Karaffa GyulaKaraffa Gyula költőnek 2 privát üzenete van.
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
1344.
| 2024.10.15 19:27 | Bak Rita - szerki -- re: Én még
|
Válasz erre
Előzmény | Kedves Gyurcsi!
Aki nem dolgozik, ne is legyen szerkesztő, adott esetben Karkó Ádámra gondolok és ne tüntesse fel az önéletrajzában, hogy szerkesztő a Dokknál.
Rita | 1343.
| 2024.10.15 19:16 | Bak Rita - szerki -- re: Én még
|
Válasz erre
Előzmény | Kedves Gyula!
Most írtam Karkó Ádámnak, várom a válaszát, de rendes munkahelyen ilyenkor már elbocsátás következik. Pl. 3 -4 hónap próbaidő után, az adott tevékenységét elemezve.
Üdv,
Rita | 1342.
| 2024.10.15 18:21 | gyurika@zalangyorgy.hu -- re: Én még
|
Válasz erre
Előzmény |
Lehet, hogy megkérem Köves urat, legalább néhány napra nevezzen ki engem is szerkesztőnek!
Ígérem, egy meót se írok, ha szavazni kell, akkor majd úgy szavazok, ahogy ő, a lényeg, hogy az önéletrajzomba beírhassam:
„Egy ideig a jövő költőinek útját egyengető, faszsetudja hány regisztrált tagot számláló irodalmi portál, a Dokk szerkesztője voltam.”
Másban is hasonlítunk Karkó Ádámmal egymásra, valószínűleg ő se hallott még rólam.
Egyébként sok szeretettel gratulálok Ritának és furimnak, a lógósok terheit is cipelve tartják a frontot. Meddig lehet visszaélni az önzetlenséggel?
| | A fenti posztra érkezett válaszok: Bak Rita - szerki | 1341. 1340. 1339.
| 2024.09.11 12:39 | krasznaigyula9@gmail.com -- XXXV. Expanzión felolvasott írásom
|
| Válasz erre | Teremtésmítosz és visszaháramlás – expanzióval
Mottó: „…szeretni indultam / azóta úton vagyok…” (Németh Péter Mikola)
kezdetben voltam… szorongtam köztetek, szűk volt a hely, mert kezdetben te is voltál, és kezdetben mi is voltunk… mi mindannyian… és akkor a galaxisokról, a csillaghalmazokról, a ködökről, a tejútról és benne a Földről még nem is szóltam, a növényekről, állatokról, rovarokról, vírusokról és baktériumokról, és más láthatatlan isteni teremtményekről… mindannyiunknak el kellett férnünk EGY TÉRBEN, és meg is fértünk egymás mellett, békével szeretettel pótolva a hely szűkösségét, azaz az Isten gondolatai között a gombostűfejnél is milliárdszor kisebb üveggolyóban… hogy örült a Teremtő, amikor kigondolta a SZÜLETÉST (amit a tudatlanok ősrobbanásnak vélnek), amikor kigondolta azt ami LETT… és hogy örült, amikor kimondta LEGYEN… és akkor széttörte gondolatában az üveggolyót, és akár a magvető a kötényéből a magokat, szétszórt mindent belőle a SEMMIBE, és akkor a SEMMI VALAMIVÉ lett… és látta a Teremtő, hogy ez így nem jó, és kigondolta a fizika, a matematika, a kvantumfizika és még ki tudja milyen tudomány törvényeit, mert nélkülük csak száguldottunk a mérhetetlen SEMMIBEN, és olyan sebességgel tettük azt VALAMIVÉ, hogy a Teremtő sem tudta követni… amikor megéreztük a gravitációt, és mérhetővé vált a sebességünk, már nyugodtabb napok köszöntöttek ránk… végre REND lett mindenütt, és elkezdtünk ÉLNI… a szó igazi jelentésében, hiszen nem csak nekünk van lelkünk ami megelevenít, nem csak nekünk van szellemünk, amivel megértjük a környező VILÁG minden rezdülését, nem csak nekünk vannak matematikusaink, építészeink, fizikusaink… nézzétek csak meg egy növény tekergő kacsát, vagy szemléljétek csak meg egy napra egy termeszvárban élők életét… rá fogtok jönni, hogy ami teremtetett, annak ÉRTELME IS VAN, amit hol így, hol úgy látunk… mert nincs semmi értelem nélkül és nincs semmi tudás nélkül… ha a Teremtő nem adott volna törvényeket és szabályokat, már úgy szétszórattunk volna, mint a pelyva a szélben, és egyedül maradtunk volna… így a RENDEZETTSÉG szerint expandálunk, és csak annyira távolodunk el egymástól, hogy MINDENKINEK legyen helye a teremtett világban… a Teremtő jókedve és szeretete intézte így, és ha nagynéha összeütközik is egy-egy galaxis, vagy felrobban egy-egy csillag, vagy elnyel valamit egy-egy fekete lyuk, akkor sincs baj, mert ahogy minden hajszálunk meg van számlálva, úgy minden anyagi részecskéről egyenként tud a Teremtő, és a sorsa már abban a kis üveggolyóban eldőlt, amikor még a SEMMI létezett csak a Teremtő körül… és születnek újabb galaxisok, és újabb csillagok, bolygók, és bár nem ismerhetünk meg MINDENT a teremtett világból, de MINDENT ismerünk még üveggolyó létünkből, és tudjuk, hogy VANNAK valahol... vannak dolgok, amik nem ránk tartoznak, nekünk azzal kell foglalkoznunk, ami a mi feladatunk… mert