Varga Árpád
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
197.
| 2024.05.09 11:10 | Fűri Mária - szerki -- meo | Fordított apevák
|
| Válasz erre | Kedves Árpád!
Két figyelemreméltó mondat, adott versformába tördelve, és valóban, jobban hat, mintha 'csak úgy' közölnénk a mondatot, verskép nélkül. Csatlakozom Ritához. | 196. 195. 194. 193. 192.
| 2023.04.23 22:47 | Varga Árpád -- Fészek és sír
|
| Válasz erre | Köszönöm a kritikát! (Viszont átírni ezt a művet senki kedvéért, "biankó 'maradanDokk'-os csekkért" meg pláne már nem fogom, több okból sem.) Ettől még szerintem ez a vers "működik", mindjárt el is magyarázom, hogy miért, mármint a kritikai megjegyzésekre reflektálva - holott ezzel kiheréljük, a befogadó élményét még talán csorbítjuk is, de hát, úgy tűnik, itt máshogy nem megy, ha egyszer "muszáj" szájba rágni; sebaj, talán az eccerű dekódolót ez már nem fogja érdekelni, a többieknek meg nem az a dolguk, hogy ne kákán is csomót keressenek.
Itt kérem, igenis minden szó a helyén van, a forma pedig precízen stimmel, az epikai szerkezeti határok megfelelőek, a megoszlás nemhogy arányos, hanem tökéletesen egyezik (8-8 strófa).
Az eddigi nyilatkozók megjegyzik, hogy vannak benne kevésbé érthető sorok. Tehát a 120 nagyon kurta, két-két szótagból(!) álló sorból akad néhány kevésbé érthető - számukra. És hogy ez a szerző slendriánsága (mármint hogyha ezt bárki befogadó nem értené). Természetesen egyetlen vers mellett sincs ott a recept, hogy netán minimum hányszor kell elolvasni ahhoz, hogy tökéletesen értsék (vagy hogy meddig kellett dolgoznia a szerzőnek rajta), de hát az számomra mégiscsak furcsa, hogy egy kifejezetten rejtelmes műfaj választása esetén azt várjuk el a szerzőtől, hogy egyértelműbben verseljen... Hogy is van ez? Balladai homály nélkül nincs ballada - de egyúttal ne bízzunk semmit az olvasóra (nehogy már késztetést érezzen a többszöri elolvasásra), ráadásul kimondottan ebben a strófaszerkezetben, ahol egy sorban két szótag van? Most aztán tényleg jól sarokba lettem szorítva... Vagy hát spoilerezzek, ha kedves az életem...
Spoilerezek, de csak címszavakban, megengedően homályosan, alternatívákkal. Hátha... (hátha előfordul egyszer velem dokkerként, hogy ezt elolvasva belátják a felvetéseimet az illetékesek, és urambocsá', revideálnak) Tehát a tragikus hős állapotát mindenképpen érdemes átgondolni (csupán ittas? skizofrén? kórosan féltékeny? vagy egyszerre mind?), illetve hogy ez már eleve adott (történet előtti keletkezésű), vagy csak a leírt történet során alakul ki benne... Aztán érdemes átgondolni a lehetőségeit annak, hogy mi történik a házban (van-e egyáltalán, szöveghűen testi érintkezés? mi a célja az érintkezésnek? szeretkezés? annak eleje? vége? netán "archaikus" terhességi teszt? egyéb?)... Valamint az úgymond harmadik fél személyének kiléte sem véletlenül homályos, akit az asszony szomszédként szólít meg (ténylegesen szomszéd? valamiért így hívott ember? férfi? nő? rokon? régi ismerős? netán "szakértő"?)... Az pedig már egyenesen szentségtörés, hogy esetleg úgy értelmezzük az egész történetet, mint valami vers a versben effektust... Nem, ez gond, ha ennyiféle lehetőséget rejt egy szöveg...
Volt egy konkrétum is (füst és pernye miért íratik le még a ház felgyújtása előtt), amire azt tudom mondani, hogy miért ne? Miért ne lehetne kvázi jóslásból előképként beszúrni? Vagy miért ne lehetne, hogy a házból fűtés okán égéstermék távozik az udvarra? Nyilván lehet, de amit szabad Jupiternek, azt nem szabad a kisökörnek...
Végül, jegyezzük meg azt is, hogy ennek a műnek tulajdonképpen nem is az a tanulsága (ha van), hogy Columbo hadnagyként vizslatva a betűit minden egyes kirakós a helyére kerüljön, hanem az, hogy - a címet elolvasás után átértékelve - fészekből is könnyedén lehet sír, vagy az, hogy sokszor jobban ártunk a túlzott kombinálással, alaptalan vádjainkkal, elfelejtjük a Máté Péter-i Most élsz üzenetét, farkast kiáltunk akkor is, amikor nem kéne stb., stb. - de ezt már csak félve rögzítem... Bizonyára tényleg fontosabb, hogy pontatlanul lirizáltam.
Szóval tárgyilagosan látva, szerintem ez az alakzat igenis alkalmas, sőt épp a minimalista költészeti lehetőséget rejtő tulajdonsága révén alkalmas a balladaszerű verselésre. De bizonyára lehet jobban is ezt megírni, adott a lehetőség bárki számára: ugyanezt a "történetet" ugyanebben a formában verselje meg jobban, töltse ide föl, fogadtassa el maradandokkba, és máris kussban maradok, vagy ha kell, elnézést kérek (már most, meg majd és főleg akkor is).
Jóccakát! (Ja nem, most hálából feltöltök még egy személyes témájú verset, hadd heréljék ki azt is bötűről bötűre...) | | A fenti posztra érkezett válaszok: Bak Rita - szerki | 191. 190.
| 2023.04.22 02:34 | Fűri Mária - szerki -- meo | Fészek és sír
|
| Válasz erre | Kedves Árpád!
A tájékoztató az üzenőfalon segíti a vers befogadását, felkelti az érdeklődést, érdekes információ a juliádáról. Mint ballada forma is működne, ha nem rontaná el -- szerintem -- néhány sor.
--Az első 'nyolcas' nekem tetszik, bár a 'viszket' szó talán nem a legszerencsésebb.
-- A második és harmadik nyolcas határára esik ez a két versszak:
tapint
egy kéz
kényes
helyre
füst száll
s pernye
Ezt nemigen értem, itt még nem történik meg a ház felgyújtása, honnan kerül ide a füst és pernye?
-- A végső kimenet is nehezen követhető nekem; mintha ittasságában rosszul mérte volna fel a férj a megcsalatást, ami nekem nem egyértelmű, hogy megtörtént vagy nem. Ha szándékos ennek a lebegtetése, akkor is pontosabbnak kellene lennie. A vörös rébékben is ott a balladai homály, mégis lehet érteni, mi történt.
