Farkas György
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
979.
| 2026.02.21 15:31 | Kopriva Nikolett - szerki -- meo | cím nélkül (40)
|
| Válasz erre | Kedves György, ez engem is megakaszt: "homokban jeget / eltakart egy kendőbe csomagolt kesztyű". Az elején következetes, követhető, szinte selymes, aztán kicsit összekuszálódik - a híd egy külső teret feltételez, a folyosó inkább egy belsőt. A kimondott szó is lebeg a levegőben, nem világos a kontextus. Az első három sor tisztaságát javaslom követni, abszolút érdemes lenne dolgozni vele. | 978.
| 2026.02.17 18:08 | 721204@gmail.com -- Re
|
| Válasz erre | Ez a vers e.e. cummings, és az én mostanában gyakran előforduló kocsmatúráim tapasztalatainak, élményeinek szintézise. | 977. 976. 975.
| 2026.02.14 13:53 | B. Dezső - szerki -- meo | cím nélkül (44)
|
| Válasz erre | Finoman felvezetett, látszólag patetikus eszközökkel indít, szemléletes a csónak oldalvonalán megtörő fény, aztán a berúgott révész váratlan megjelenése teljesen más síkot nyit meg a versben.Kiválóan illik e "hadovához" az egyre groteszkebb ívű felsorolás, valóban emlékezetes képekkel. A záró két sor áttűnést idéző hasonlata ismét lírai visszautalás a kezdetekhez. Az "Inkább ölelnék minden /
sárbatiport cseppet" - viszont furcsán kilóg e kiváló három szakaszból. | 974.
| 2026.02.13 19:04 | Siska Péter - szerki -- meo | cím nélkül (44)
|
| Válasz erre | Szerintem is a középső szakasz a vers legerősebb része, az "aluljárók katatóniás grófjaival" sor pedig sokszor be fog még ugrani. Az indítást túl biztonságosnak érzem, kicsit olyan, mintha a szöveg az olvasót egy "klasszikusan szép" kapun át engedné csak belépni, és utána merné csak megmutatni, mit is tud adni. Marad nálam is. | 973.
| 2026.02.13 17:50 | V. Szabó Mátyás - szerki -- meo | cím nélkül (44)
|
| Válasz erre | Ebben a versvilágban eddig talán még nem olvastam olyan groteszk szakaszt, mint itt a középső versszak. Rögtön ez ragadta meg a figyelmemet, elsősorban az "aluljárók katatóniás grófja" és a felütés. A "hiperaktív, ám szomorú" talán nem akkora nagy ellentét, mint amilyen fontos helyen szerepel, de működik.
A harmadik rész gyöngédsége súlyos kontrasztot nyer, így jobban érvényesül. Maraddal szavazok. | 972.
| 2026.02.09 22:36 | Fűri Mária - szerki -- meo | cím nélkül (29)
|
| Válasz erre | Kedves György!
Nekem a vers ezzel a sorral kezdődik: "Eltűntek az unikornisok,".
Nekem úgy elég, és nagyon tetszik. De ez a te versed. Én egy olvasó vagyok. | 971.
| 2026.02.08 20:02 | V. Szabó Mátyás - szerki -- meo | cím nélkül (29)
|
| Válasz erre | Az utolsó két sor lendülete, visszafogottsága és önfegyelme egészen egyedülálló, tényleg nem megszokottan lírai, de megágyaz neki a vers azzal, hogy "eltűntek az unikornisok". Ilyen explicit varázstalanítás után talán nem is lehet másképpen zárni. Egyébként nagyon jól követhető, világos vonalvezetésű kompozíció, dominánsan leíró, nem túlmagyarázó beszédmóddal, inkább rámutató, semmint megidéző képekkel. Az utóbbi tendenciából előkészítetlenül kilóg a "koponyaüregem már nem kong", ami a többi sornál valószínűleg sokkal kevésbé szimbolikusan, zsigeri expresszionizmusként értendő, de ahhoz némileg suta.
Szerintem a "mikor a kulcsot visszakérted."-nél nem törik meg a szöveg, persze pillanatnyilag fókuszt vált, de öt sorral később konkrét visszakapcsolás is történik az ajtókra, egyébként pedig a felütés által behozott felejteni akarás erősen összefogja a verset. Talán túlságosan erősen is, túlságos tipikusságot kényszerítve a versnyelvre. "Inogtak a hegyek,/ elapadt a folyó./ Eltűntek az unikornisok,/ a békalencsés tó,"- itt még a "békalencsés tó" elsőre mégannyira egyéni és szubjektív mivolta is betagozódik egy erős általánosíthatóságba, nagyon ökonómikusan tölti be a tüntetően szubjektív villanás szerepét. Sokad adna a szövegnek több valóban elmosódott, erősen kiegyénített mozzanat és kevésbé szimbolikus képiség. | 970.
