Ódák és más tagadások (Ezeknek sosem elég...)

Ezeknek sosem elég az angyalok
karából lógó orral távozókból.
A sápadt hősből, akit régi nevén
szólítanak meg az új csehóban,
és három érintésből megjegyez
magának egyet. Az éjszakai adásban
még ígérik, hogy diónyi madárfaj
utolsó hímje is dalol majd,
magnóra váltok. Járok egyet
a sehogy sem táguló lakásban,
és a délutáni dolgot levezetem
abból, hogy a folyónak erre
a partjára születtem. Hallom,
hogy forgolódsz, az ágy felé
kerülök, közben lecsavarom a hangot.
Leülök a kényelmetlen székre,
nézem, hogy milyen az, amikor álmodsz,
és mindjárt mondom is magamnak.





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Publikálva: Holmi, 2000/6