-- Ahhoz, hogy ilyen hosszú történetet jónak érezzünk ebben a juliáda formában, minden szónak ülnie kellene.
-- Érdekes kísérlet, szerintem dolgozni kellene még rajta. | 189.
| 2023.04.11 08:27 | párducos -- Fészek és sír
|
| Válasz erre | A vers érdekessége, hogy strófái egy különleges alakzatban íródtak (soronként mindössze két-két szótaggal), úgynevezett juliádákban, ezért "műfajilag" nevezhető ez az egyébként epikus szöveg egy juliáda-poémának is, illetőleg próbáltam epikai ismertetőjegyekkel is felruházni, mivel balladaszerű, és - remélhetőleg - az elbeszélő művek öt szerkezeti eleme is felismerhető rajta (5 x 8 versszak). (Az ún. juliáda egy extrém rövid, háromsoros, cím nélküli, kötetlen témájú [magyar] forma, "gondolatsűrítmény-alakzat", melyben soronként két-két szótag található, tehát mindösszesen hat szótagból áll, és a sorok végén nem megengedett a szavak kötőjellel történő elválasztása. Az első juliádákat az önkényes alakzat elnevezője, Szimeonov Todor – aki korábban már a minimalista költészet egyik legújabb öntőformáját, az apevát is megálmodta – jegyezte le 2019 decemberében.)
De akit ez az előzetes "elemzés" és kategorizálás feszélyez vagy kiborít, netán pontosítaná, esetleg nem tartja se értékes információnak, se alkotói szempontból fogós, kellően szubtilis, elmemozgató tényezőnek, tekintsen el ettől, és önmagában értékelje a mű szövegének hatásosságát. | 188.
| 2023.03.26 19:26 | paloczia@gmail.com -- re: meo | apevák (No. 5)
|
| Válasz erre | Cservinka Dávid már reagált Univerzum szélén című naplójában "Zárszámadásodra", majd én is fogok, de előtt tegyünk helyre egy-két szemléleti tévedést.
Tévedést írtam, mert úgy akarod bemutatni nekünk, dokker veteránoknak, a Dokk mulanDOKK-maradanDOKK bírálati rendszerét, mintha mi nem ismernénk azt.
Nem lettünk volna szenvedő alanyai - esetleg kedvezményezettjei (ilyen is van).
De.
Ismerjük - sőt, még nálad is jobban tudjuk "MILYEN ÉRZÉS" ez meg az...
Lévén, hogy aki már 17 éve "itt sportol", az sokkal többet szenvedett ettől, illetve értett egyet ezzel - illetve törődött bele, mint a Dokk szükséges rossz szolgáltatásának a milyenségébe.
Ez ilyen.
Igenis elég 5-7 bíráló. Nem kell több. Ez nem demokrácia.
Nem is lehet a művészet úgymond "demokratikus".
Van olyan persze - a közönségműfaj.
A közönségfilm.
A közönségzene.
A közönség színdarab. Utóbbi már az ókori Rómában is volt, de akik ebben utaztak azoknak nem volt könnyű dolguk. (Nagyot kellett tudni szellenetni benne, néha még nyílt színen történő kézlevágás is volt.)
A Dokk nem "közönséges fórum" - hanem irodalmi. Sőt! Jelentsük ki: ragaszkodjunk hozzá, esetleg írjuk nagybetűkkel
SZÉPIRODALMI FÓRUM.
Ezért szigorúak a szerkik - sokunk szerint nem eléggé!
Ezért értetlenkednek olykor (például szerintem), mert nincsenek meggyőzve egy-egy mű irodalmi értékéről. (134 kétnyelvű "képmondásom" közül 1 - azaz egyetlen egy - lett maradanDOKK. A 27. angol vers. Az utolsót tegnap a Szabadverstan II. naplómba tettem föl. Ez most "képes műfaj". KELL hozzá a fotó.)
Na és?
Ettől én vajon megsértődtem?
Nem.
Dolgozom tovább.
Tedd ezt te is!
Minden lap - saját stílusában - bírál. Osvát Ernő alig akarta közölni József Attila verseit a Nyugatban. Miközben egyre-másra fedezett fel és közölt új női költőket, akiket ma már nem ismerünk. József Attila nem véletlenül panaszkodott így: "A Nyugat már lótól szamártól és öszvértől is közölt verseket, csak még tőlem nem."
Vagyis MÉG Ő IS... Árpád, ő is szenvedett attól, amitől most te!
Szerintem jobb, ha így fogod fel.
Igenis MINDIG igazságtalan a bírálat, abban az értelemben, hogy a szerző - bátran - érezheti mindig annak. Jogában áll. Sőt! Sokszor neki van igaza!
A költészet életmód.
Ha vállalod, akkor ez mind-mind velejár.
Ahogyan a legförtelmesebb intrikák is. Sajnos.
A "zárszámadáshoz":
Említetted a Szokolay ügyet (anélkül, hogy tudnád valójában ki kit mikor és miért). Éppen perek zajlanak. Mert az ördögi intrikát, vagy valamilyen élethelyzet, életmód kilátástalansága diktálta "helytelenséget", néha csak a jog eszközeivel lehet józan keretek között "megbeszélni".
Annak idején ezt történt, amikor Szokolay bírósági megrovást kapott velem szemben, most mindegy milyen intrikáért. Az itteni perek nem valamiféle végképp abszurd, végképp elítélendő végkifejletei a torzsalkodásnak, ahol a feljelentő a legelítélendőbb. (Pláne - mint abban a Szokolay perben - ahol nem a feljelentő hanem a feljelentett kap bírósági megrovást.) Épp ellenkezőleg.
A perek ilyen esetekben a normalitás utolsó mentőcsónakját jelenti!
Amelyből mindkét fél épségben evezhet ki a "viharos vizekről".
Vagy nem így látod a Szokolay ügyet?
Akkor most hozzáteszem, hogy magát a pereskedést épp tőle tanultam.
A mi perünk előtt egy évvel ő volt a feljelentő.
Rossner Roberto itteni költő engem és Szokolayt definitív elmebetegnek nevezett a Dokk-on.
Szokolay beperelte s én is elmentemaz egyik meghallgatásra.
Amiért én pereltem be az sokkal súlyosabb volt ennél.
Azonban mindkét eset valódi törvénysértést súrol.
A törvény pontosan megjelöli hol húzódik a becsületsértés határa. Még akkor is, ha egyes fájó megfogalmazások vagy metaforák valójában sérelmesebbek lehetnek egy-egy becsületsértési fordulatnál.
De nem ez a lényeg.