a mi feladatunk semmi, a legkönnyebb talán minden teremtett lények közül, mert csak SZERETNI kell mindent és mindenkit, és ezt a szeretetet átadni tovább a világ legszebb érzéséből, a szerelemből, és a gyermeket is majd úgy hívjuk: SZERETET… és majd ő is szeret és szerelmes lesz és nemz fiakat és leányokat, és elvégzi az egyetlen értelmes dolgot amit elvégezhetünk, mi emberek… sokszor elfelejtettük a történelemben ezt az EGYETLEN A FELADATUNKAT, annyira, hogy a Teremtő kénytelen volt elküldeni hozzánk egyetlen SZERETETÉT, FIÁT, SZERELMÉT, aki bennünket hivatott SZERETNI, de olyannyira, hogy azt is vállalta, hogy acsarkodó pofával a szemébe vágjuk, hogy hamis próféta, csak, hogy saját bűneink elől elbújhassunk egy kis időre… míg ő meghal… mert a halála után már nem volt HOVÁ ELBUJNUNK önmagunk elől, mert a LÉLEK ami bennünk van, már nem nyughatik meg önelégült és bűntelennek hitt magunkkal… örök nyugtalanságra, magányra és kárhozatra ítéli azt, aki nem a szeretetet fogadja be… visszaháramoltatja rá az Atya, a Fiú és a Lélek eredeti szeretetét, és átkait úgy hatástalanítja, hogy a fizikai létet súlytalanná, a fontossági sorrendben szinte a legutolsó helyre tette, és ehetünk bármit, ihatunk bármit, szívhatunk bármit, tehetünk bármit, csak a SZERETET az ami számít… és akiben ez a szeretet megvan, annak nem kell szabálykönyv és szabálymagyarázat, mert a benne lévő LÉLEK minden esetben megmutatja az UTAT, azt az egyetlent, amin neki járnia kell, és ha kígyók kerülnek is talpa alá, ha szakadékok rémítik is tekintetét, ha villámok csapkodnak is feje fölött, akkor sem tér el arról…
nem tudjuk mekkora a világ, s vannak-e egyáltalán határai… expanzióban vagyunk itt a Földön mi, kevesek… mert sosem voltunk sokan, most kifejezetten kevesen vagyunk… hangunk és üzenetünk mégis terjed és elér a Földnek minden lakójához… és bár a többség, a sokaság MINDEN PILLANATBAN gyűlölködik és háborúzik, nem kerülheti el, hogy visszaháramoljon rá gyűlöletének büntetése, a SZERETET… és eljő majd az idő, amikor megérti, de sosem a sokaságban, mindig csak a magányban, az egyedüllétben, a csendességben, a szótlanságban tudja csak befogadni azt az érzést, azt a tudást, ami után már sosem lehet ugyanaz az ember, és megnyugszik majd, és vállalja a kisebbségi létet, és ha még maradnak benne földi vágyak, akkor sokszor a kilátástalanságot is… de ha a SZERETET benne lakozik, nem árthat semmi neki…
fiatalon elhunyt barátunkhoz, költőtársunkhoz, Tóth Tamáshoz szóltam testének „levetésekor”: lehet, hogy a hatalmas távolságok miatt körülöttünk már rég elpusztult a VILÁG, de még a pusztulás ténye-látványa-hangjai-szele nem ért ide, mert olyan messzire, fényévmilliárdokra vagyunk tőle… lehet, hogy a Teremtő már megunta a várakozást, hogy mindenkiben ott legyen a szeretete… lehet, hogy megbánta már a teremtést, magát… bár elképzelhetetlen számomra, hogy ha az EMBER KITART a szeretet mellett és a keskeny út mellett, akkor épp a Teremtő lenne türelmetlen… mindenesetre kértem Tamást, ha megtudja, ha látja, hogy közelít felénk a SEMMI, akkor jelezzen, szóljon nekünk, húsruhákban itt maradt társainak…
ha az ember felnéz az éjszakai égre, sosem a jelent vagy a jövőt, MINDIG CSAK A MÚLTAT látja… naponta visszaháramlik szemünkbe porszem létünk TÉNYE… jobb, ha elfogadjuk, jobb, ha megszeretjük…
2024. szeptember 05. Nagyoroszi Karaffa Gyula
| 1338.
| 2024.09.04 10:21 | krasznaigyula9@gmail.com -- Beszámolók...
|
| Válasz erre | Az elmúlt hetek zsúfolásig teltek programokkal...
Július végén, augusztus elején a Magyar Nemzeti Írószövetség tartotta Horpácson idei, immár második irodalmi táborát, majd a Balassi Bálint Asztaltársaság tette ugyanezt augusztus 10-12 között ugyancsak Horpácson. A táborban részt vett dr. Fűzfa Balázs, a Palócföld folyóirat főszerkesztője, aki a jubileumi, 70. lapszámról beszélt. Előadást tartott Brunda Gusztáv, Orbán György János, Karaffa Gyula. Az utolsó napon ellátogattunk Németh Péter Mikola vámosmikolai Mykoláriumába, ahol is a költő verseit olvasta fel nekünk, s viszont.
Augusztus végén, másfél hete tartotta meg festőtáborát Salgótarjánban Bara Mária Rikus, ahol a neves alkotók egymásnak segítve egy csodálatos kiállítást is létrehoztak, amit a múlt hét péntekén nyitottuk meg. Jónéhány festményhez Karaffa Gyual írt haiukut, tankát, szonettet és szabadverset, amit a kiállításmegnyitón fel is olvasott.
