HALAK A TÓBAN
Tündöklő vízben nap-dícsérte álom
gyöngye derengett át hínárvilágon.
Halak úsztak, létüket meg nem értőn:
vízragyogást sötét vízig kisérőn.
Fent madár szállt, fehér szárnyíve égett
végtelenjén kéksóhaj-messzeségnek.
Víz tündökölt, tükörjátékú szépség
tükrözte lent fenti sóhajok kékjét.
Halak úsztak, szemükre ült a látszat:
mindent láttak, mégis semmit se láttak.
Víz tündökölt. Hegyek várták a parton:
ami arany haljon, pirosba hajlón.
Halak úsztak, mit sem tudón vagy értőn,
vízragyogást sötét vízig kisérőn.
Nagy fénykönnycseppé egyesült a tájon
múlandó szépség, hogy csillogjon, fájjon.
Víz tündökölt el. Piros jött. Keresztek
alján riadt árnyékok megremegtek.
Halak úsztak, mit sem tudón vagy értőn,
múlt-vizekből sötét vizet kisérőn.
Csend-csillagokat osztott szét egy isten,
s csillagom sorsa fájt titkon szívemben.
Pikkelyes nyájként halak úsztak egyre
értelmetlen, öröksötét vizekbe.
Hagyjon üzenetet a szerzőnek!Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólásokHozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.Publikálva: kéziratban,