Hanem a jogi "játékszabályok".
Ezt lehet, azt nem.
Illetve mindent lehet, csak nem mindent szabad. Illetve ha mégis megteszed, fizetned kell érte.
A világ legnagyobb költői és írói - néha egyenes arányban zsenialitásuk mértékével - a világ legházsártosabb, legelviselhetetlenebb, legintrikusabb magánemberei voltak.
Kölcsey igazságtalan, értetlen - és mai szemmel tévesnek látott, hiszen az utókor nem őt igazolta - kritikája leradírozta a pályáról hazánk egyik legnagyobb költőjét, Berzsenyi Dánielt.
Amikor Herczeg Ferenc fiatal újságíró korában interjúzni ment Jókai Mórhoz, Petőfi valamikori lakótársához, rögtön arról érdeklődött.
- Milyen ember volt Petőfi?
- Szörnyű... Szörnyű! - hangzott a válasz. S Jókai erről nem is volt hajlandó többet mondani.
Egyszer írtam is ilyet Miklya Zsoltnak itt, aki - magából kiindulva - szintén több szelídséget várt (volna) el "a költőtől". Talán kivételként, amely erősíti a szabályt.
Mert a fentiek értelmében ezt válaszolhattam neki (sajnos).
- Én azt hittem, hogy te "kibírhatatlan" Petőfi, szóvívóbajnok Ady, "elviselhetetlen modorú" József Attila vagy! Nem tudtam, hogy költő!
| 187.
| 2023.03.23 10:15 | Varga Árpád -- re: meo | apevák (No. 5)
|
Válasz erre
Előzmény | Már majdnem úgy voltam vele, most oda se neki, hagyd a csudába... De ez már annyira szánalmas, rossz vicc, ami itt folyik, hogy tök mindegy, végül melyik szerki miként dönt erről - ismét tolonganak bennem az ellenérvek, inkább kiadom magamból. Lássuk az újabb agymenésem! (Hátha valakinek tanulságos. De azt hiszem, ez lesz az utolsó kifakadásom, zárszámadás.)
2022. október 28-án töltöttem fel ezt az két apevát. Azóta nem képesek végleges döntést hozni róla. Majd most, pár napja, a 20 szóból álló művemből 1, azaz egy szóba beleköt az egyik szerki. (Mindegy ki konkrétan, ez a bírálati rendszerből adódik - egyszer az, másszor ez "vétózik", lent bővebben kifejtem.) Tájék. Ebbe köt bele. Hogy ez anakronisztikus meg pontatlan. Megnézem a neten a jelentéseit: térre, területre, helyre, környékre vonatkozó szó. "E szóban az ék vagy némi nagyításra mutató toldalék, vagy a mi módosulata." Értelmező szótár (rég. vagy irod.): természeti táj. Mi a frász, fészkes fene ebben a pontatlan? Meg mi az, hogy anakronisztikus - ilyen alapon majdnem minden második szépirodalmi szöveg az, ez csak megfelelési kifogás. De lehet, hogy a künn szón akadt fenn, vagy a ritmikus skandálhatóságán, már nem is tudom. És ez olyan nagy "hiba", hogy ettől nem működik a két apeva, nem érdemes kiemelni a maradandokkba, jól értem? Ez most már tényleg nagyon gáz...
Néhai Petz György is írt apevát, Pessoának. Maradandósat. Érdemes rákeresni itt, ez a címe: Apeva Pessoának. És összehasonlítani azt a maradós három apevát ezzel a két ítéletre váró apevával. Csak a szerkesztői kritika megértésének kedvéért. Azok nem anakronisztikusak és nem pontatlanok - emezek igen. Azok egyetlen szavába sem tudtak úgy belekötni, hogy mulandokkos legyen, és ha ezek mulandokkosok lesznek, akkor azok értékesebbek a Dokk szerint, mint ezek. Lássam be, fogadjam el, jól van ez így.
Nem győzöm hangsúlyozni, korábbi dörgedelmeimet is idevéve, hogy jobban érthető legyen, miként is éli meg egy ide feltöltő költő ezeket a döntéseket, hogy gyakorlatilag amelyik versét a "mulanDOKK"-ba dobják, ezzel szinte szó szerint úgymond olvasásra nem ajánlott kategóriába teszik, akár tetszik, akár nem. Azaz, nem tartják annyira értékesnek, hogy az kvázi jó értelemben kultúraformáló erővel bírjon - és ezt lehet csűrni-csavarni, de mivel itt írásműveket alkotók mutatják meg a műveiket, hogyha pont azt veszik el adott írásától, ami a funkciója, tehát hogy szélesebb körben olvashassák, és helyette azt állítják ki róla, kicsit sarkítva, hogy még "ránézni sem érdemes", az szerintem túllő a célon. Egyébként halkan jegyzem meg, hogy itt a második apeva, amelybe elvileg belekötöttek, az pont megjelent egy országos napilapban (ugye értjük, ez mivel, mikkel járt együtt...). Ezt nem lehet azzal elütni, sőt épp ez a félrevezető magyarázat ebben, hogy technikailag két-három plusz kattintással ugyanúgy fellelhető lesz adott verse a felületen, hiszen akkor egyszerűbb lett volna úgy megkonstruálni a honlapot, hogy akár egy bizonyos idő eltelte után a mulandokkos versek törlésre kerüljenek. Miért? Miért lenne ez jobb, mi célt szolgálna? A válaszhoz fordítsuk meg a dolgot: a jelenlegi helyzet kb. úgy nézne ki nem virtuálisan, mintha egy nyomtatott folyóiratban az utolsó oldalakon mindenképpen közölni kellene minden beküldött, ámde a szerkesztőség szerint a színvonalat meg nem ütő verset. Hogy is mondjam: szakmailag nem lehet technikai adottságokra hivatkozni, és azt mondani, hogy a nyomtatott kiadványban szűk a hely, azt ez által szűrjük, a netes felületre viszont jöhet minden, legfeljebb olvasásra nem ajánlott kategóriába tesszük a többséget, nem a kirakatba. Ugyanis ez technikai hivatkozás, nem szakmai. Hiszen ha a szerkik többsége nem vállalja egy adott vers ajánlását, akkor "könyöradományként" ne tegye már el a kamrában egy alsó polcra, fogságba, örökre megcímkézve, kitörölhetetlenül, aztán idővel egybegyűjtve minden ide küldött versét, látva az arányokat. Persze azon lehet lamentálni, hogy melyik a nagyobb "becsapás": azt nem tudni, hogy vajon hány nyomtatott folyóiratnál próbálkozott egy idővel elismert író publikációkkal, mire néhány neves helyen megjelenhetett, de a (szakmai) közönség csak ezt látja tőle - vagy mézesmadzagként élni a lehetőséggel, hogy bármennyi verset be lehet küldeni egy online felületre, ahol "megtűrik", de nyilvánosan elbírálják (és ez a nyilvánosság óhatatlanul is összezárja a szerkiket, illetve meghatározza megnyilatkozásaikat).