A múlt héten szombaton délelőtt eltemettük Horváth Ödön kismarosi költőt, hitoktatót, aki évtizedekig Hollandiában élt, majd hazaköltözött holland származású feleségével. Ödön a Börzsönyi Helikon állandó szerzője volt, szinte "lubickolt" a szonett versformában, és végtelen bölcsességgel, empátiával és nyugalommal szemlélte ezt a romlandó földi világot. Hollandiából gyerekei, unokái, tisztelői utaztak a temetésre, sorra búcsúztak el tőle barátai, családtagjai, és a Magyar Nemzeti Írószövetség, és a Magyar Írószövetség nevében Madár János tartott méltó búcsúbeszédet. Isten nyugosztaljon Ödön, hitünk szerint találkozunk még!
Tegnap délután a Balassi Bálint Asztaltársaság képzőművészeinek 35. kiállítása nyílt meg a salgótarjáni BBMK-ban (könyvtár).
E héten pénteken és szombaton Vácott a XXXV. Expanzió eseményei zajlanak majd, délután 17-től éjfélig. Koncertek, felolvasások, performanszok várhatóak. A programot itt nézheted meg:
https://mimk.hu/esemenyek/xxxv-ekszpanzio-2/ | 1337. 1336. 1335. 1334.
| 2024.07.13 09:53 | krasznaigyula9@gmail.com -- Erősít...
|
| Válasz erre | KÖNYVEK A KUKA MELLETT
Itt tartunk 2024-04-18-án – ezzel a szöveggel adja hírül a készítője azt a képet, ahol egy szemeteskonténer mellett, oszlopozva van több száz könyv, feltehetően a konténer is azzal van tele. Egy ilyen kép mögé az ember odaképzeli a sztorit, elhunyt valaki, és feltehetően a gyerekei-rokonai nem tudtak más csinálni a könyvekkel, mint ezt. Nem profi lakáskiürítőkre saccolok, ők vagy mindent egyből konténerbe, vagy – ha értéket sejtenek – akkor antikvárba. A konkrét esetben én nem sejtek értéket.
Ám mielőtt a világ kulturálatlanabbá válását vizionálnánk és a „mindenki videózik senki sem olvas” kulcsszavakkal leírt halálhörgés siralom megindulna, erőltessünk magunkra őszinteségi rohamot és két gondolatsort fűzzünk fel.
Egy. Nézz körül otthon? Sok-sok könyved van a polcokon (nekem például iszonyatosan sok). Namost. EBBŐL HÁNY SZÁZALÉK OLYAN, AMIT AZ UTÓBBI ÉVTIZEDBEN NEM VETTÉL ELŐ? (Lehet ezt fokozni azzal, hogy amiről nem is tudsz, de az első kérdés is kellően brutális.) Hát nekem alsó hangon 90%, de esélyes a 95 is. Miért? Megvetted a kellemes ráérő idő és olvasási élmény reményében, de aztán vagy az idő vagy a hangulat másra kellett? Felmenőidé volt és dilemmáztál, hogy konténer mellé meg hátha van benne valami beleírt üzenet, de azóta sem vetted elő? A föiskolán-egyetemen kellett, azóta meg nem, de akár kellhetne is, csak vagy nem a szakmádban dolgozol vagy megváltozott a szakmád? Vagy talán valamikor kellhet még és ha kidobnád, tuti, hogy egy hónapon belül kelleni fog? Vagy elítéled azokat, akik ezt a rakást a konténer mellé tették, és te biztos nem leszel ilyen? Elolvastad, hát mit csinálj vele, csak nem dobod ki? Kismillió okod lehet rá, és ha mersz őszinte lenni, meg is mondod magadnak, hogy az mi.
Kettő. Csipkebokor vessző © Széplábi András
Másik kettő. Szóval OK, Te nem leszel olyan, aki. ÉS A GYEREKED? Nem, nem azt kérdeztem, hogy mire nevelted vagy mire nem nevelted, hogy ha elmegy nyaralni, lesz-e könyv a táskájában vagy elég lesz a teló mindenre? Nem. Most az jön, hogy megtartod a könyveidet, de nem élsz örökké. Na akkor mi lesz?
Akkor az lesz, ami akkor volt, amikor a Te szüleid haltak meg és álltál a megüresedett lakásban, leesett, hogy nem, itt az már soha nem lesz, és tovább kell lépni. Mi lesz a tárgyakkal? Ezt a terhet, amivel Te is szembesültél, ráteszed vagy nem teszed az utódodra? Nem, nem mondom, hogy dobj ki mindent, de azért azt meg tudod értetni a gyerekekkel, hogy ilyen helyzetben MÁR MOST FELOLDOZOD AZ ALÓL AZ ÉRZÉS ALÓL, hogy mit szólnál, ha kidobná, ha eladná, ha… akármit csinál, hisz már nem vagy? Nekem ezt az utóbbi érzést jelenti a könyvhalom a képen. A gyerekeim nem is értik, hogy miért beszélek néha ilyenekről velük.
Egyrészt persze nyilván jó lenne, ha minél később kellene megérteniük, hogy miért. A másik viszont, hogy én ma tudatosan is szelektálom a tárgyiasult múltat. Hogy apám könyvei NEKI ÉRTEK SOKAT VAGY KEVESET VAGY VALAMENNYIT, a gyerekeimnek már semmit. Érnek valamit? Az antikvár tíz doboznyi könyvért adott volna húszezret, annál az időm is többet ér, bocs. Szóval, amit húsz éve nem vettem elő, ajándék (ha ugyan kell valakinek) vagy kuka. Az aktív könyvtáram PDF-ben a háttértárakon, és ami kell, az megy az olvasóra. Ami kellhet, amire esetleg még lehet öregebb hangulatom és nincs meg elektronikusan, az marad. A gyerekek meg majd a fájlokkal is azt csinálnak majd, amit akarnak, de tőlem le is törölhetik.
