Horváth Tivadar

449.

2026.10.15 21:43

Siska Péter - szerki -- meo | Extázis

Válasz erre

Világos az intenció, ám számomra így komikusan kínos. Nehéz jó erotikus verset írni, az kevés, ha virágnyelven, eufémizmusokba csomagolva csak a testiséget ábrázolja. Itt egymásra halmozott, nagyrészt nem túl eredeti érzéki motívumokkal találkozhatunk, melyek nem képeznek valódi struktúrát, nem sűrűsödnek, nem válnak intenzívebbé stb. Nagyon szeretné érzékien hatni, de inkább csak ennek az igyekezetét érzi az olvasó.

448.

2026.10.08 18:48

V. Szabó Mátyás - szerki -- meo | Zarathustra sír

Válasz erre

Hamar eldől, hogy ha nem is teljes egészében Nietzsche Zarathusztrájáról van szó, az, amit ő hozzátett az alakhoz, lényegesen belemosódik ebbe a Zarathusztrába- gondolom ezt főleg a "Még nagyobbat, aki Istent." miatt. Na most érdekes és nem mindenhol következetes a számonkérőt számonkérő, a "kalapáccsal filozofálót" kalapáló kompozíciós szerkezet; míg a második versszak egészen meggondolandó kritikát fogalmaz meg, a negyedik és ötödik versszak ("Hibázott, ki először/ testvére ellen fordult..."; "Hibázott, ki először/ Teremtőnek képzelte magát...") már túl megszokott-közhelyesen moralizálnak. Ezek csak az átlagember vétségeit ekézik, nem adnak hozzá annak az ábrázolásához, hogy Zarathusztra hogy s mint ábrándult ki magából, amiért sír- mert feltételezem, a felütéssel valami ilyesmi irány lett kijelölve. Eközben viszont a "Hibázott, ki magát/ nem tartotta meg:/ Zarathustrát megtartja hite." ennek ellentmondóan fölény- és bizonyosságérzetről tanúskodik Zarathusztra részéről, ami nem világos, hogyan kapcsolódik a síráshoz. Mert egyébként nem lenne tőle idegen a mások nyomorúsága miatti sírás, csakhogy ez a versszak mintha az együttérzést is felfüggesztené. Miért sír akkor voltaképpen Zarathusztra? Ez a "Két élet van:/ egy itt, egy ott" nem visz sokkal előrébb, akár Ahura Mazda és Ahrimar misztikus küzdelmének feleltessük meg, akár Nietzsche "igazi világ" és valóság- szembeállításának (mármint ő éppenséggel kigúnyolta azokat, akik akár a túlvilág, akár az idealizmus révén egy tökéletesebb, szellemibb "igazi világot" hirdettek a Föld és Anyag helyett, melyeknek tiszteletét és szeretetét Zarathusztra is tanította (lásd pl. 'A másvilágolókról')). Nem látszik a vers erővonala, eleve elmosódott az egész attól, hogy nem jön tisztába azzal, hogy a Zarathusztrájába hol csempész archaikus Zoroasztriánus és modern Nietzschei vonásokat. Múlikkal szavazok.

447.

2026.10.07 00:03

Horváth Tivadar -- Kelj ki... (jav.)

Válasz erre

Kedves Péter! Idézem sorait: "A szöveg fő problémája a már említett sablonok mellett számomra továbbra is a folyamatosan simogató versbeszéd. Minden kép pozitív érzelmi irányba van beállítva, és ha minden gondoskodó, támogató, akkor egyszerűen elinflálódik az értékük." Miért van baj a simogató versbeszéddel? A pozitív érzelmi iránnyal? Azzal, ha minden gondoskodó, támogató? Mert a világ nem ilyen? A művészet klasszikus értelemben vett célja a szép közvetítése, a gyönyörködtetés. Nem találom én fel a spanyolviaszt, de ha kicsit is sikerül egy kis "kenyeret és bort" adni az olvasóknak, nekem az is örömet okoz. El tudja ezt fogadni, Péter? Nálam ez valamifajta művészet-eszmény. Hamisnak érzi? A igazságért a versnek meg kell dolgozni? Értem, csak máshonnan tekintünk ugyanoda. Értékelem a munkájukat, ezért is dolgoztam át a verset! Van egy íve és egy szándékolt kifutása a versnek. Elfogadom, hogy nem posztmodern, nem kortársias, erre csak annyit tudok mondani: nem akarok olyannak látszani, amilyen nem vagyok! Tisztelettel és köszönettel Horváth Tivadar

446.

