De én izzó, kényes örvényeidbe vágyom.
Hosszan elterülni habos kövek közt,
ha gyerekhangokat dobál a víz.
A felhők ilyen közel még sosem voltak.
Súlyos kékkel borulsz rám,
S én égig érő fáimba kapaszkodom.
Megtelnek a levelek is lassú morajlással,
Csak téged kerül a vad, fehér madár vijjogása.
Csőrével hasíts belém!
Tollaival béleld elhagyott rejtekem!