De eszembe nem jut, hogy a világ változásán keseregjek. Annyira nem hosszú az élet, és épp egy nagyon kellemes málnapálinkát kaptam.
-tg- (forrás: facebook.) | 1333.
| 2024.06.21 14:30 | krasznaigyula9@gmail.com -- dal
|
| Válasz erre | https://suno.com/song/5b8eb8ae-0617-4aee-94ee-6a8c4e74fe33?fbclid=IwZXh0bgNhZW0CMTAAAR1n24gfiWuxqi9IYJBE-teRKqW-2iW_kMtxJ-dnaS5nL0vPkZAfvZ3Ivps_aem_ZmFrZWR1bW15MTZieXRlcw | 1332.
| 2024.06.19 09:25 | krasznaigyula9@gmail.com -- Drégely...
|
| Válasz erre | Drégely…
Úrilak, vadászkastély – mondhatnánk,
s valóban annyi volt csupán az egykori Drégely.
Mohács után lakói, katonák
nem tehettek mást, mert egy egész országot védtek,
várrá tették eme híres helyet.
Vándor, ki most Oroszi felől közelíted meg,
fáradságod nem hiábavaló!
Te nem tudsz szebben emléket állítani nekik,
mint felmész oda, hol ők meghaltak.
2024.06.19 | 1331.
| 2024.06.18 11:09 | krasznaigyula9@gmail.com -- Legújabb
|
| Válasz erre | NAGYOROSZI
Ahogy a lemenő Nap visszaköszön a Börzsöny csúcsairól,
megnyugodhatunk: holnap is lesz nap, és lesz jövő, és az szép lesz
még akkor is, ha tán a naplementét holnap nem is látjuk majd.
Mindig van jövő, mindig van „lesz”, és nem kell magyaráznom
azt sem, hogy mindig volt a „volt”, és a ma mindig megszépíti azt.
*
Egykor sárkányok tüzes leheletétől megolvadt
láva fröccsent fel a magas égbe, s felépítette
a máma is élő és álló Börzsönyt, a rengeteget.
Noé madarai hozták a magokat beleikben,
s pottyantották ki azokat a hűlt hegyoldalakra,
ahol már várta az életet a termékeny fekete talaj,
várta, hogy megkapaszkodhassanak a gyökerek,
és a Nap felé nyúlhassanak égig érő babok, fák,
dicsérve az emberek helyett Isten gondoskodását.
Sűrű rengeteg lett a hegység, több csúccsal
tört fel az égre, zöld, madárhangoktól zengő Bábel
lett, s hamarost emberi hangoktól is harsogtak
a környező erdők, völgyek. Mégis megmaradt ősi
formájának hasonlatossága: néhol ma is vad dzsungel.
Nem kellett sok idő, hogy a Hadak Útja is elérje lábát,
íjaktól, nyilaktól, ágyúktól terhes szekerekkel vonult itt
mindig a történelem legvadabb hordája, az ember.
Hol ide, hol oda, de mindig menni kell neki valamerre,
hisz ha letelepedik valahol, hasonlatos lesz a sebzett
állathoz, akinek van tanyája ugyan, de öröme nem sok,
mert tudja, hogy egyszer úgyis itt kell azt hagynia.
Mégis a hit csodája: falvakat építettek az itt maradók,
így született meg Diósjenő, Borsosberény, Drégelypalánk,
s a többi falu, és így lett a mi falunk Nagyoroszi is e gyöngysor
része, mi ékesíti a Börzsöny nyakát, akár egy szépséges kaláris.
Meséljem el neked, milyen az ég színe fölöttünk, mikor haragvó
felhők gyűlnek össze az égen, hogy terhüket nyakunkba rakják?
Vagy mondjam el neked, hogy dalol a csalogány a fák között,
s hogy keresi szerelmét a világító potrohú szentjánosbogár?
Zengjek neked ódát arról, milyen a hűs erdőben sétálva
hallgatni a semmit, a mindent, az élet apró zajait, s lábamat
feszítve felkaptatni a meredek partoldalakon, hogy gombát
keressek ezekben a szegényeket mindig is ellátó erdőkben,
ahol források itatják az Isten állatait, madarait, s az embert,
aki bemerészkedik ebbe a rejtélyes, és borzongatóan izgalmas
világba, ami rabul is ejt, de mindig elereszt, hogy visszavárjon?
*
Már messziről köszön az egykori Hadak Útján járóknak Drégely,
mit valaha rég a Hunt nemzetbeli Demeter épített a sziklákra,
s a Felsőhegyről még azt is látni lehet, ha valaki fentről integet,
vagy ha a várban lévő zászlót vadul lobogtatja a börzsönyi szél.
Régi megkopott képeslapokon mi is dicskedve mutattuk másoknak:
lám, a vár a miénk is, mint ahogy mi, orosziak is a váré vagyunk.
S hogy mennyire váltunk várrá mi magunk, mi sem bizonyítja
jobban, mint az, hogy Visegrád királyi ajtait is mi, orosziak védtük.
Mára azt, hogy magunkénak vallottuk, csak Drégelyvár mh. mutatja,
az is elhagyatva, romokban hever, s ha leszáll az idegen turista,
eszébe sem jut, hogy bejöjjön a faluba egy ebédre vagy pofa sörre:
mondjam azt, szégyen így bánni javainkkal? Mondom hát: SZÉGYEN!