2026.10.06 11:57

Fűri Mária - szerki -- meo | Kelj ki... (jav.)

Válasz erre

Nekem az 1 sor javítása komoly pozitív elmozdulást jelent az eredeti változattól, bár az elsőnél én is kritikával illettem a második versszakot is. Ezzel az egy mondattal összeállt a vers. Nem lett posztmodern kortárs alkotás, de a világban létezésröl egy végiggondolt, saját személyre szabott útmutató. Ez a 'figyeljetek ide, rájöttem valamire' nem szikár filozófiai eszmefuttatás, hanem a felismerés hevületében azt megosztani kívánó költészet. Mi a helyünk a világban, a hazában, mi a miénk ebből, és hogyan kapcsolódunk másokhoz. A felismerés örömét követik majd konfliktusok, de addig annak örömét meg lehet osztani az olvasóval. Ez nem menekülés, ez egy állomás. Mint ahogy a vers használt eszközei is lehetnek azok. Ezt az állomást (kicsit az előző meómnak is ellentmondva), marasztalom.

445.

2026.10.06 00:04

Siska Péter - szerki -- meo | Kelj ki... (jav.)

Válasz erre

Ebben a második változatban nem látok érdemi poétikai elmozdulás az elsőhöz képest (a konkrétabb képeken, pl. a földdarab kijelöléseben lenne lehetőség egy erősebb versnyelvre, de ezeket az absztrakt általánosságok rendre visszafordítják). A szöveg fő problémája a már említett sablonok mellett számomra továbbra is a folyamatosan simogató versbeszéd. Minden kép pozitív érzelmi irányba van beállítva, és ha minden gondoskodó, támogató, akkor egyszerűen elinflálódik az értékük. Hiányzik a tapasztalati ellenállás, pedig a téma, a "kikelés", a világ felé fordulás alapvetően egy konfliktusos folyamat. A vers minden akadályt eltüntet: a világ szeretettel vár, a természet átölel, a társ vigaszt ad, és így tovább. Ha nem kész életbölcsességként érkeznének, hanem olyan következtetésekként, amelyekért a vers megdolgozott (tehát ha megteremtené a helyzetet, melyben egy állítás, ha nehezen is, de igaznak bizonyulna) sokkal érvényesebb lehetne.

444.

2026.10.03 20:42	Fűri Mária - szerki -- meo | Kelj ki...
Válasz erre	Kedves Tivadar! Fele-fele. Fele tetszik, fele nem. Az első versszakot szépnek és érzékletesnek találom, a harmadik versszak első két sora megérint. A második versszak fáradt vándora és kikelő magja viszont elcsépelt, a zárást kevesebb pátosszal kellene megoldani. A forma viszont nagyon tetszik. A pontos szótagszám nem teszi merevvé, a rímelés változó és laza; szép hullámzása van a versnek.

443.

2026.10.02 22:18

Gulisio Tímea - szerki -- meo | Kelj ki...

Válasz erre

Kedves Tivadar! A vers legnagyobb gyengesége a nyelvi és képi világ elcsépeltsége, amely megfosztja a gondolatot a valódi művészi erőtől. A „fáradt vándor”, a „kagylóból való kibújás” vagy az „ég, föld, hit, remény” felsorolás olyan közhelyes sablonok, amelyek újszerű látásmód híján puszta közhelygyűjteménnyé fokozzák le a szöveget. Bár az emberi kapcsolatokról szóló üzenet nemes, ebben a formában nem vált ki valódi érzelmi hatást. Üdvözlettel, szeretettel: Tímea

442.

