mondanivaló a „méltó naplemente”. Kevesen írnak hitelesen róla.
(Részletek a kétnyelvű twitter képeskönyvből.)
-----------------------------------------------
17.
(to Czarina Russell)
When I was young, men turned on me on the street, not just on you.
Certain men. Girls don't.
They peered out of the corner of their eyes and walked into my personal space on purpose. As I approached them, they pretending to see me in this minute first.
---
17.
(Czarina Russellnek)
Amikor fiatal voltam, utánam is megfordultak a férfiak az utcán, nem csak utánad.
Bizonyos férfiak. A lányok nem.
Ők a szemük sarkából néztek rám, majd besétáltak a személyes terembe.
S amikor közeledtem feléjük úgy tettek, mintha akkor pillantottak volna meg.
-------------------------------------------
25.
Until my old age, I learned a lot about masculinity, femininity,
satisfactorily gentle and yet gallant love.
I will poem a lot about it.
That's what my lipses always talked about when I was young.
Even when my mouth was silent.
---
25.
Idős koromig sokat megtanultam a férfiasságról, a nőiességről,
a kielégítően szelíd, mégis vágtató szerelmeskedésről.
Sokat verselek majd róla.
Fiatal koromban mindig erről beszélt az ajkam.
Akkor is ha közben a szám hallgatott.
---------------------------------------------
27.
I wanted to be a lover of the World, within poetry, but unfortunately
I got old in the meantime and the World is full of good and bad
lovers anyway.
However, the World does not have a caring father, a loving
grandfather.
Maybe can I help.
---
27.
A Világ szeretője szerettem volna lenni a költészetben, de sajnos
mára megöregedtem és a Világ különben is jó meg rossz
szeretőkkel van tele.
Gondos apja, szerető nagyapja azonban nincs a Világnak.
Talán segíthetek.
| |
| 231. | [tulajdonos]: NEM "KÖZÖSÜLÖK" | 2024-07-01 16:05 | S az, Filip Tamás, hogy e most készült londoni képsorozatom látszólag ellene szól a "cellamagánynak", amit alább részéleteztem, érzéki csalódás csupán.
Valójában annál követelőzőbben jelenik meg az igénye.
Annál türelmetlenebbül utasítom el a hiábavalóságokat, mert nekem nincs rájuk időm.
Persze!
A fonyódi Nagy-Berekre nyíló panoráma éppúgy fontos, mint a londoni City panorámája a felhőkarcolóból, amit a feleségem néz. Vagy a londoni Dickens múzeum.
De ezek együtt fontosak.
(Többet majd műben.)
-------------------
file upload image
-------------------
file upload image
-------------------
------------------
A többit lentebb már kifejtettem, Tamás.
"De vár ránk a munka a kertben!" | |
| 230. | [tulajdonos]: NEM "KÖZÖSÜLÖK" SENKIVEL! | 2024-07-01 15:05 | Filip Tamás!
A DOKK-tól mindenki azt kapja, amire rászolgált.
Ami "jár neki".
Én a kései kibontakozás lehetőségét, nem mástól (nem a társaságtól, nem a szalontól nem irodalmi kékharisnyáktól) várva a segítséget ehhez, hanem a cellamagánytól.
Én a Dokk-tól most "irodalomtörténeti figyelmet kapok".
Pont azt, amire a legnagyobb szükségem van.
Nem akarok úgymond "közösülni" sem veled sem mással.
Rilke is erre tanít.
Itt vagyok a legboldogabb. (Lásd a fotót és a filmet.)
Áldottnak érezve magam.
Sermmi közöm a "Dokk-finynyázásodhoz" mert nem szépirodalmi indíttatású hanem társasági attitűd.
Szalon-nosztalgia jellegű... (Mi más lehetne?)
Miközben az alkotáshoz (nekem) cellamagány kell.
És megtisztító lemondás.
Utóbbiban egyre jobban állok.
Ami nagy lelki felszabadulást jelent.
