Az esztendõnek négy részeinek mivoltárúl

                 (Beniczky Péter XVII. századi évszakversének
                 az eredetitől jelentősen eltérő
                 szlovák változatát ültettem vissza magyarra,
                 Kovács Sándor Iván professzor úr ösztönzésére.)

Május idejének, új jövetelének örvend szerte mindenki,
Hiszen ilyen tájban gyönyörű-vidáman a csalogány azt zengi:
Vége van a télnek, s lassan újraéled sok virág ékeskedni,
Ahogy a fű zöldje, növények termése s fák fognak tündökleni.

Nyárral változás lesz: májusból csodát tesz, és a segítségével
Mi eddig virágzott, elhervaszt virágot s fölváltja sok gyümölccsel.
Furcsa idők ezek: szúnyogok legelnek, bolhákkal és legyekkel,
Bolhásak a testek, asztalon a legyek s szúnyogok ökreiden.

Télelő szőlővel, gyümölcsöskertekkel a gazdáknak üzeni:
Legyenek gondosak, ne lustálkodjanak, be kell takarítani,
Mindenki, ügyelve, földjéről gyűjtse be, hogyha termett valami,
Így ha a tél eljön, vehetsz a készletből; nem árt ezeket tudni.

A kemény tél főleg a nagy henyélőket szörnyűen szomorítja,
Rongyos ruháikban, tépett gatyáikban ülnek ők a sarokba.
A nyáron gyűjtöttet elő kell most venned, hogy lehessél jóllakva,
De fehér virágból, temérdek sok hóból nem lakhatsz te jól soha.

E négytől függ, látod, a te gazdaságod, melyből mindig élned kell,
Mutatja kikelet és a nyár teneked, hogy majd télen mit eszel.
Ősszel s télen dunyhát, avagy meleg bundát kényszerűen fölveszel,
Hogy tudj majd aratni, élelmet halmozni, dacolni hideg téllel.





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Publikálva: Irodalomismeret, 2003/2.
Kötetben: Fán függ a világ (Budapest, 2006)
Kiadó: Hungarovox Kiadó