Meglátásom szerint ez (is) egy álca, hogy megjelenhetsz, de csak úgy, hogy nyilvánosan megbírálva - és kitörölhetetlenül. Még akkor is, ha talán ez még mindig kisebb becsapás(?), mint a nyomtatott folyóiratok esetében azt nem tudni, hány helyről utasították vissza az illetőt. Ugyanis akár tetszik, akár nem: az olvasók elsősorban nem szövegeket bírálnak és tüntetnek ki a figyelmükkel, hanem szerzőket. Úgymond a szerző a márkanév, a szövege a termék. És ami a Dokkon folyik, az látszólag és hivatkozásképpen termékellenőrzés, de gyakorlatilag és "következményeit" tekintve szemezgetés a márkák között. Hogy még jobban értsük - ha neked van egy X márkájú cipőd, sálad, zoknid stb., akkor mi a különbség e kettő között: eladhatod a tatabányai, az egri vagy egy budapesti piacon (ezek a nyomtatott folyóiratok), de ezekre - főleg ismeretlenként - nehéz bekerülni, viszont nyilván folyamatosan nem fogsz náluk, mindegyiknél próbálkozni - vagy eladhatod egy online piacon (ez a Dokk), de itt előtte kollektív minőség-ellenőrzésen esik át a terméked, sőt az is biztos (elfogadási arányok bizonyítják), hogy nagyobb eséllyel nem a kirakatba fog kerülni a terméked, nem fogják ajánlani, viszont ezt az X márkát ezzel örökre megbélyegzik (hiszen az alsó polcon fellelhető lesz a "múltad"), mert a "vásárlói logika" már csak így működik. Nem kellene így működnie, mármint e "vásárlói logikának", de a konzumerizmus a kultúrafogyasztást is felosztotta vertikálisan, minden a minősítgetésről és a versenyről szól, ahol óhatatlanul is lehetünk átverések áldozatai, vagy számíthat ugyanúgy a kapcsolati tőke.
Vegyük pl. a minap éppen József Attila-díjjal kitüntetett Weiner Sennyey Tibor itteni "statját": 17 verset küldött be ide régen (2006 és 2011 között), ebből 7 lett maradós, ami azt jelenti, hogy egy azóta József Attila-díjas szerző (jó, tudom, hogy nem az egyes szövegei kapták a díjat, meg kit érdekelnek a díjak, de végső soron azok összességére kapta ő - tehát termékek után a márka kapta a díjat) ide feltöltött verseinek 59%-a a dokkos szerkik akkori megítélése alapján kiemelésre nem ajánlott volt... Ezt persze fel lehet úgy is fogni, hogy lám, a mulandokkos versek sem egy rossz kukába kerülnek (Weiner verseihez képest az én 90%-os elutasítási arányom már-már "büszkeség"), és hogy épp ez bizonyítja, hogy nem olyan rosszak a mulandokkos versek sem (persze akkor miért kell így megszűrni vagy miért így szűrik), de a piacos példánál maradva, Weinernek a Dokkon való felbukkanása óta eltelt 17 év, és valószínű, hogyha csak a Dokkos "termékeit" olvasták volna, ma nem kaphatott volna ilyen rangos díjat. Tegyünk e mellé még egy érdekességet, találomra: Bara Anna 143 feltöltött és elbírált verséből 59 maradós, 84 mulandokk, tehát verseinek szintúgy 59%-a mulandokk, így ha egy sarkított párhuzamot húzunk Weiner és Bara olvasásra nem igazán ajánlott verseinek itteni arányai között, akkor egy nyakatekert logikával - és csak a Dokkra hivatkozván - akár prognosztizálhatunk egy József Attila-díjat Bara Annának... Butaság? Meglehet. Semmire sem vezető gondolat? Azért talán nem, mert rámutat arra, hogy mennyire következetes az elbírálás, ami nem egyenlő a feltétlenül helyes vagy érdemeknek megfelelő megítéléssel - és itt most senki verseit nem magasztosítom vagy szólom le látatlanban. Nyilván a Weiner-féle "esetre" lehet kifogásként elmondani, hogy változik a világ: a szerzők, az itteni szerkik összetétele és hozzáállása, meg persze itt én most elpofázhatom ezt is, meg nem kötelező itt jelen lenni, meg hát itt csak az adott időpillanatban az adott konkrét szöveg számít. Mégis úgy gondolom, egy nyomtatott folyóirathoz képest a tágabb lehetőségektől eltekintve ezt, a dokkos online felületi rendszert úgy is lehet összképként nézni, hogy ez pont nem objektív mérce, hanem a technika és a tét nélküli bírálat mögé talált kibúvó természetes működése, a szisztéma logikus következménye. A szakma, a kritika kibúvója. Miért? Mert amíg mondjuk egy ismert nyomtatott, de az online térhez képest jóval kevésbé olvasott folyóirat elutasítja egy nem ismert vagy új szerző néhány versét, és mondjuk jobban csengő nevekkel, ezáltal látszólag kisebb szakmai, de lényegesebb, hogy nagyobb piaci kockázattal biztos minőséget közvetít, ugyanakkor nagyobb a publikációs döntési felelőssége (hiszen ott csak a szűrt mű publikálható), addig egy (látszólag mindenkire) nyitott, de mindent elbíráló és tároló, bár minden szereplője számára ingyenes(?) online felület valójában mégiscsak kisebb szakmai kockázattal és felelősséggel szűrhet, ezáltal nagyobb "márkabíráló, márkaformáló" hatással bír (nyomtatott szerkesztőséghez képest), mivel ab ovo, a technikai megjelenítés okán sokkal többen olvassák, mégsem tud kiderülni, hogy jól bírálnak-e, mert egyrészt olcsóbb, könnyebben elérhető, és az olvasók inkompetensek annak eldöntésére, hogy adott vers miért lett maradandós, csak annyit érzékelnek, de azt igen, hogy egyik vers maradandós, másik meg nem. Szóval a maradandós, mivel a könnyű online elérhetőségén túl még meg is van azzal címkézve, hogy jó termék, semmiképpen nem lesz megkérdőjelezve az olvasási visszajelzésekből, adatokból, akkor mi alapján kellene elfogadni, hogy ez egy objektív mérce? Könnyű mulandokkba dobni valamit, és egyúttal nehéz kérdőre vonni a maradóst, mindezt ingyen - de ez miért különb vagy szakmailag hasznosabb megoldás a nyomtatott folyóiratnál, amelynél szintén könnyű nem megjelentetni valamit, de nagyobb és nem ingyenes kitüntetés megjelenni? Jogosabb és tárgyilagosabb lenne a dokkos elbírálás is, ha szerzői név nélkül kapnák meg első körben a szövegeket a szerkik, egymás bírálatait nem láthatnák, viszont részletes pozitív és negatív elbírálás esetén is a döntés után nyilvánossá válhatnának a szerkik véleményezései. És rendben van, hogy nem kötelező ide szöveget hozni, meg hogy ingyenes a felület használata, de akkor most kimondatlanul is ez az ára annak, hogy egy szerző mulandokkos szövegét az idők végezetéig nem törlik ki? És azért mégis játsszunk el a gondolattal, hogy ha most, díjtulajdonosként Weiner újra ugyanezeket a verseit feltöltené, hogy ítélnék meg az itteni ítészek (ugyanazokat a termékeket, de már neves márka alatt)? És még visszatérve szegény Petz György apeváira is. Nos, összehasonlítva ezekkel, tényleg kizárólag a termékeket ítélték meg ott is és itt is? Biztos, hogy a márkanév nem nyomott sokat a latban (elnézést eme anakronisztikus kifejezésért) - és hát ott volt, itt nincs, mármint erős márkanév?