(Ez hozzá a film.)
https://www.bing.com/videos/riverview/relatedvideo?q=woyzek+sz%c3%a1sz+j%c3%a1nos+film&mid=F70A7D40CB35EB35D5A4F70A7D40CB35EB35D5A4&FORM=VIRE
(Ez meg a kép.)
| |
| 229. | [tulajdonos]: CITY | 2024-07-01 00:15 | https://www.facebook.com/watch/?v=3590681891194566&rdid=MAy1oOdqjiLDI56v
| |
| 228. | [tulajdonos]: NEM TÚLZÁS KIJELENTENI | 2024-06-13 07:00 | MA HAJNALBAN már négykor fenn voltam, mint Móricz Zsigmond, kicsit fáztam ezért magara vettem valamit mint Móricz Zsigmond és leültem az írógéphez (klaviatúrához) mint Móricz Zsigmond, hogy írhassak mint ő. De ma csak novellaelőkészítő naplójegyzetet, mert délben indul a repülőgépünk Londonba (a feleségem még alszik). Megyünk unokanézőbe. (S ha már ébren lenne a feleségem idegesítené, hogy miért írok, ahelyett, hogy az induláshoz csomagolnék.) De be kell róla számolnom, Kedves Naplóm, hogy tegnap egy hónapon belül kétszer énekeltem el törökül a Canakkale ic’inde kezdetű török katonadalt, török nyelven.
Először még a „zarándok vonaton”, az idegenvezető asztalának vonatmikrofonjába. Legalább kétezer embernek, lefordítva először a szöveget, ahogyan itt is teszem.
Az első világháborús dal C'anakkale (a 'C-t Cs-nek ejtjük) városának ostromáról szól, vagyis lényegében a „török Trianon” elleni küzdelemről. Mert a győztes nyugati hatalmak a jelenlegi Törökországot is részekre akarták szabdalni, ahogyan Magyarországot, de Kemal Atatürk ellent tudott állni. S legalább az anyaországot meg tudta védeni, ahogyan a „Rongyos Gárda” a szintén elcsatolásra kijelölt Sopron városával tette.
Ha nekünk is lett volna egy Kemal Atatürkünkünk a nyugat-szervilis Károlyi Mihály helyett, talán nem itt tartanánk. (Vagy nagyobb lenne a mai Magyarország, vagy ennél is kisebb. De nem ekkora...)
Ebben a szellemben énekeltem tehát a török katonadalt az Erdélyt keresztül szelő magyar zarándokvonaton, bár erről a történelmi összefüggésről akkor nem tettem említést.
Arról viszont igen, hogy az ezen a földön megölt Petőfi Sándorról fennmaradt olyan legenda, hogy még nem hunyt el tömegsírba temetése előtt: „Még élek” – hörögte. „Dögölj meg” – volt rá a válasz” és földet húztak rá.
A török katonadal hőse is így hal meg.
Çanakkale içinde aynalı çarşı / Csanakkale városában tükröződnek a kirakatok. (Rep.)
Ana ben gidiyom düşmana karşı / Anyám, mennem kell, az ellenség betört.
Ooo-off, gençliğim eyvah! (Ó én ifjúságom! Ejha!)
Çanakkale içinde bir uzun selvi / Csanakkale városában áll egy magányos cédrus. (Rep.)
Kimimiz nişanlı, kimimiz evli, / Mi (ezzel szemben mind) jegyesek, vagy házasok vagyunk.
Ooo-off, gençliğim eyvah! (Ó én ifjúságom! Ejha!)
Çanakkale içinde vurdular beni. / Csanakkale városában meglőttek engem. (Rep.)
Ölmeden mezara koydular beni / „Halatlan” sírba temetnek engem.
Ooo-off, gençliğim eyvah! / Ó én ifjúságom, ejha!
Egy citera hangolást próbálgatok a gitáromon. Ezt a dalt is azzal adtam elő. Éreztem, hogy "átmegy".
A vonat büfékocsijában (mert annak sarkában üzemelt a „hangstúdió”) kisebb tömeg verődött össze, taps is volt, de az adást (jól-rosszul) az összes kupé összes fülkéjében lehetett hallani.
Útban visszafelé magam is hallottam, amint az éneklésemtől fellelkesült művelt és okos idegenvezető (egyébként gimnáziumi tanár) mond néhány szót a magyarság és a volt (nem a mostani hanem) nyugati (bolgár-török és egyéb) törökség 1000 évvel ezelőtti kapcsolatáról. Amely korból a több száz átvett török jövevény-szavunk is származik, meg az a pentaton népzenei hasonlóság, amit Bartók Anatóliában 1936-ban fedezett fel, a török kormány késésére végzett népzenegyűjtő munkája során. Az Atatürk kormány kérte fel. Mert olyan modern török komolyzenét szerettek volna, amilyen Bartóké, aki az eredeti magyar népzenét építette be a műveibe.
