Ha az ember korán kel

Ha az ember korán kel, annak is megvan
mind a haszna, mind a hátránya.
Délben a harmadik kávéhoz már
el lehet szívni, vagy meg lehet hallgatni
a tizenötödik szimfóniát, hogy ez
haszon vagy hátrány, azt mindenki döntse el
maga. Nekem nincsen ellene kifogásom,
ha a szabad napok úgy formálják
életemet, ahogyan éppen kedvük tartja.
Egyébként mit is tehetnék ellenük?
A szabadság nem egy emberi valami,
hagyjuk csak meg a helyén a dolgokat,
ha jobban utánanézünk, úgyis mindenhol
ugyanazt találjuk, mintha a vallás,
a filozófia, a pszichológia, a művészetek
mind csak egy hatalmas tölcsér szájának
más irányból történő megközelítései lennének.
És ugyanezen tölcsérbe futnak
a hétköznapok egyszerű tanulságai,
a tinik őszinte „nemtudom”-jai,
a vének száraz, kiürült hallgatásai.

Fél kettő körül újra ki kell menni
cigarettáért, a reggel vett pakli már
elfogyott, el kell hagyni a biztonságot
jelentő falakat. Ez a második doboz
az igazi, ennek már minden szála
olyan heves szívdobogást okoz,
mint amilyen gyerekkoromban volt,
amikor odamentem egyik első szerelmemhez,
hogy megkérdezzek valami teljesen
jelentéktelen dolgot. A lényeg az volt,
hogy beszéljek vele, hogy a többiek,
akik pár méterrel arrébb figyeltek,
lássák: meg lehet csinálni, nem történik
semmi rossz, ha az ember korábban
kezd el lányoknak udvarolni,
mint ahogyan az szokás avagy elfogadott.
Akkor még nem gondoltam a hogyan továbbra,
mint ahogy azóta csak arra gondolok,
akkor még elég volt, hogy bátor voltam,
a többit már megoldottam a képzeletemben;
egészen addig leéltem a kiszemelttel közös
életemet, ameddig arról tudomásom lehetett.
Mennyi életet leéltem én akkoriban!
Igazi kétdimenziós életeket.

Három óra körül túl vagyok a vacsorán.
Folyamatosan hányingerem van
a bagótól, az ételtől, az üdítőtől.
Az egyik okozta émelygést a másikkal
próbálom elmulasztatni, így sodródva
körkörösen, az értelmetlenség lendületével,
a délutáni alvás felé, mert az éjszaka előrébb jön
ilyenkor, viszont rövidebb és megfontoltabb.
Az ébredés, amellyel visszatérek egy óra múlva
már általában katarzissá fajul.
Persze ez sem tart sokáig, a cigaretta okozta
szívdobogások mind intenzitásukban,
mind jelentőségükben felerősödnek,
már sokkal inkább hasonlítanak a rossz
lelkiismeret okozta kiszolgáltatott
állapotból való felijedésre, amelyet
egy váratlan személy megjelenése tud
okozni az elmélázó, ártatlan bűnösöknek.

Hogy ne lennék nyűgös, amikor hazatalálsz
és így találsz!? Szerinted nekem ez öröm,
hogy nem tudok örülni semminek,
sem neked úgy, ahogy azt igazán szeretném?
Ilyenkor elhatározom, hogy változtatni fogok,
hogy elkezdek hinni a változástatásban,
hogy a szabad napokat rabigába fogom,
magamat mesterségesen szabályozom,
olyan mederbe terelve életem, ahol
hasznot hozhatok, és nem csak rombolok…
A Tisza szabályozása jut eszembe
ilyenkor, s mivel olyan könnyen tudok
párhuzamba állni bármivel, már
látom is, mennyi kárt okozhatok,
ha nem vagyok elég felkészült. Mi marad?
Öntudatlanul átcsordogálok a tölcséren,
látom a fényt a végén. Nem kell megértenem,
igazán nincs mit, érezni pedig már
születésem óta érzem. Akkor még persze
nem tudtam – ennyi a különbség –, hogy
a tölcsér önmagába ömlik, s így
nincs semmi végérvényes vagy állandó,
hogy soha semmi nem lesz több, sem kevesebb,
legfeljebb mozgásban tartja önmagát,
a bolygókat, a levegőt, az agysejteket,
a dohánygyárak dolgozóit.
A kezet, mely nyirkos homlokomat hivatott
a megnyugvás medrébe terelni.





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.