2026.10.02 19:20

V. Szabó Mátyás - szerki -- meo | Kelj ki...

Válasz erre

Nagyon fegyelmezett vers, holott ez a képiség nagyon is hajlamos laza asszociációkban elomlani és felpuffasztani a kompozíciót; itt mégis egy erős ív jelenti be magát a második versszak lendületével, és a lezárás nem marad adós azzal, hogy lélegzetvételében lezáráshoz méltóan viselkedjen. A nyájas olvasó végül egy vastagon körvonalazott Tanulságot is magával vihet, hozzá tartozó klasszikus csengésű tételmondattal- "Hazád terület, de te lélek vagy,/ S más lelkekben van igaz otthonod." Hogy a megvalósítás minden ízében fel tud-e érni ehhez a vállaláshoz, affelől az első versszak inkább megerősít- az első két sor szokatlan érzékiségének tág asszociációs holdudvara, a "pozsgás arcod" szuggesztív, látványos víziója erős kezdést jelentenek. A gyermekkarok ölelése azért már kevésbé követhető. A második versszak a klasszikus csengést ügyesen hozza, még ha el is tűnik belőle az első versszak szürrealisztikus képiségének lendülete; de közelebbről megnézve a klasszikus következetesség elveszik, mert nincs igazán kapcsolat a "Szúrd le a botod, jelöld magadnak/ Te fáradt vándor, ami a tiéd." és a "Nem tudni hogyan, de kikel a mag,/ S ott rejlik benned minden nemzedék." között- a kijelentési logikájuk, a hangvételük kapcsolja őket igazán össze és nagyon lazán az "otthon" tematika, de egyébként nem alkotnak szerves, részei összegénél többé váló egységet. A harmadik versszak első sora első olvasásra bizarr, egyszerre van ott benne a "hazád terület" agresszíven varázstalanító, illúzióvesztett posztmodernsége, majd a "de te lélek vagy" ezzel szöges ellentétben álló reflektálatlan olvadozása. A szembeállító "de" nem a soron belül nyer indoklást, hanem a következő sorral kiegészítve- úgy jön ide az ember léleksége, hogy általa a kapcsolatokban és nem közigazgatási, elidegenedett szisztémákban gyökerezhet- csakhogy ehhez nem a "de" kellene, mert az a kijelentés, hogy "hazád [csak] terület" már bőségesen implikálja azt, hogy 'nem ott van az igazi otthonod'; koherensebb lenne ez a gondolat úgy, hogy 'Hazád terület, te pedig lélek vagy,/ S más lelkekben van igaz otthonod' vagy 'Hazád terület, s neked lélekként/ Más lelkekben van igaz otthonod'- illetve 'Hazád terület, s neked -mint lélek-/ Más lelkekben van igaz otthonod'. De azért összességében átgondolandó ez a lelkizés, veszélyesen túlhasznált és ezáltal szinte elköltőietlenedett fogalom a "lélek". Egész kötet-koncepciókat fel lehetne húzni arra, hogy valaki szétszedi ezt a fogalmat és keresi, milyen életképesebb, frissebb metaforákkal lehetne újrafelfedezni. Az utolsó két sor annyira halmozza a hagyományos illő és üdvös, kegyes és szép attribútumokat, hogy már ez mint gesztus új értelmet nyer és átgondolt, tudatos antikolásnak látszik- ilyesmit viszont mégsem kellene egy ilyen tömör kompozíció lezárásában elsütni, inkább valahol a közepén lehet megkockáztatni és a "társad szemében vigasztalódás" akkor is izgalmasabbá tehetőnek tűnik. Múlikkal szavazok, de nagyon sok lehetőség van a versben, főleg a kezdésben.

441.