Kevesen tudják, hogy Bartók, pár évvel később eredetileg nem Amerikába akart kivándorolni, hanem Törökországba. Mert folytatni szerette volna az ottani népzenegyűjtő munkát, de adminisztratív okok (és állítólag Hindemith szakmai féltékenysége miatt) ez végül meghiúsult.
A türkü (így hívják az autentikus török népzenét) alapra készült C'anakkale dallama is erdélyi népdalhoz, s nem a cikornyás, perzsa eredetű diván zenéhez hasonlít, amely a szultáni udvar hivatalos zenéje volt, a lenézett "népi" türküvel szemben. (S amely keletieskedő, „kígyóbűvölő” aláfestésként az Egri csillagok című filmünkben is „stílben van”.)
A C'anakkale erdélyi népdalhoz hasonlít.
Akit érdekel a dallama, annak CANAKKALE ICINDE szavak beütése után kiadja a google, több változatban és előadóval. S ősztől előreláthatólag az én énekem is fent lesz.)
Tegnap másodszor énekeltem el.
Most a családomnak.
Mert Berlinben élő fiam megjött a barátnőjével, akit most mutatott be.
Egy indiánhajú kolumbiai lányt, aki Párizsban él és dolgozik mint járványügyi projekt menedzser (ha jól értettük angolból átfordítva). Most egyenesen Párizsból jöttek és ők vigyáznak a kutyára amíg mi Londonban leszünk.
Csakhogy először nem törökül, hanem (most is csodálkozom még rajta) spanyolul énekeltem.
A tragikusan elhunyt chilei énekes gitáros, Victor Jara Angelita Huenuman című dalának első versszakát.
Mert meghatott a lány kedves közvetlensége és szerettem volna valamivel viszonozni ezt.
És mert örültem, hogy a lány nagyon szeretné látni a Balatont, ahol születtem, és felnőttem, mert mennének Fonyódra is megnézni a telkünket, ahonnan rálátni a tóra.
Ahol hasonló vízparti tájat és környezetet láthatják majd, amit a chilei dal első versszaka is lefest.
En el valle de Pocuno
Donde rebota el viento del mar
Donde la lluvia cría los musgos
Vive Angelita Huenumán
A Pocuno-völgyben
Ahol a szél visszaverődik a tengerről
Ahol az eső mohákat tenyészt
Ott él Angelita Huenumán
A lány kedvesen meglepődött, de az ismétlést (velem együtt) már meg is könnyezte.
(Csak az első versszakot tudom kívülről, azt kellett kétszer újra énekelnem, hogy „legyen belőle valami”.)
Az már csak borotvahab a tortán, hogy mivel a fiúnk és Berlin miatt most németül is tanul, elénekeltem nekik Marlene Dietrichtől a Hova tűnt a sok virág kezdetű dalt is, német nyelven. Mert így a legszebb, legművészibb a prozódia:
Sag mir, wo die Männer sind?
Zogen fort, der Krieg beginnt.
Mondd, hol vannak a férfiak?
Elmentek, kezdődik a háború.
Sajnos ma is háborús időket élünk.
Ez után jött a török katonadal törökül, és Bartók Béla törökországi népdalgyűjtésének története.
Persze a lány kedvenc énekesének, Freddie Mercurynak budapesti koncertfelvételét sem hagyhattam ki a Youtebe-on.
(Sőt, őszintén szólva valójában rögtön ezzel kezdtük.)
Mercury a tenyerébe felírt szövegről a Tavaszi szél vizet áraszt című népdalunkat énekli magyarul – majd elénekelteti a közönséggel is. (Én is ezt gitároztam el először.)
Nagyszerű esténk volt – azt hiszem, nem túlzás kijelenteni.
--------------
És most gyorsan csomagolni az utazáshoz...
Amíg a feleségem fel nem ébred...
Délután már Londonba leszünk, ahol a képen látható kismanónak kell magyar "dalkoncertet" adnom. (Többször egymás után.)
Ott is van egy gitár.
Elképzelhető, hogy Turbókának (én így hívom) először angolul kell megtanulnia.
Széchenyi, a legnagyobb magyar is csak felnőtt korában tanulta meg az anyanyelvét, de semmi kétségem nincs afelől, hogy unokám magyarul őnála majd sokkal hamarabb megtanul.
| |
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
|
|