Egyszerűen nem szerencsés, hogy 5-7 ember dönt egy címkéről (marad-múlik). Mindennek két oldala van, tehát ebben az esetben áldatlan hozadéka is van a több szem többet lát elvének. Mert amíg egy nyomtatott folyóirat szerkesztőségben 1-2 ember dönt arról, hogy adott vers megjelenhet-e, addig itt legalább kétszer akkora az esélye annak, már csak a számok törvénye alapján, tehát még semmi szakmai meglátás nincs figyelembe véve, hogy elkaszálják, hogy nem kap akkora elismerést a mű - és ugye ez van elütve, bagatellizálva azzal, hogy itt viszont bírálattal felcímkézve ugyan, de megjelenhet a mű, meg hogy ez biztosítja a magas minőséget (ami csak az egyik olvasata a számszerű következménynek, de jó pajzs a rendszer kritikájával szemben). Ráadásul még egy szerintem fontos észrevétel, hogy ez az 5-7 ember szintúgy aktív költő. Miért érdekes ez? Vagy mi lenne üdvösebb helyette? Mondjuk, ha fele-fele arányban döntene irodalmár - tehát olyan szakavatott, aki egyben nem (aktív) költő - és aktív költő. Miért? Mert hogyan néz már ki az, hogy csupa aktív költőből álló csoport tagjai szinte vétójoggal bírálnak egy-egy másik aktív költő egy-egy versét? Most mégis, milyen arányokra számítunk ezek után? Hiszen az is előfordulhat, sőt a rendszerből adódóan biztosan előfordul, hogy valaki beküld mondjuk 10 verset, és mindig más-más egy-két szerki (nem tudom a marasztalás pontos kritériumát, arányát) kaszálja el az összes versét, azaz nem feltétlenül rosszak a versei, de az itteni rendszer sajátosságából adódóan kihullik a kiemeltek közül, miközben az összes leadott szavazat akár kétharmada, ha a 10 vers teljes mérlegét néznénk, azt mutatná, hogy érdemes kiemelni, már ha mellesleg címkézni muszáj. Illetve hogyan várjuk el, hogy egy aktív költő egy másik aktív költő versét pusztán szakmai indokokkal felminősítse - miközben szinkronban ugyanabban a ligában játszanak, egy túltelített pályán, egy kis országban...
Megkaptam már azt is, hogy fogjam fel kvázi publikációs felületként a Dokkot, mert itt még a mulandokkos verseim is több emberhez juthatnak el, mint egy nyomtatott folyóirat által. Ez remek, csakhogy nézzük meg megint, mi ebből az életszerű. Feltöltök ide mondjuk 100, már magam által is azért megszűrt verset, ennek 60-80%-a nem fogja megütni a maradandokkos szintet, ez előre kijelenthető, mert a többségnél ez a helyzet, és egyszerűen az elbírálási rendszerből fakad, ráadásul teljesen ingyen - most félreértés ne essék, de ez is egy szempont lehet -, és ha még termékeny is vagyok, ezzel ellövök 100 verset olyan pályázatok, nyomtatott kiadványok vagy más netes felületek elől, ahol első közlésű művek szerepelhetnek. Ráadásul itt önbizalmam nem nő, konkrét műhelymunka alig-alig folyik, esetenként összetűzésbe is kerülök, tehát úgymond a "Dokk család" még csak be sem fogad. Ha így mérleget von az ember, most azon kívül, hogy elvileg sokan - pontosabban sokszor! ez nem biztos, hogy azt is jelenti, sokan is - olvassák a verseit, mit tud elérni vele egy írni vágyó költő? Hát hogy vélhetően(!) a versolvasók között széles körben hallanak róla - de nem fogják ismerni. Mire akarok kilyukadni? Néhány termékkel találkoztak már, de a márkát nem fogják ettől még keresni. Az X márkájú cipőt sem csak Budapesten lehet kapni, hanem Szegeden, Zalaegerszegen vagy Debrecenben is. Jó, tudom, hogy ezen a ponton a termékes párhuzam sántíthat, hiszen a világháló révén otthonról is lehet rendelni, de akkor vegyük csak a netes felületeket. Több lábon kell állnia, több ponton kell felbukkannia, ad absurdum többféle "költői iskolába" kéne beiratkoznia egy márkának (költőnek), ha azt akarja, hogy a termékei (versei) befussanak. Nyilván mindenkinek személyre szabottan kell megtalálnia a publikációs arányokat, de mindezt azért vezettem le, mert ez sem ilyen egyértelmű, hogy publikációs felületként vegye az ember könnyedén a Dokkot.
Zárszámadásként pedig: ennyi dühvel, gőggel, provokálással, irigységgel együtt járó szépirodalmi felülettel még nem találkoztam, mint a Dokk. És itt én is ebbe simulok, kihozza belőlem ezeket a felfortyanásokat, mivel ha magamba zárom, fizikailag mar. És nem igaz, hogy csak én kezelem ezt így, ott volt a néhai Szokolay Zoltán körüli mizéria, vagy nemrég talán Cservinka kapcsán olvastam - de nem akarok újra pontatlanságba esni, ugye, talán rosszul dekódoltam -, hogy majdnem az öngyilkosságba kergették itteni sértések, "események"... Több feljelentés(!) is kipattant már itteni vita kapcsán. Ezek nem azt jelzik, hogy most ostobaságokat írok. Hát hogy fordulhat ez elő lelkek ápolásával foglalkozó szépirodalommal kapcsolatban? (Itt érdemes azon megint elgondolkodni, hogy aktív költők bírálnak aktív költőket... akkor mire is számítunk, még akkor is, ha puszilgatva nem lehet kritikát megfogalmazni és fejlődni. Ugyanazon keresletre bazírozva minősítgeti egyik márka tulajdonosa a másik márka termékét...)