| 2026.01.27 12:48 | Fűri Mária - szerki -- meo | cím nélkül (34)
|
| Válasz erre | Természet-vallás, ez jut eszembe a versről (gregorián ének, vasárnap, soktüzű erdő). Emily Dickinson szakrális képekkel átitatott természet-verseire emlékeztet. De nem magányos természet élményre vágyik a költő. A 'szeretnék sétálni veled' diszkrét sóhaj, fontos, mozgalmas eleme a versnek. A mondat környezete a vágyott jelenlévő személyét is megemeli. | 969.
| 2026.01.26 11:44 | V. Szabó Mátyás - szerki -- meo | cím nélkül (27)
|
| Válasz erre | Az első sor nekem nagyon tetszik, rendkívül elgondolkodtató paradoxon- ugyanis a "szürkeséggel" szemben a "mélységnek" egyértelműen a pozitív, izgalmas, művészi-spirituális tartalmat jelentő oldala domborodik ki, legalábbis az én olvasatomban. Így a kép megállja a helyét afféle általános modernitásdiagnózisként is. A "közelítekkel" együtt pedig kijelöli az ember pályáját a világban úgy, hogy elismeri annak az emberrel szemben erősen ellenálló természetét az ellentétbe fordító fokozásba kapaszkodva. A vers ezt követően jól teszi, hogy nem vázol fel pátoszos freskókat erről a folyamatról, hanem már-már kísértésként mutatja föl az élet hagyományosan értelemmel telített mozzanatait ("Azért néha, az északi erdők ,/ a színes krétarajzok, a piros halak,/ és a sárkányrepülők suhanása:/ uralják a képzeletem.").
Bevallom, elsőre értelmetlenül megakasztónak éreztem itt a kettőspontot, de éppen ez terelt a kísértés-olvasat felé, mármint hogy a lírai én nem egyszerűen panaszkodik arról, hogy hiányoznak neki az északi erdők, a színes krétarajzok és a piros halak, hanem rászól önmagára, felülnézetből tudatosítja a vágyódásait. A lezárás számomra nem olyan érdekes, mint a kezdet, kicsit eltart, a képek által felkínált logikából él, de működik, maraddal szavazok. | 968.
| 2026.01.23 19:13 | V. Szabó Mátyás - szerki -- meo | cím nélkül (34)
|
| Válasz erre | Szép, elégikus versszakok, nagyon finom megfigyelésekkel. Ezek mindenképpen szöget ütnek az olvasó fejébe, ebben a kompozícióban még az is, aki nem ismeri a gregorián énekeket és sohasem figyelt az őszi esőre, felismerheti a metafora mögötti munkát. Viszont ez a váltás egy olyan kulturális tekintethez, műveltségi látásmódhoz tartozik, ami talán nem elég univerzális, vagy nem mindenki tud vele azonosulni. A második versszak, bár első látásra következetlenebb, sokkal kozmikusabb atmoszférát teremt. Ebben fontos szerepet játszik az asszociáció távoliságának tüntető elvontsága, ami tudatosítja az olvasóban, hogy versnek írt verset olvas, de ezt nagy önfegyelemmel, kifogástalanul modernül nem magyarázza túl aztán.
A "soktüzű" jelző az előző másfél versszak képisége, képi gondolkodást beindító jellege után követhető, pontos. A versszakmondat viszont nem gördül tökéletesen, a két vesszővel közölt "vasárnap" túl szimbolista és vallásos reflektorfénybe kerül a szöveg többi részéhez képest. Talán jót tenne a "sétálni veled" utáni vessző kivétele, bár a "vasárnap" markáns hangsúlya úgy is megmaradna. Múlikkal szavazok. | 967.
| 2026.01.22 14:09 | Kopriva Nikolett - szerki -- meo | cím nélkül (32)
|
| Válasz erre | Kedves György, az első két sort túlzónak, elnagyoltnak érzem, az efféle megoldások egészen skatulyába tudnak zárni egy verset.
A sorok ugyan izgalmas képeket, helyzeteket ábrázolnak, indítanak el, végső soron nem jutnak sehova - önmagukban pedig nem bírnak akkora erővel, hogy megalkossák a verset. További láncszemekre lenne szükség.
