Láz fûzi gyöngyét
Zsigereimre a láz
Fűzi gyöngyét
Vörös fény gyúl bennem
Ízzó félhomály
Kórok megkötözött
Foglya vagyok
Egész énemből már csak
Szív, tüdő, s máj
Fokról-fokra hág fel,s fűt
Gőzölgő vérem
Füstbe szédült tornácos
Zöld ablakok
Vak lovak prüsszögnek vad
Zabolámban
Jég- patkóm repít, lángot
Vet a fagyon
Verejtékkel ébredek
Harmat fürdet
Megmozdulnak a kőbe
Szorult árnyak
Feldúlt sírhantok, ledőlt
Kőkeresztek
Az eleven holtak most
Hazajárnak
Csak csontok zörgetnek rám
Fogatlanok
Magára nyíló üres
Folt-szemgödrök
Bőrbezárt testem lázad
Börtönében
Köröttem süllyed az ég
A föld meg dörög
Éget a tűz, lángnyelve
Belém harap
Mit számít az,hogy lassan
Csonttá fagyok
Kidőlt fának nincs lombja
Se gyökere
A napfény is felgyújt már
S ellobbanok
Hagyjon üzenetet a szerzőnek!Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólásokHozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.