2026.09.29 21:26

tivadar87@gmail.com -- Meghaltak

Válasz erre

Kedves Gábor! Nem ugyanazok a tapasztalataink sem az életről, sem a költészetről! Attól nem válik "nem verssé", hogy azt mondod, hogy nem vers. Pedig vers, mert annak íródott. A minőség pedig gusztus dolga. Minden szakmai részt értek, kortársiasságot, pátoszt, száz évvel ezelőtt sem lennének jók, mindent értek. Más a pozíciónk: én írom s valahogy olvasom, te olvasod és értelmezed valahogy: nálam fából vaskarika, nálad kritikai élből ítélőszék lett. Gábor, kritikát írj, ne ítéletet!

440.

2026.09.29 16:18

Tesch Gábor Ferenc - szerki -- meo | Meghaltak

Válasz erre

Tivadar, Ez nem költészet, hanem az emlékeid leírása, mintha egy naplóba írtad volna. Amikor verset írsz, nem is biztos, hogy az emlékeid olyannyira fontosak, maximum mankók a vershez. Meg kell tanulnod "kortársiasan" gondolkodni, a nyelv és a vers változott, de a te szövegeid száz évvel ezelőtt sem lettek volna jó versek, mert nincs vagy kevés benne a költészet. Ami nagyszerű, az a leírása egy-egy témának, szép képek, de pátosszal itatott képek. A "nem tudok többé verset írni" egy fontos és mély tételmondat. Érett költők sem biztos, hogy hozzá mernének nyúlni. De én úgy gondolom, hogy erre te képes lehetsz, viszont muszáj kibontani. Ez nehéz mondat, mint Móricz kétgarasosa. Verset írj, a költészet és az élet ugyanarról a tőről fakad. Jón Kalman Stefánsson talán van benne madárdal egy Hiányoznak nekem a halottak, nem mindenki, persze, hogyan is lehetne, húszmilliárdan haltak már meg itt, a Földön, és folyton nő a számuk van, aki csak eltűnik, nem veszi észre senki, de legtöbben fájó hiányt hagynak maguk után, szomorúságot az élet tehát bizonyos értelemben vágyakozás a halottak után kettő Akik meghalnak, belevesznek a csöndbe, elmennek, mintha vissza se néznének többé nem hallani felőlük semmit, mintha nem érdekelné őket azok, akiket maguk után hagynak a gyászban, hiányérzettel, csak eltűnnek, köztünk és köztük távolság lesz, amit nem értünk talán nem akarjuk érteni vagy nem merjük nyomtalanul eltűnnek a másik világban ... ésatöbbi Azért mutatom a példát, mert a fickó a maga egyszerű nyelvén, semmi blikkfang nélkül beszél a halálról. Egyszerű a nyelvezet viszont tele van költészettel. Tivadar, verset írj.

439.

2026.09.28 13:33	Fűri Mária - szerki -- meo | Meghaltak (jav.)
Válasz erre	Kedves Tivadar! Nekem az eredeti vers spontán hömpölygése tetszik. Vannak szövegek, amelyeknek a hibáihoz se szabad hozzányúlni, de ez valószínű csak az én véleményem.

438.

2026.09.27 13:12

Gulisio Tímea - szerki -- meo | Meghaltak (jav.)

Válasz erre

Kedves Tivadar! Örülök, hogy dolgozott rajta. Néhol túlírtnak érzem, nézzen rá később és szigorúan húzzon ki néhány sort. Tudom, ennyire személyes és fájdalmas témában még nehezebb, de nézzük a vers érdekét. Szerintem a vers sokkal erősebb lenne, ha itt érne véget: "Úgy nyelem le, mint a szorongásoldót." Tudom, hogy akkor a pozitív feloldás elmarad, de akkor is ez a véleményem. Üdvözlettel, szeretettel: Tímea

437.

2026.09.22 18:58	Horváth Tivadar -- Meghaltak
Válasz erre	Kedves Szerkesztők! Mindenkinek köszönöm észrevételeit, javaslatait, a dicséretet és a kritikát egyaránt. Mindkettő épít. Nagyon örülök, hogy ennyi nézőpont megfér egymás mellett, ettől kiváló műhely a dokk! Köszönettel Horváth Tivadar

436.

