Így múlik el felettünk az élet
Púposodik a mézízű avar
Zörgő leveleket forgat a szél
Csontfényű kezek rázzák a fákat
Letört gally az ágnak visszabeszél
Volt gyümölcsét álmodja magának
Kit egykor féltő lomb-kar ölelt át
Őszbenyúló lándzsák hegyén dér űl
Holt gyermekén osztozik a világ
Mint vágott rendek dőlnek a fények
Az árnyak lassan hozzánk hajlanak
Nincs szomja sem,éhe sem a földnek
Szelíd tűz fűti, ki vet, ki arat
Így múlik el felettünk az élet
Gazdagabb lesz majd egyre több nyárral
Mit kezdhetnénk semmi ágán ülve
Ifjan az örökkévalósággal
Hagyjon üzenetet a szerzőnek!Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólásokHozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.
