Ütött az óra


indulni kell. ütött az óra
Thanatosszal a kézfogóra.
búcsúzik tőled, erdei virág,
kinek bibéjén zöld hernyó rág,
s tőletek is, ti szálas szilfák.
árnyaitok az avarba írják
törzseteknek mindenik görcsét;
hány villám döntött volna hétrét,
ha hagyta volna a teremtő.

alkonyodik és furcsán megnő
széltében-hosszában minden árnyék.
sötétedik. ó, bárcsak látszanék
remény és értelem itt maradni!
nem tartja vissza senki, semmi!
sem jó barát, sem hű ellenség,
holdtalan, sötét, vagy fényes, kék ég,
család, kinek terhére lenni
gyűlölne – több gondot okozni…

indulni kell. ütött az óra.
felkapta fejét a kongatásra…
már a fájdalom ereje is meggyengült,
mi teste, s a lelke között ott ült
a kettőt egymáshoz kötő szálon,
mint messzi, ködbe veszejtő álom,
egyetlen, mi még küzdeni késztette,
lelkébe százezer sebet égetve,
s nincsen idő, mely mindet gyógyítja…

indulni kell. ütött az óra.

Szeged, 2006. december 11.






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.