2026.09.21 18:54

V. Szabó Mátyás - szerki -- meo | Meghaltak

Válasz erre

Egyetértek azokkal, akik a vers egyenetlenségeiről szóltak, az "Érzem a lekvár és a befőtt ízét a számban..." máris kevésbé önálló, szentimentális paneleket hív a versbe, amitől kevésbé látszik annak energiája, eredetisége. De hadd dicsérjem még meg az "Egyszer meghalok én is./ Nem tudok többé majd verset írni." finom humorát és könyörtelen logikáját; mert itt az ismétlődő szerkezet minden külső csel nélkül felszámolja önmagát; az olvasónak megadja azt az élményt, hogy a vers valamitől önmagára rájött; a költő megadta a kezdő lökést, hogy a fontos személyek halálával csökken az érzelmi képesség az alkotásra, ám ez a veszteségek énhez közelebb és közelebb hozásával teljesen önvezérelten eljut odáig, hogy a fizikai képesség elvesztésének lehetősége végül is akár a motiváció új forrását jelentheti.

435.

2026.09.21 18:34

Türjei Zoltán - szerki -- meo | Meghaltak

Válasz erre

Kedves Tivadar! Vannak eredeti képek és klisék is benne. Egyenletlen a minősége. Mindenképp ráfér egy kis tisztázás, faragás. Nagyon jó pl.: S hallom borzasztó, pincemélyi hallgatásukat. vagy: Elfojtom a fájdalmat, Úgy nyelem le, mint a szorongásoldót. Közhelyes pl.: Isten kegyelme minden értelmet meghalad, Érzem az érintését, Nem tűnt el az én édesanyám. Továbbá vannak egészen felesleges sorok, amik csak gyengítik a verset, pl.: Mindenfélét néztünk együtt a tévében, To be continued. A végén a bibliai parafrázi jól jöhet ki, de a zárás magyarázata nem kell szerintem. Üdvözlettel: TZ

434.

2026.09.21 09:25

Fűri Mária - szerki -- meo | Meghaltak

Válasz erre

Sokféle stílus létezik. Mondjuk a festészetben is van hiperrealizmus, meg kubizmus. Nagyon mások az eszközök. A vers azzal a stílussal, amit választott, kiválóan bánik. Az érzelmek áradása nem csúszik át érzelgősségbe, szemléletes, a gyász folyamatának leírása hiteles. Az utolsó mondat szinte gyerekes direktsége kicsit váratlan, esetleg lehet kevésbé konkrét sorral próbálkozni, de nem mindenáron, csak ha erőlködés nélkül adódik. Nálam ebben a formában is marad.

433.

2026.09.18 14:34

Siska Péter - szerki -- meo | Meghaltak

Válasz erre

Érezhető, hogy valódi érzelmi anyagból dolgozik, ám túlmagyarázott, érzelmileg túlbiztosított, a kompozícióját tekintve pedig kiszámítható feloldást eredményez. Nem hagyja nyitva a veszteséget,több, egymást erősítő panelt helyez egymásra. Sokkal nagyobb autonómiát igényelne a konkrét emlékezeti anyag, illetve visszaszorítanám vagy átalakítanám a deklaratív, általános kijelentéseket, a kész vallásos formulákat.

432.

2026.09.18 08:50	Gulisio Tímea - szerki -- meo | Meghaltak
Válasz erre	Kedves Tivadar! Az ismétlés régi, jól bevált módszer, itt is működik. A szeretett emberek emlékének megidézekor az ember könnyen belecsúszik az érzelgősség bűnébe. Ha lecsupaszítva, szikárabban írná meg, mélyebben átérezhető lenne az egyéni gyász. Az jó, hogy felidézi a közös élményeket, de mégis, az elcsépelt motívumok miatt általánosnak érzem a szöveget. Üdvözlettel, szeretettel: Tímea

431.

2026.08.14 17:34	Gulisio Tímea - szerki -- meo | Hiába vársz...
Válasz erre	Kedves Tivadar! A régi táncdalfesztiválok hangulatát idézi, megspékelve egy kis népiességgel. Bár a kettőnek van köze egymáshoz, mégiscsak két más világot képviselnek, másféle közönséget szólítanak meg, nem vegyíteném őket. Pláne nem adnám el költeménynek, hacsak nem iróniaképp. Üdvözlettel, szeretettel: Tímea

430.