Mint ahogy az is szégyenletes, hogy a várunkhoz, mi a miénk is,
eddig feljuthatott a bicebóca, vagy a nagymama, nagypapa könnyen,
hisz út vezet tőlünk a HEGYBE, a vár alá, honnan csak kilométernyi az út
és az sem olyan fárasztó, amit ne tehetne meg egy öregember.
Mégsem! Lezáratta az utat az Erdészet, sorompóval zárva el azt,
ami MINDENKIÉ kellene hogy legyen! És amit mindenkinek látnia
kellene legalább egyszer az életében, hisz „vár állott, most kőhalom”,
és épp egy nagyoroszi hős, bizonyos Teszáry Károly hozott vissza a
köztudatba állhatatos munkájával, amivel a várba ezernél több
köbméternyi követ építtetett vissza, rá a pénzt mindig megszerezve.
Hős ő valóban, modernkori lovag, aki úgy cselekedte amit,
hogy soha sem várt érte egy jó szónál többet. Isten áldja érte
örökké, s neve Szondiéval együtt az idők végéig fennmaradjon!
Díszpolgára lett ő falujának, Nagyoroszi most is szereti őt, de mégis
ő volt az, aki kimondta: Drégelypalánké az érdem a várért, amit
elvitatni már nem lehet, de nem is szabad egy oroszinak sem!
Van várunk, ami nem a miénk már, van állomásunk, ami pusztul,
s nincs szálláshelyünk, ahol a vándor ha betéved, lehajthatja fejét
nyugovóra egy jó vacsora után, egy finom kaluckói palack bor után.
Ejj, de nem keseregni állt szándékomban. S lám, ez lett belőle!
2024. 06. 18.. | 1330.
| 2024.05.27 11:25 | krasznaigyula9@gmail.com -- kérés továbbítás
|
| Válasz erre | Egy barátom, szerzőtársam, a Börzsöny9 Helikon egykori szerzője kérésére teszem közzé ezt a levelet. Aki tud, segítsen rajta/neki.
Tisztelt Cím!
Lencsés Károly vagyok. Nyíregyházán születtem és élek.
Író, költő vagyok.
Röviden:
Írásaimat idegen nyelvű elektronikus, és nyomtatott magazinok közlik. Verseimet nyomtatott honi és határon túli folyóiratok, napilapok oldalain olvashatók. Néhány -Irodalmi Jelen, Kláris, Vörös postakocsi, Családi Kör, Kelet-Magyrország, Hitel, Fűvész, Búvópatak, Napút, Ezredvég, Magyar Múzsa, Agria. Előretolt Helyőrség, Várad, Híd, Népszava, Mozgó világ...Nyugat plusz, Magyar Műhely...
2020 télen látott napvilágot önálló verseskötetem a Holt szerető a Hungarovox gondozásában. A Holt szerető angol fordítás anyaga csaknem teljes egészében eljutott a tengerentúlra. Folyóiratok, magazinok közlik.
2022 nyarán Karcok címmel jelent meg 2. Kötetem a Rím könyvkiadó gondozásában.
2023-ban Dugonics András irodalmi díjjal jutalmazott a közönség.
Egy novelláskötetet, és egy kisregényt is publikáltam idén, és tavaly.
Amiért keresem, sajnos ismerős lehet a mai magyar irodalmi élet. A kiadók, folyóiratok helyzete. Nagyon keveset, vagy semmi honort nem tudnak fizetni. Napról napra élek.
Nagyon köszönöm, ha egyáltalán válaszra méltat egy vidéki tollforgatócskát.
Köszönöm, Férfiból lévén nem panaszkodom. Szerencsére kitudom írni magamból.
Kiváltságos az az ember, aki azt csinálhatja, amit szeret. Mindenki más azt hiszem boldogtalan. Én sem vagyok boldog, bár publikációs listám elég gazdag, de akárhogy is akarom nem tudok az írásból megélni. Szabolcsi vagyok ~s büszke vagyok rá. Messze a bekorlátozott főváros centrikus irodalmi élettől.
Huszonöt éve sínylődök mindenféle gyárak műszakos malmában. Elfáradtam. Fizikailag, Mentálisan. Utóbb Két ~s fél hónapot töltöttem kórházban. Jó. Legalább írhatok.
Nem tudom hogy lesz. Lesz e mit ennem holnap, de éhesen is boldogabb vagyok,...
Ne vegye tolakodásnak... Megértem, ha elutasít, de nincs mit tennem. Megpróbálok ügyemmel irodalom kedvelő, értő művelő, olvasó embereket megtalálni.
Amennyiben tud kérem támogassa a Szabolcsi kultúrát.
Még egyszer köszönöm
Sok jót kívánva
Lencsés Károly
Nyíregyházi író, költő
Tel:06 30 163 3391
Email: lencseskiado@gmail.com | 1329.
| 2024.05.24 08:15 | krasznaigyula9@gmail.com -- levél
|
| Válasz erre | Egy barátom, szerzőtársam, a Börzsöny9 Helikon egykori szerzője kérésére teszem közzé ezt a levelet. Aki tud, segítsen rajta/neki.
Tisztelt Cím!
Lencsés Károly vagyok. Nyíregyházán születtem és élek.
Író, költő vagyok.
