Célszerű romok

Egy szép napon, mikor egy régi fénykép,
egy fél pár kesztyű
vagy más kacat miatt, nem is tudom,
de a régi önmagammal
szembesültem már megint,
hogy milyen buta voltam, és szívtelen,
és bár a helyzet nem túl sokat változott,
valami csoda folytán mégis vannak
gyerekeim, múltam, sőt, gerincem,
egyszóval, hogy ma mennyivel boldogabb vagyok,
és váratlanul
és ennek ellenére
és e pillanatban
és vigasztalhatatlanul
a régi önmagamat kezdtem el siratni,
mert mégiscsak elárultam őt,
és luxus minden, ami azóta lettem,
mert megváltozni öngyilkosság...
ez jutott eszembe egy szép napon.
Szép nap pedig azért volt ez,
mert váratlanul
és ennek ellenére
és e pillanatban
estéje is lett neki,
és a nagy sötétben a belgák,
igen, a belgák jutottak eszembe,
akik nemrégiben egy alkalommal
-így mondja a fáma - nagy jólétükkel nem bírván
már mit kezdeni, gondoltak egyet,
és kivilágították az autópályáikat.
A kis Belgium sokáig úszott
fényben éjszakánként,
még akkoriban is, amikor már
réges rég hanyatlott és szegényedett,
mikor már öreg és magányos volt Belgium.

Megálltam ebben a csúfondáros
fényben, ahol ébren nem jártam soha
sem azelőtt, sem azután.

Az első érzés a szánalom volt
- mégiscsak gaz nőtt ki Belgiumból -,
a második lett a kíváncsiság, hogy
minek is éltem fénykorában,
a harmadik, hogy pusztuljon,
ami menthetetlen -
és a negyedik volt menteni
a menthetőt.
Itt állok most tehát,
és tudom, amit tudok:
fölösleges fények nincsenek,
és célszerűek a romok.
Kétszer kettő pedig négy.
Ha sosem mondom el - elfelejtik,
ha túl sokszor mondom - nem hiszik el.
És gúnyolódni tilos.





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Kötetben: Élõbeszéd (Budapest, 2006)
Kiadó: Magvetõ