Végül stílszerűen verssel zárom mondandómat - bár valaki szerint biztos ez nem is az -, amely verset ugyan 2021-ben írtam, de most ellátom azzal az utólagos-ideiglenes alcímmel is, hogy búcsú a Dokktól:
Út a szenvtelenségbe
Mint tejfehér ködbe ha belegázol állat,
s hirtelen zavarodva ösztönével láthat,
úgy fogom föl én is a rám öntött kritikákat:
instinktus által jól megszűrve.
Más talán már nem segíthet,
ugyanis a bíráló hatás hamis,
rám tör csupán mint hidegzuhany,
nyugalmam zilálja szét,
remegek mintha fáznék,
és egyre kevesebb a valódi intelem.
Ha nem kellek – nekem sem kell a kellem.
Meguntam az örökös bizonyítást,
a magyarázkodást, a kilincsfogdosást.
Meguntam a túlzó lázadást,
a reflexes dacot, a provokálást,
a kisökör szerepét s az idegakrobatikát,
meguntam a felelőtlenek közötti strapát.
Meguntam azt, hogy belém marnak.
Meguntam azt, hogy meg sem hallgatnak.
Meguntam azt, hogy ez sem lehet így vers,
s hogy ezek után sem látszódnék igaz embernek. | 186. 185. 184. 183.
| 2022.11.06 06:26 | Bak Rita - szerki -- meo | apevák (No. 5)
|
| Válasz erre | Kedves Árpád!
Az első apeva érdekes gondolat önmagunkról. A személyes névmások váltakozása ritmust ad a versnek. A záró mondat ütős.
A második apeva is szinte zenei. Gondolom, tudatosan használtad a künn szót, talán érdekes hangzása miatt?
Marasztalom. | 182. 181.
| 2022.10.21 23:14 | Varga Árpád -- Klasszikusok után szabadon – apevában
|
| Válasz erre | Tényleg minden tiszteletem a szerkesztőké, s igazán nem szeretnék megint a régi, már-már redundanciába hajló hibámba esni, de egész egyszerűen újfent kikívánkozik belőlem néhány megjegyzés, hogy mennyire másként is lehet viszonyulni egy-egy ide feltöltött szöveghez, mennyire másként is lehet olvasni, a szöveg összhatását megítélni, holott miért ne dekódolhatná minden végigolvasásra idejét áldozó hasonlóképpen vagy közel azonosan őket. Az most mellékes is, hogy végül majd melyik halmazba emeli át a szerkesztői kollektíva ezt az apeva-ciklust, szerintem ettől ez a 24 ötsoros még 10 év múlva is ugyanazt fogja üzenni, legyen akár a 'mulanDokk' (azaz olvasásra nem igazán ajánlott), akár a 'maradanDokk' (azaz olvasásra kifejezetten ajánlott) címkével archiválva, hiszen eleve klasszikusok citátumairól van szó, eleve ettől tud hatni a ciklus, mindazonáltal ha vannak érvek az egyes szemléletmódok közötti különbségek érzékeltetésére, akkor miért ne rögzítsem úgymond lábjegyzetben. Igyekszem tehát érvekkel alátámasztani, bebizonyítani, hogy a szemléletek közti különbség valószínűleg csak szándék vagy megfontoltság kérdése, hiszen ha vannak, léteznek és megfogalmazhatók kvázi cáfolatok, ellenérvek, akkor másra nem lehet következtetni.
Nem kívánok didaktikus lenni, de rátérve végre a lényegre, hogy rövidebb legyek, kénytelen leszek helyenként mégis annak tűnni.
Már elnézést, de az alkotás aktusa már maga az ötlet kipattanása is, függetlenül attól, hogy - amint azt a cím szintúgy jelzi - ismert versszövegrészleteket használ fel az alkotó, ebből következően ez a ciklus igenis önálló alkotás, bármilyen ötlet már egyfajta alkotás is, függetlenül még attól, hogy vajon szükségszerű-e a kitalálása, vagy hogy milyen a minősége. Nos, akkor tisztelettel kérdezem, ez talán hibás érv, logikátlan levezetés? Nem, tudjuk, hogy nem az. Bocsánat, de nyugodtan kipattanhatott volna ugyanez az ötlet akár ugyanezen szövegek alapján más fejéből is - de tudtommal ez nem történt meg, tehát maga a megvalósítás, a létrehozás, azaz végső soron az alkotás aktusa, a konkrétum megalkotása feltétlenül eredeti, ráadásul jól beazonosítható az alkotója. Még akkor is, ha netán apevába már más is írt át ismert versből származó idézetet, tudniillik konkrétan ez a 24 darab ötsoros konkrétan ezektől a magyar költőktől konkrétan ezekből a versekből így összeválogatva nem készültek el más által. (Már egyébként a teljesen tudatos darabszámú kivitelezés miatt is nehezen védhető szerintem az, hogy nem önálló alkotásnak kéne tekinteni egy ilyen ciklust.)
A szöveget mindig az olvasó olvassa ki és kvázi alkotja újra olvasása által önmagának. A szöveg, így ez a szöveg sem élőlény, mármint nem akar tetszelegni, nem akar csalni, átverni, de nem is modoros, sőt véleményem szerint pont a klasszikusok szó szerinti felidézése a garancia arra, hogy ezeket kerüli, és a citátumok önmaguk eredeti üzenetein túl - tudva és bazírozva persze az eredeti versek teljes szövegére, annak hatására, asszociálásaira, nosztalgiájára - legfeljebb a konkrét részletek, kiemelések vagy a korszerűbb minimalista költészeti formába öntés által jeleznek a ma emberének pluszban valami másat. Ugyanakkor alkotóként nem hazudok el, nem hallgatok el semmit, nem plagizálok, a parafrazálás egy ismert és teljesen legitim, választható alkotási mód a kortárs költészetben. Igen, akár szó szerint is, ha valamilyen módon, valami plusszal mégis másképp hathat a jelenben, és ez nemcsak afféle belemondás a levegőbe. (Itt tehát úgymond ez a Varga Árpád-i sajátosság a formai megkötés, annak felhasználhatósága és egyeztetése az eredeti szövegtestekkel, illetve a lényegként való megjelölés adott művekből - ezek persze nem közvetlenül olvasás útján és kizárólag e szöveg olvasása révén dekódolható alkotói jelzések, ám ettől még jelzések, intenciók, és ez is a parafrazálás egyik lényegi pontja.) Jómagam feltüntettem, mellékeltem zárójelben az eredeti szerzőket és a verscímeket, de ezt akár el is hagyhattam volna, és bizonyára lett volna olyasvalaki, aki nem jött volna rá magától - így hát késztetést ösztönözhet már eleve ez is, ez szintén egy plusz hatás -, hogy honnét valók az egyes citátumok, hovatovább hogy azok-e egyáltalán. Ez persze nem egy próbatétel, felkérdezés vagy vizsga, mármint nem ezért készült el a válogatás, viszont épp ettől érzékelhető a világos intenció, épp ettől valami fontosabb dologra utal, hívja fel a figyelmet, terelgeti az érdeklődést, nevezetesen arra, hogy mit érdemes kiemelni egyes versekből, vagy mely pontok, gondolatok fölött siklottunk el esetleg korábban (feltételezve természetesen az eredeti művek ismeretét).
