Erdei csend

Át a fenyősötéten
madár szállt, fényt hozott.
A szívnek csend kiáltott.
Kiáltott, hallgatott.

Mentem a kékben, zöldben.
Ölelt álom-hazám.
Manóárnyak szaladtak
az erdő szinpadán.

Fenyősor felsötétlett.
Ringott a fák alatt
gyanta- és gombaillat,
aranyláng-pillanat.

A csendnek szív kiáltott,
s a szívnek csend, fehér:
csendből jöttünk, s a csendbe
volt-létünk visszatér.

Felragyogott a forrás,
s egy könnycsepp szívemen.
Manók árnyán át nézett
kerek, kiváncsi szem.

A könnycsepp csillagot szórt,
s vélte titkon: talán
üzen álom-hazámnak
könnycseppes volt-hazám,

de csak fenyő sötétlett,
csend fénylett, hallgatott,
s nemlét ringatott létet,
arany pillanatot.





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Publikálva: kéziratban,