Az "egyedül vagyok, magamnak" típusú kijelentéseket hagynám - inkább ragadja meg ezt az egyedüllétet, sivárságot. A "jurtában egy idegen alszik, / aki lehetnék én is" pl. sokkal többet mond az egyedüllétről, mint az említett sor. | 966.
| 2026.01.21 17:51 | Kopriva Nikolett - szerki -- meo | cím nélkül (28)
|
| Válasz erre | Kedves György, nagyon túlzó ez a vers - kevesebb, de megfelelőbb szavakkal sokkal hatásosabban ki lehetne fejezni a versbeszélő fájdalmát. A jelenlegiek a szenvedés alapfogalmai (tipródás, gyötrődés, kiszáradás, fonnyadás stb) - mindenképp elgondolkodnék más irányokon, biztos vagyok benne, hogy sikerülhet, hiszen olvastam a szerző korábbi remek verseit. | 965. 964.
| 2026.01.20 22:00 | Fűri Mária - szerki -- meo | cím nélkül (28)
|
| Válasz erre | A templom inkább csak ürügy. Nem teológiai kételyt érzek, inkább az élethelyzetekben való döntésképtelenséget, bizonytalanságot, valamiféle túlokoskodást. A gondolat, a vers lendülete tetszik, amilyen biztosan megfogja ezt a bizonytalan életérzést. Marad nálam. | 963.
| 2026.01.19 23:09 | Siska Péter - szerki -- meo | cím nélkül (28)
|
| Válasz erre | Hatásosan épül egymásra a fizikai erózió és az egzisztenciális kiüresedés, ugyanakkor túlmagyaráz a szöveg olyan dolgokat, melyekről már szólt. Pl. a "tipródva, / kétségektől gyötörten" redundáns, az otthon és a templom közti mozgás, a be nem lépés ezt már elmondta. Az első strófát záró hasonlatot az addigi aszketikus tónustól idegennek érzem, profán, groteszk irányba billenti a szöveget. A második versszak talán túl sok helyen támaszkodik köznyelvi fordulatokra, ezt áttételesebbé tenném. | 962. 961.
| 2026.01.13 10:43 | Kopriva Nikolett - szerki -- meo | cím nélkül (43)
|
| Válasz erre | Kedves György, képekre épít a vers, de azok nem fejlődnek tovább, ebben a formában pedig nem mondanak semmi érdemit. A vége már-már giccsbe hajló.
A "holdfényt áraszt az énekesek terme" sort átmenteném egy másik versbe, ez igazán szép, kibontásra érdemes. | 960.
| 2026.01.13 10:19 | Fűri Mária - szerki -- meo | cím nélkül (43)
|
| Válasz erre | Kedves György!
Rövidsége ellenére két külön verset látok benne. Az első két sort nehezen tudom bármilyen kontextusban elképzelni, de semmi sem lehetetlen. A második két sor viszont megfog és nem ereszt, egy kicsit -- két, három, pár -- sorral ki kellene bővíteni. | 959.
| 2026.01.12 18:16 | Farkas György -- re: meo | cím nélkül (43)
|
Válasz erre
Előzmény | Nem vagyok többre képes, ez nyilvánvaló, és nem is akarok, nem tudok többet. Azt írom, ami foglalkoztat, amit szeretek. Tetszik, nem tetszik. Sajnos, általában nem tetszik. Ez az én problémám, és a költészet problémája. Mert mit akarunk? Egyedi szöveget? Vagy gondolatot, világlátást? Szó-alkímiát? Vannak más világok, de azok is ebben a világban vannak. Én csak szemlélődöm, ez vagyok, ennyi telik tőlem. | 958. 957. 956.
| 2026.01.11 14:44 | Siska Péter - szerki -- meo | cím nélkül (26) In memoriam Pilins
|
| Válasz erre | A cím szerintem olyan terhet rak erre a szövegre, amit az nem bír el. A második sor minősít, gyengíti az indítást (a "nagyon" pláne), nem fokozódik a feszültség. A zárás nagyon kényelmes (megnyugtat, értelmez), ki is mondja azt, amit sejteni lehet, Pilinszky felől közelítve pedig ez problémás, hiszen az ő költészetében az elhallgatás, a kihagyás különösen fontos. Magát az aktív, sikeres, birtokló versbeszélőt sem igazán tudom összeegyeztetni a vers által kitűzött céllal. | 955.
| 2026.01.08 08:55 | Kopriva Nikolett - szerki -- meo | cím nélkül (29)
|
| Válasz erre | Kedves György, az első két sort húznám, illetve a "mikor a kulcsot visszakérted" után másképp folytatnám, itt elindul valami, amit hirtelen abbahagy, nem zárnám le ennyire korán az eltűntek bontogatását.
A záró sorok túl kényelmesek.
"koponyaüregem már nem kong" - nem tudunk arról, hogy eddig kongott volna.
"az időm fogy" - egyértelmű.
"más ajtókon zörgetek" - nekem túl hétköznapi, elkopott kifejezés.
Expresszívebb kifutást javasolnék. | 0 25 50 75 100 125 150 175 200 225 250 275 300 325 350 375 400 425 450 475 500 525 550 575 600 625 650 675 700 725 750 775 800 825 850 875 900 925 950 975 |
|