A továbbiakban megpróbálom kérdésekbe ágyazva rövidíteni a többi szempont levezetését.
Szükség volt-e erre a válogatásra, az idézetek ilyen formába öntésére? Talán igen, talán mondjuk a fiatalok így jobban emlékezni fognak egy-egy eredeti versre (formailag könnyen applikálhatók akár egyesével is a részletek), és mivel mindezen "összefoglalók" más által korábban nem lettek ily módon tálalva az olvasóknak, megfordítva a kérdésre a választ, talán az azért inkább kijelenthető, hogy nem volt szükségtelen és felesleges ez az alkotás.
Érdemes-e bárkinek ezt a ciklust legalább egyszer elolvasni, tehát olvasásra ajánlható? Igen, hiszen a citátumok révén jóval több gondolatot ébreszt, mint a formából talán önmagában ez következhetne, nem mellesleg kulturális, műveltségi táplálék is.
Illik-e alakítgatni ilyenformán konkrétan ezeket a verseket, illetve lehet-e egyáltalán a forma által hozzátenni valamit ezekhez a kiragadott gondolatokhoz? A két kérdés némileg egymásnak ellentmond, hiszen hogyan lehetne elvárni egyszerre mindkettőt, mármint mindkettőnek megfelelni. Én nem gondolom, hogy szövegeket önkényesen vagy kollektívan lehetne vagy kellene ilyen célra tabusítani. Egyébként épp a Pilinszky-vers lett sorrendileg és a sorait tekintve úgy alakítva, hogy újra és át lehessen akár értelmezni (de ezt már egyszer kifejtettem, amikor önmagában töltöttem fel). Azt pedig már a múltkor is leírtam, hogy az önkényes válogatási elv kiváltképpen az alkotási aktust hivatott bizonyítani. Hogy miként lehet a forma által hozzátenni még ezekhez a szövegekhez, azt részben fentebb már érintettem: úgy, hogy a ma embereire egyszerre tud ugyanúgy és másként is hatni. Nem mindegy, hogy valaki ezeket az apevákat olvassa el először, vagy esetleg az eredetire már nem is emlékszik vagy emlékezhet. A közkincsből, a szépirodalomból való merítésével, az erre való hivatkozásával, az intertextualitás, az olvashatósága, a korszellemnek való megfelelése révén tesz hozzá e kötött forma valamit az eredeti művekhez, nem beszélve a rész-egész viszony, látásmód közvetett és közvetlen jelentőségéről.
Végül az apevának mit jelent mindez? Egy játékos gondolatot, egy gondolatkísérletet félig-meddig a gyakorlatba ültetve, hogy nagy költőink vajon miként is fogalmazhatták volna meg lényegi mondanivalóikat apevába öntve, amit a mai korban ezáltal feltételezhetően relatíve figyelemfelkeltőbben tehettek volna meg. Ráadásul ez egy bizonyíték, hogy apeva formában igenis bőven lehet magvas költői tartalmakat közvetíteni, még akkor is, ha nyilván ezek a szövegrészletek pont az eredeti teljességükből kiragadva tudnak hatni a ma és a jövő olvasóira. (Azt meg már csak halkan jegyzem meg, hogy természetesen formai tökéletességébe aligha lehet belekötni a ciklusnak, minden betű és szóköz precízen a helyén.)
Összegezve: a ciklus igenis tekinthető önálló alkotásnak (nemcsak szavak pakolgatása), jó szívvel ajánlható a magyar olvasóknak, inkább jobb, hogy elkészült, a forma (minimalista lényegkiemelés, rész-egész viszony stb. révén) hozzá tud tenni az eredeti művek mondanivalóihoz, valamit az apeva ügyének hasznos.
Természetesen nem szerettem volna senkit provokálni, csak egy másik, bővebb kiterjedésű szemléletmódot, megítélést kívántam ezen a ponton napvilágra hozni. | 180.
| 2022.10.20 16:04 | Bak Rita - szerki -- meo | Klasszikusok után szabadon – apevá
|
| Válasz erre | Kedves Árpád!
Jó volt újraolvasni ezeket a versrészleteket.
A formai átíráson kívül azonban nem tesz hozzá semmit a költeményekhez.
Legfeljebb a versrészletek egymásrahatása lehet érdekes, de a formai átalakítást nem érzem önálló alkotásnak. | 179.
| 2022.10.20 15:39 | Bak Rita - szerki -- meo | Falanszter
|
| Válasz erre | Kedves Árpád!
A falanszter zárt közösség, elgépiesedett szervezet.
Érzem az iróniát a versben. Utal a mostani állapotokra, formailag Örkény egyperceseire emlékeztet. | 178.
| 2022.10.20 13:04 | Varga Árpád -- re: meo | Klasszikusok után szabadon – a
|
Válasz erre
Előzmény | A tisztelet vezérelt akkor, amikor ezt a ciklust megalkottam egyfelől ezen klasszikus költőink, másfelől pedig az apeva előtt. Nagy tanítóink voltak ők, és néhány versükből lényegi, akár apeványi részleteket kiemelve talán sikerülhet rábírni az olvasókat, elsősorban a fiatalokat arra, hogy kilépve az iskolai kötelezettségek béklyójából érdemes a klasszikusokat magunknak újból felfedezni, illetve érdemes ezeket a verseket is teljes egészében újra elolvasni. Természetesen a válogatás ugyan önkényes, s noha a szavakat úgy kölcsönöztem, illetőleg a hangsúly rajtuk van, jóllehet ezt a csomagot szerény személyem nyújtja át e konkrét művek által e konkrét formával is üzenve (kornélküliségnek és korszellemnek, illetve velük együtt egyaránt).