Röviden:
Írásaimat idegen nyelvű elektronikus, és nyomtatott magazinok közlik. Verseimet nyomtatott honi és határon túli folyóiratok, napilapok oldalain olvashatók. Néhány -Irodalmi Jelen, Kláris, Vörös postakocsi, Családi Kör, Kelet-Magyrország, Hitel, Fűvész, Búvópatak, Napút, Ezredvég, Magyar Múzsa, Agria. Előretolt Helyőrség, Várad, Híd, Népszava, Mozgó világ...Nyugat plusz, Magyar Műhely...
2020 télen látott napvilágot önálló verseskötetem a Holt szerető a Hungarovox gondozásában. A Holt szerető angol fordítás anyaga csaknem teljes egészében eljutott a tengerentúlra. Folyóiratok, magazinok közlik.
2022 nyarán Karcok címmel jelent meg 2. Kötetem a Rím könyvkiadó gondozásában.
2023-ban Dugonics András irodalmi díjjal jutalmazott a közönség.
Egy novelláskötetet, és egy kisregényt is publikáltam idén, és tavaly.
Amiért keresem, sajnos ismerős lehet a mai magyar irodalmi élet. A kiadók, folyóiratok helyzete. Nagyon keveset, vagy semmi honort nem tudnak fizetni. Napról napra élek.
Nagyon köszönöm, ha egyáltalán válaszra méltat egy vidéki tollforgatócskát.
Köszönöm, Férfiból lévén nem panaszkodom. Szerencsére kitudom írni magamból.
Kiváltságos az az ember, aki azt csinálhatja, amit szeret. Mindenki más azt hiszem boldogtalan. Én sem vagyok boldog, bár publikációs listám elég gazdag, de akárhogy is akarom nem tudok az írásból megélni. Szabolcsi vagyok ~s büszke vagyok rá. Messze a bekorlátozott főváros centrikus irodalmi élettől.
Huszonöt éve sínylődök mindenféle gyárak műszakos malmában. Elfáradtam. Fizikailag, Mentálisan. Utóbb Két ~s fél hónapot töltöttem kórházban. Jó. Legalább írhatok.
Nem tudom hogy lesz. Lesz e mit ennem holnap, de éhesen is boldogabb vagyok,...
Ne vegye tolakodásnak... Megértem, ha elutasít, de nincs mit tennem. Megpróbálok ügyemmel irodalom kedvelő, értő művelő, olvasó embereket megtalálni.
Amennyiben tud kérem támogassa a Szabolcsi kultúrát.
Még egyszer köszönöm
Sok jót kívánva
Lencsés Károly
Nyíregyházi író, költő
Tel:06 30 163 3391
Email: lencseskiado@gmail.com | 1328.
| 2024.05.03 10:58 | krasznaigyula9@gmail.com -- Megfontolni...
|
| Válasz erre | <iframe src="https://www.facebook.com/plugins/video.php?height=476&href=https%3A%2F%2Fwww.facebook.com%2Felkiserlektanacsado%2Fvideos%2F743703000772575%2F&show_text=false&width=267&t=0" width="267" height="476" style="border:none;overflow:hidden" scrolling="no" frameborder="0" allowfullscreen="true" allow="autoplay; clipboard-write; encrypted-media; picture-in-picture; web-share" allowFullScreen="true"></iframe> | 1327.
| 2024.05.01 22:01 | krasznaigyula9@gmail.com -- Egyed, te, mi, szakdolgozat...
|
| Válasz erre | ""Látszik, hogy sosem írt egyetemi szakdolgozatot.""
Az, hogy valaki egyetemi szakdolgozatot írt, abból is meglátszik, hogy az idézeteket precízen felsorolja a dolgozata végén. Ki írta, hol jelent meg, könyv vagy cikk címe stb. stb.
Ha valaki csak hadovál, akkor az olvasó könnyen túlszalad azon, hogy ha netán valóban megemlíti, mi következik, s kitől. Már azt hittem, ilyen szép összeszedett cikket írt egy valódi főemlős Platonról, erre kiderül, csak idézett.
((50-60 könyvet szerkesztettem, 15 évig havonta több száz oldalt jelentettem meg a Börzsönyi Helikonban, a vállalkozásom a lektorálásról és a nyelvi lektorálásról is szól, és akkor azzal akar valaki kisebbíteni, hogy "látszik"? Nonszensz. Így valóban csak egy szerkesztőségi főemlős beszél. (Majd azt írtam, makog.))) | 1326.
| 2024.05.01 14:32 | krasznaigyula9@gmail.com -- Én írtam hamarabb...
|
| Válasz erre | Illene idézni, ha valaki veretes mondatokat ír a naplójába. Például én írtam hamarabb a Dokkon a SEMMI-ről, méghozzá versben:
"a szó az csak mi gyermeteg
lelkeink felett lebeg
mikor tenni kéne illene
nincs egy bátor senkise
csak mint a nyulak lapulunk
mert semmiből se tanulunk
rászolgáltunk hát nincs mese
a mese után a semmire"
Karaffa Gyula: Muharországban...
https://dokk.hu/versek/olvas.php?id=38701 | 1325.
| 2024.05.01 12:03 | krasznaigyula9@gmail.com -- Kannibáléknál fő az emlős...
|
| Válasz erre | """Azt kívánjuk, valóban olvassa is el ezeket a könyveket!
Hátha egyszer írásain is érződni fog, hogy már túl van rajtuk.
Most még mintha előttük lenne. Vagy nem jól olvasta őket."""
A fentebbi mondatok kielemzésével több dologra lehet rájönni:
1, A "felséges többes" használatát el lehet nézni egy valódi kutatónál, pl. Nemeskürty tanár úrnak minden további nélkül elhiszem és elfogadom, hogy ez és így használja. De jelen esetben kik azok akik "Azt kívánjuk"?
