Isten

Ott ül fenn az égben állandóság-trónján
lenéz ide a Földre egy-egy csöndes órán
de inkább nem néz le: ne lássa, mit teremtett
szabadságával az ember mire vetemedhet
gyilkosság, árulás, mind az ő nevében
így torzul a lélek eszméi hevében
önmagából kifordult, káosszá vált világ
kétségbeesésében mégis hozzá kiált
de ő már nem akarja a sikolyt meghallani
hiába akarjuk bűneink megvallani
nem hall, nem is büntet, csak becsukja a szemét
s felhők lepik el az örökkévalóság egét
felhők, melyeken az ima sem hatol át
így különíti el az embertől végleg magát

                                            2006. 03. 05-07.









Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.