Kedves Mária, kifogását értem! Ettől függetlenül ezt a 24 ötsorost így, ilyen válogatásban, ilyen "szerkesztéssel" és ilyen szemlélettel tudom "kínálni" bárkinek. | 177.
| 2022.10.05 13:15 | Fűri Mária - szerki -- meo | Falanszter
|
| Válasz erre | Kedves Árpád!
Kormos István két gyerekverse jut eszembe a Cini-cini muzsikából. Azok is hasonló formájú párbeszédek (-- Panni, Panni, mit cipelsz?/-- Vödröcskét./-- Vödröcskében mit viszel?/-- Vizecskét. ...)
Nagyon szeretem ezeket, és a gyerekek is. Nekem Árpád felnőtt-verse is tetszik. Sokat mond nekem. Marasztalom. | 176.
| 2022.10.05 13:13 | Fűri Mária - szerki -- meo | Klasszikusok után szabadon – apevá
|
| Válasz erre | Kedves Árpád!
Az alapötlet tetszik. Legtöbbnél a megvalósítás is, van amelyik nagyon. De semmi esetre sem javasolnám a ciklusba Pilinszky Négysorosát, a Kész a leltár című József Attila verset, sem Kölcseytől a 'Huszt'-ot. Ezek annyira emblematikus és/vagy megrázó versek, hogy nem szabad így alakítgatni szerintem. | | A fenti posztra érkezett válaszok: Varga Árpád | 175.
| 2022.03.30 00:49 | Varga Árpád -- re: meo | Halj meg Ukrajnáért!
|
Válasz erre
Előzmény | Kedves Gyula!
Köszönöm az ösztökélő szavakat!
Igyekszem több helyre időközönként küldeni verset, de ez nyilván a terméstől is függ, meg hát eleve magam is szűröm azért a költeményeimet.
Nem feltétlenül vagyok egyébként öntörvényű, viszont idővel megkérgesedtem, igaz mostanában már próbálok nem lobbanékonyan reagálni a velem szembeni hatásokra, de teljesen jól lehet velem bánni, ha valaki ráérez, tudja, hogy ha megtisztelnek, én azt viszonozni szoktam. (Viszont grafomán is tudok lenni, és ha kibuggyannak az érveim, nem tudom véka alá rejteni.)
A Dokk nagyon tanulságos hely, ez kétségtelen, és elég magas a léc, ami önmagában még nem baj, de éppen ezért nagyon megfontolandó, hogy az ember melyik versét teszi itt ki az ablakba, ehhez hosszú távon eléggé egyensúlyban kell lennie önmagával (egészséges önkritika és önbizalom) és a műveivel, különben itt bizonyosan sérülni fog (elnézve évek óta, ahogyan egymással és egymásról beszélnek a költők, holott elvileg a költészetet művelők elsősorban lélekápolók).
Tulajdonképpen az is igaz, amit a nem maradós versek számlálóival kapcsolatban írsz, végül is az igazán érdeklődő olvasót nem feltétlenül ez a fajta szerkesztői minősítés fogja izgatni, és valóban relatíve sokan olvassák az itt közzétett verseket.
És nyilván szintén azért kezdtem el publikálni, hogy mások el tudják olvasni az írásaimat. Nos, remélem, azért sokan tudnak belőlük mazsolázni! | 174.
| 2022.03.30 00:47 | Varga Árpád -- re: Halj meg Ukrajnáért!
|
Válasz erre
Előzmény | Kedves Renáta!
A szavain nem bántódtam meg, csak érveltem velük, erre viszont jogos/érthető a riposztja - és természetesen én sem felháborításból, hanem csak tisztázásból reflektáltam ilyen hosszan. | 173.
| 2022.03.29 10:34 | Karaffa Gyula - szerki -- re: meo | Halj meg Ukrajnáért!
|
Válasz erre
Előzmény | Kedves Árpád!
Nem biztos, hogy le lenne szavazva a versed, azok, amiket máshol megjelentettek. Az már jelent valamit azért. (Ez egyébként egy régi téma itt a Dokkon, hogy itt úgyis lehúzzák a jó versemet!) Volt idő, amikor én is jártam így, olyan is, amikor ugyanígy magyaráztam a versemet és a "bizonyítványomat". Valóban tehetetlen ilyenkor a szerkesztő, akinek az a dolga, hogy egy beküldött versről mondjon véleményt, lehetőleg olyat, amitől nem sértődik meg a szerző, és ráadásul építő jellegű, azaz tanító, segítő szándékú!
Mondjuk ehhez az is kell, hogy a szerző elfogadja a szerkesztőket, magát a Dokkot, mint ilyen "műhelyt", és ne azonnal a sértődése vigye a prímet.
Te láthatóan alig fontolod meg a szerkesztők javaslatát, bírálatát. Abban igazad van, hogy a "nekem tetszik", vagy a "ez most nekem nem jött ne" kritikák nem kritikák, de ezt a főszerkesztő joga/kötelessége megszüntetni.
Viszont a verseket ne csak itt méresd meg, hanem más lapoknál is. Két megjelenést írtál, sajnos a mai világban, hol honor nélkül sokszor sok helyen megjelentetnek sok embert, két megjelenés nem igazán mérvadó. Sok internetes oldalon is a dilettantizmus dívik, ami igazi amatőr, az már szinte üdítő jelenség.
A Dokkon azért egy kicsit más emberek bíráltak/bírálnak. Lehet a szavukra adni, ha befogadó a lelked. Te egy öntörvényű embernek tűnsz nekem, így nem hiszem, hogy bármikor megbékélsz velünk, a Dokkal. Ennek ellenére használd a Dokkot mint publikációs felületet! Ki kell egészítenem, illetve helyesbítenem kell kijelentésedet: nem olvashatatlannak minősítjük a verset, csak nem maradandónak! (Egyébként ha a net nem felejt, akkor minden maradandó.)
Megnéztem a mulandokk verseid statisztikáját! 268-tól egészen 989-ig mutatja a számláló azt, hogy hányan olvasták a versedet!!!
989 olvasó szerintem még a legnagyobb nyomtatott irodalmi lapoknál is ritka!! Van olyan országos lap, aminek előfizetője kb. 50 ember, így is kell nézni a dolgokat!
Tehát a mulandokk vers nem az olvashatatlanok közé kerül, azokat is sokszor ezres nagyságrendben olvassák! Mi ez, ha nem eredmény?
Vagy te nem azért írsz, hogy olvassanak??? | | A fenti posztra érkezett válaszok: Varga Árpád | 0 25 50 75 100 125 150 175 |
|