2026.08.13 19:03

V. Szabó Mátyás - szerki -- meo | Hiába vársz...

Válasz erre

A rímkényszer és az álomlogika határán billeg egy csomó kép ebben a versben. Szerintem a dalszerű "szeme sötétje" motívum körüli állításokban talál igazán magára, nekem különösen tetszik a "szeme sötétje cigánymeggy", egészen szokatlan intenzitásban hoz 'couleur locale'-t a versbe, konkrétumot, helyi színt, nem mellesleg a "cigánymeggy" hatványozottan helyi szín-érzetű a fogalom jellegzetesen 19. századias modorában. Ez mélyebb kapcsolatot ad a népdalszerűség felé, mint a slágerszerű szólamok, amiket Péter kiemelt. Múlikkal szavazok.

429.

2026.08.13 17:02

Siska Péter - szerki -- meo | Hiába vársz...

Válasz erre

Az ismétlések jól szervezik a szöveget, kár, hogy túl sok benne az inkább slágerekbe való közhelyes érzelmi állítás (pl. "Hiába sírsz, az nem segít"), helyenként kényszerített a rímelés, illetve nagyon "tanulságos" a hangnem, a lírai én végig általános igazságokat, kész következtetéseket nyilvánít ki. A hal-metafora bizonytalan, a "kifogva van" pedig esetlen, magyartalan a negyedik sor végén. A "szeme sötétje megterít" viszont kifejezetten tetszik, több ilyen képre lenne szükség.

428.

2026.08.09 17:14	V. Szabó Mátyás - szerki -- re: meo | Újjászületsz
Válasz erre Előzmény	Kiegészítés: a szív mint radír kép nem is azért pontos, amit írtam, sokkal inkább azt mondja szerintem hogy a felejtés mennyire gyakran érzelmi alapú. Eközben viszont a szív is "folyton fogyó" nem bírja örökké a szőnyeg alá söpörni mindazt, amivel talán nem is lehet kezdeni semmi mást.

427.

