ÁLMODÓ TENGER

A hullám mind megfordul, s visszanéz:
minden csak Rész és semmi sem Egész.

Titok-kezekben Föld, Víz, Ég, s a Nap.
Bánatot csillant minden pillanat.

A hullámsor negfordul, s visszanéz:
őrző szemekben sikolt tört Egész,

s ha este jön, csillagfalakon át
könnycseppesen csillog a némaság

vagy hullámok hajtják a volt-mesét,
s zajongó cseppje hull, hull szerteszét.

Ó, Tenger, Álom, Rodostóm! Ma fáj
bennem egy bús, csüggedt szemű király,

Nemlét királya, volt-királyotok.
Koronáján alkonytűz átragyog,

míg üldögél szívem kis szigetén,  -
de hol vagy már te, piros szív-remény?

Hullám hullámnak sóhajt, s visszanéz.
Sors-vitte szélben semmi sem Egész:

se Múlt, se Jelen, a Jövő sem az,
mindenütt csak részekre tört igaz,

s a Lélek is, ha felszáll, minden ég
csalfán mutatja egykor szép hitét.

Tenger, Rodostó, bús Nemlét-király!
Gyönyörű álmunk az, mi újra fáj,

az van velem csak, nem ez a jelen,
e szabadnak kiáltott becstelen,

melyben részekre tört minden egész,
s rá minden hullám gúnnyal visszanéz.

Tenger, Rodostó, ének-életem!
Az örök Nincsben vár a végtelen.

Álmodjunk most! Ne hagyjuk veszni még
a hullámsírba az álmot, mesét,

Eszmét, mit egykor együtt alkotott
eszmélő isten, s feltámadt halott!







Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Publikálva: kéziratban,