Mosdatlan ég

A világ minduntalan, egyre kisebb,
növelje hát ?teremtő képzelet?!
Mosdatlan ég lágy hónaljában viszket
a Föld. Majd mikor, ki mosdatja meg
isteneinket?

Aki minket? A súlyos könyvtárpolcok
mélyén e titkok nem olvashatók.
Nem rejti írás, nem mondja tudósod.
Csak fűti agyunk, a forró kohót:
legyünk bolondok.

Egy liftaknánál szűkebb itt a pálya,
de akit tántorít haláli mély,
még libben-szökken, helyét nem találva,
majd hátán viszi a májusi szél.
Fönt leng az árnya,

mint hosszú indáján a mérges repkény.
Így távozik a vele egy világ.
És mi marad? Amit ha meredek fény
szúr meg, olyan szögben szalad tovább,
ahogy szeretném?

Majd gondolom-e úgy, lesz-e agyamban,
hogy hiszen mégiscsak milyen kicsi
a tér, amikor az a pillanat van,
amelyben e verset gondolni ki
magam maradtam?












Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Publikálva: Parnasszus, 2006