2, Ha valaki írásaimon nem érzi a képeken mutatott emberek írásainak hatását (talán nem jól olvasta őket!?), az azt is jelenti, hogy Ő BEZZEG OLVASTA MINDET ami a képeken van, velem ellentétben. Valóban így van? (Ha így lenne, akkor a naplójában idézőjelbe tette volna a Platonról a netről bemásolt szöveget, mert az ÍGY úgy tűnik, mintha a saját kútfőjéből lett volna kimerítve.)
3. A harmadik mondat "ráerősít" a középsőre, bizony, aki ezt képes eldönteni, ANNAK MÁR MINDEGYIK mutatott könyvet olvasnia kellett. Hiszen még azt is tudja, feltételezi, hogy én "vagy nem jól olvasta őket". Nos, ilyen mély következtetést levonó ember joggal sorolja magát a főemlősök közé.
(Fentebb említett könyveket azért "mutogattam" a Dokkon, mert mélyen elítélendőnek tartom azt, ha valaki más szellemi termékével, így egy wikipédiás cikkel "menőzik" itt, mintha Ő mindent tudna a mesterről, Platonról. Csak jelezni akartam, hogy én olvasom is a mestert, mint ahogy a többi könyvet is. Marcuson kívül mindet, őt csak azért nem (még), mert friss beszerzés.) | 1324.
| 2024.04.30 13:16 | krasznaigyula9@gmail.com -- Bölcsesség, figyelmezzünk!!
|
| Válasz erre | Íme, a könyvtáram egy piciny szelete, a 6000 darab egy töredéke. És olvasok is, halálig!
(Ja, és ha idézek valahonnan, akkor idézőjelbe teszem, és megjelölöm a forrást. Igaz, ezt is meg kell tanulni annak, aki ifi korában nem tanulta meg.)
<a href="https://imgbb.com/"><img src="https://i.ibb.co/PzYjcxv/Att-k-Q86-ORPGX4-Gy-M3-Vqw0-Ka9-Ta007950-Of-El6-OXF7-YOOFo.jpg" alt="Att.kQ86ORPGX4GyM3Vqw0Ka9Ta007950OfEl6OXF7YOOFo" border="0"></a> | 1323.
| 2024.04.30 10:11 | krasznaigyula9@gmail.com -- Filo...zoófia 2
|
| Válasz erre | <a href="https://ibb.co/72J3twz"><img src="https://i.ibb.co/XSZnxh4/att-Dxoihh-MWB-NCRWYHy1-AO-5-MNl-Wj4r7up-Cx-MRc-Tgr2-Sg.jpg" alt="att-Dxoihh-MWB-NCRWYHy1-AO-5-MNl-Wj4r7up-Cx-MRc-Tgr2-Sg" border="0"></a> | 1322.
| 2024.04.30 10:05 | krasznaigyula9@gmail.com -- Filo... zoófia
|
| Válasz erre | <a href="https://ibb.co/72J3twz"><img src="https://i.ibb.co/XSZnxh4/att-Dxoihh-MWB-NCRWYHy1-AO-5-MNl-Wj4r7up-Cx-MRc-Tgr2-Sg.jpg" alt="att-Dxoihh-MWB-NCRWYHy1-AO-5-MNl-Wj4r7up-Cx-MRc-Tgr2-Sg" border="0"></a> | 1321.
| 2024.04.21 17:13 | gyurika@zalangyorgy.hu -- re: Talán...
|
Válasz erre
Előzmény |
Ezt olvasva – amellett, hogy igazsága nagyon elgondolkodtatott – eszembe jutott, már régen írtam erről, még jóval azelőtt, hogy szótagszámokra, versformákra, bármire ügyeltem volna, akkor az aktualitás dominált, szóval a réges-régi doksijaim között találtam meg, huszonegy éves vers.
Május 1
Én apám nyakában ültem.
Az én nyakamban ült - fiam.
Az ő nyakába nem ül senki.
Most mi van?
Nyakunkba, gyerekeink helyett,
szar borult egy nagy adag.
Akkor egy párt szívta vérünk,
- most egy sáskahad.
Szarral nyakamban minek vonuljak?
A tribünről hány Kádár integetne?
Nemcsak vonulástól, az élettől is
elmegy már az ember kedve...
2003. május 1.
| 1320.
| 2024.04.21 08:39 | krasznaigyula9@gmail.com -- Talán...
|
| Válasz erre | Az én füveskönyvem 68. : Az ünnepekről
Az ünnepekből csak a piros szín maradt, az is csak a naptárban. Pedig mennyire hiányzik! Mennyire jólesett egy igazán felhőtlen nap, a sok feladat között a feladattalanság, a sok munka között a munkanélküliség! Ám ez is mint minden amihez „hozzáérünk”, végzetesen elromlott.
Apám kékesre borotvált, arcszesztől illatos képe remeg elő a múltból, s teszi könnyebbé a jelent: készült rá, várta, s mindent megtett, hogy szebb legyen a környezetének is az a nap, ami neki fontos. Nem biztos, hogy kellett neki naptár ahhoz, hogy tudja, melyik AZ a NAP. Ilyenkor anyám lelke is kivirult a sok gond között, s nemcsak kivirult, de illatozott is. A környék összes „kanja” érezhette, hogy BOLDOG, akkor is az, ha csak egy napra. Majd lesz másik ilyen nap, és akkor is boldog lesz. Az életen csak így lehet „átgyalogolni”.