2026.08.09 16:55	V. Szabó Mátyás - szerki -- meo | Újjászületsz
Válasz erre	Úgy érzem, túl laza asszociációk fűzik össze a képeket, amik nem mindenhol elég erősek. Nagyon szépen átsugárzik viszont egy élettörténeti, egzisztenciális struktúra, ami súlyt ad az egésznek. A felütés Blake-től az 'Ártatlanság jövendöléseire' emlékeztet, aztán a táskarádió elég durván megfejeli, nemigen tudja hová tenni a nyájas olvasó, de a vérszomlyas olvasót (mármint aki szereti a polgárpukkasztó avantgárdizmust) sem feltétlenül lelkesítheti, ahhoz nem elég radikális. A második versszak már jobban működik, szép hullámzása van, itt nem zavaró már a rímtelenség, de ez is szétesik igazából, talán az erőlködés érzete miatt: sz egy dolog, hogy "kötőtű minden mozdulatlanság", de hogy még hozzá "hű" is? Ez már rejtvényként hat, "hű" nélkül még szép, olvadékony félálom-szürrealizmus méze lenne a sor, de így, a pontosítással olyan konkrétságot ígér, amit nem tud megadni. A harmadik versszak az egyik legjobb szerintem, a szív, mint radír kifejezetten imádandó felfedezés; ténylegesen nem arról szól-e minden érzelem, hogy meghamisítjuk az emlékezetet és kitöröljük elménkből azt a számtalan közömbösítő nüanszot, enyhítő körülményt, aminek a tudatában semmiről sem alkothatnánk érzelmi ítéletet? Bájosan öntudatlan (dogmatikus rangra nem törő) pszichológiai elméletet állít ez a versszak korántsem elkoptatott fordulatokkal, a verstől várható puha, ködös intuíciókkal. Nem is abban van neki az esztétikuma, hogy pl. a freudi strukturális modell elrendező erejéhez mérhető megállapításokat tesz, hanem éppenhogy az ilyenek árnyékát ábrázolja, inkább az ilyen rendszerek felállításànak élményéről szól, és az építkezésről általában, gyermeki szempontból. Csakhogy a negyedik versszakba való átmenet nagyon bántóan asszociatív, illetve talán olcsónak lehetne nevezni. A versszak egyébként izgalmas. A "léted egzisztenciális félelem" mindenképpen kihúzandó, a versszak első sora egyértelműen magában foglalja ezt és még sokkal többet. Ettől fogva viszont egyre jobban magára talál a vers, az utolsó három versszak egészen méltóvá válik a grandiózus címhez. A "nem érzel mást, mint hogy elment anyád" (a mint hogyot szerintem külön kéne írni) nem panaszkodó, hanem éppen a megfelelő pillanatban súlyt adó és a továbbiakat kontextusba helyező sor; az "és gyenge lótuszvirág az igazság" pedig nagyon mély kulturális hátteret tömörít magába, a zen- kóanok egész világának párlatát, de beismerve, hogy arra már csak elidegenedve tud tekinteni (szerintem amúgy így érdemes feldolgozni a keleti hatásokat a lírában, nem pedig a haiku szótagszámának erőltetésével, amiből úgyis csak lábelkötve tipegő epigramma lesz). Az utolsó sor nagyon tetszik, gyönyörű példája annak, hogy egy elkoptatott pátoszos szerkezetet hogyan lehet feltámasztani- az 'xy- ként újjászületsz' a legtöbb olvasóban virágesőt, híves patakot vagy tüzes naplementét vagy egyéb ilyen nyájas képzetet hív elő; az "abszolút hallás" ezekhez képest egészen más szint. Benne van a megélés helyett átlátás, a kínok szülte tisztánlátás tematikája, de a poszthumán létforma határfeszegető kifejezése is. Egyedül az bánt, hogy olyan harsányan nem rímel és kilóg a szöveg hullámzásából; talán jobban folyna az, hogy 'majd újjászületsz abszolút hallásként'. Összessègében érdemes lenne nyirbálni a szöveget, egyes képekhez kritikusan viszonyulni; mindenekelőtt lecserélni a "léted egzisztenciális félelem" sort. Még múlikkal szavazok.
	A fenti posztra érkezett válaszok: V. Szabó Mátyás - szerki

426.

2026.08.05 16:29

Gerencsér Anna - szerki -- meo | Ha kitisztul...

Válasz erre

Kedves Tivadar! Először is szeretnék reagálni Türjei Zoltán kritikájára: szerintem már "a mennyet is rágyújtanád" sortól egyértelmű, hogy itt egy romantikus költeményről van szó. Másodszor: még lehetne javítani (pl. "a mennyet is rágyújtanád" kicsit sok kétszer, az "angyalok sírnak" kissé közhelyes kép, az "elfogysz lassan az idődből" pedig nekem egy kicsit döccen), de minden apró kritika mellett is gyönyörű, magával ragadó vers. Kevés olyat találok itt a Dokkon, amit nem csak szerkesztőként próbálok véleményezni, de önmagáért is szívesen olvasnám - ez pedig azok közé tartozik. Nálam mindenképpen marad! Üdvözlettel: Gerencsér Anna

425.

2026.08.05 15:24

Gerencsér Anna - szerki -- meo | Lebegés

Válasz erre

Kedves Tivadar! Ahogy Mátyás is írta, a versnek valóban pompás sodrása van, de a remek ritmus sem terelheti el a figyelmet arról, hogy mennyire kusza a képi világa, és hogy a tartalma nem áll össze egy szerves egésszé. Nekem úgy tűnik, ebben a versben három másikra elegendő ötlet, érzelem és gondolat is felbukkan - lehet, hogy érdemes lenne inkább rövidebben, de pontosabban, célzottabban kibontani őket. Üdvözlettel: Gerencsér Anna

0 25 50 75 100 125 150 175 200 225 250 275 300 325 350 375 400 425