Régebben voltak zászlók, lobogók, szent énekek, búcsúk, vásárok, vásárfiák, kikiáltók, hangszórók, kakasos nyalókák, két száron álló babák, töltöttkáposzták, főtt csirkecombok, nokedlik, kovászos uborkák, szódavíz és olcsó fehér, kugli a kocsmában, füttyögés Mari után, kacagás, felhőtlen ég, s a nap végén az „asszonnyal” vagy az „emberrel” együtt szuszogás, ellazulás, békés kielégülés. De már akkor is jelen volt a jelszó, az elviselhetetlen hangerő, a drágaság az asztaloknál, a késelés a kukoricásban, Mari „felcsinálása” ugyanott, az apaság nem vállalása, az udvari budi bűze az orrban, a szegényszag a konyhában, a hiába merevedett fasz, a fölöslegesen nedvező pina: MERT a HOLNAPRA gondoltak.
Az ünnep akkor az igazi, ha CSAK MA VAN! Holnap már csak a kellemes bizsergés maradjon belőle, s az erő, amit ad a húskötegekbe, hogy rakhasd azt a „tizenhat tonnát”. Az ünnep ha csak ma van, ÁLDÁS! Isten áldása, és ajándéka. Hogy lássuk, VAN ő is és olyan nap is, amikor RÁNK gondol. Csak ránk. És ilyenkor kifényesedik az ég akár egy suvickolt kitüntetés, és felragyog az arc, mert nem vagyunk EGYEDÜL!
Az ünnep arra való, hogy megérezzük, sohasem vagyunk egyedül! Isten mindig ott van velünk, s mi is ott lehetünk VELE, ha akarjuk. Ha akarjuk, „örökkarácsony” lehet az ÉLET, és benne mi a Kisjézusok – még előttünk áll az egész élet tisztán, reményteljesen, még lehet belőlünk bármi és bárki, még az is lehet, hogy a végén NEM FESZÜLÜNK KERESZTRE!
Az ünnepben MINDEN előfordulhat. Erre is való: lássunk tisztán a lehetőségeinkre, és fogjuk fel végre, MI VAGYUNK azok, akik miatt Isten annyit idegeskedik, aki miatt annyit stresszel, hogy néha még pánikrohamai is vannak! Ha így látjuk Istent, akkor tudjuk, ő is csak egy ember (lásd, mit tett a Máriával is), néha neki is kell egy kis „áramszünet”, meg egy kuglicsata a kocsma udvarán, hogy aztán ott hugyozhasson a sok vizezett sörtől a deszkapalánk mellett.
Tényleg, mi is az ünnep? Ugyanaz az ünnep a szegénynek is, mint a gazdagnak? Mit csinál ilyenkor egy gazdag mást, mint egyéb napokon? Két kanállal eszi a kaviárt, vagy háromszor ül fel a repülőre? Van KÜLÖNBSÉG ember és ember között, ünnep és ünnep között?
Rég megtanította már az IDŐ, és ISTEN, hogy nagyon is van. Hogy csak mese a „szabadság, egyenlőség, testvériség” szlogen, mert még az angyalok sem egyenlőek. Rég megtanította az ünnepek nélküli élet azt, hogy hiába rúgkapálsz, a „tőkéseké a haszon”. És most nem afféle mocskos kommunista dumát szajkózok, hanem csak a tényeket közlöm, ha eddig nem jöttél még rá! Én arról nem tehetek, hogy az igazságot sokszor (mindig) kommunista dumának, vagy „baloldali” hőbörgésnek lehet hallani. A saruban járó Jézust is megvetették a gazdag, aranyaktól nehéz ruhában járó farizeusok.
Az ünnep – tényleg, mi is az? Álom, amitől kicsordul a nyál a szájszegleten? Remény, amitől megnyugszik a háborgó lélek? Ajándék, amitől mi magunk is adni vagyunk kénytelenek? Jóllakottság, amitől elfeledhetjük a száraz kenyér (és az élet) ínyhasogató keménységét? Szeretkezés, amitől isteneknek érezhetjük magunkat egy-egy pillanatra?
Mi is az ünnep?
Egy bizonyos, máma már nem az, ami tegnap volt, és holnap nem lesz az, amilyen ma volt. Örök múltidő. Mindig csak a volt, sosem a VAN. Mindig csak vágyunk rá, ahogy arra is, hogy EGYSZER, EGYETLENEGYSZER ne csak egyénként, egyes egyedként lássuk magunkat, hanem NEMZET és NÉP legyünk. Csak egyszer! Mohács után 498 évvel (két év múlva 500) csak egyetlenegyszer érezzük magunkat MINDANNYIAN magyaroknak! Testvéreknek, „egy vérből valóknak”, és vegyük fel mindannyian azt a „kúrva kokárdát”, és tegyük a mellünkre büszkén, és ne mondjuk a másikra végre soha azt, hogy „idegenszívű”, hogy „hazaáruló”, hogy „libernyák”, hogy „mocskos kommunista”, hogy „fasiszta”, hogy „nyilas”, hogy „szélsőjobb”. Mert Mohács után NINCS JOGUNK! Nincs senkinek joga a másikat hibáztatni: Mert a pokol bennünk van!
| | A fenti posztra érkezett válaszok: gyurika@zalangyorgy.hu | 0 25 50 75 100 125 150 175 200 225 250 275 300 325 350 375 400 425 450 475 500 525 550 575 600 625 650 675 700 725 750 775 800 825 850 875 900 925 950 975 1000 1025 1050 1075 1100 1125 1150 1175 1200 1225 1250 1275 1300 1325 |
|
