Levél Asszonynak


Jól van, semmi baj, Fiam!
Napoztunk a boldogság vigyormezején, s a vad virágok… mezei virágok…
Jól van, semmi baj, fiam!
Lelkünk tudom, hogy találkozik minden pillanatban – megnyugodom ösztönöm örök vadászmezején.
Édesanyádé a csokor, Tenéked az egész rét terem.
Megtört, feslett bohócként ülök most konyhánk székén,
Előttem gyertyaláng,
benne a te arcod.
Illatodat játssza a viasz.
Nem dermed, olvad egyre.
Vigyázol rám, ugye?

(Összetörtem, mint dobozából kilógó, földhöz vágott cigarettaszál.)

Bárcsak hozzám érnél, bárcsak rám nevetnél megint!
Fázom.
Nem melegít a gyertyaláng.
Vitatkozom a magánnyal – kinek jó ez?

Dalt dúdolok… a te dalodat… az én dalomat:
„Nézd, öledbe fojtom bánatom!”– ennyi a hangom, a többi mind minimális zongorabillentyű csattanás.
(Szívem zongoráját hamisan hangolták. Egy-két billentyű már nem működik. Öreg zongora ez.)
Félek, hogy előbb halok meg, mint újjászületnék újra
és
újra benned. Nem érem be szimpla társaságoddal, lényed kell nekem.
Buta kisfiú vagyok, vén pásztorfiú.
Te vagy bennem az élet, amíg bennem élsz, addig élek. Félek.
Nélküled… Most hozzád bújok, elalszom…
Bocsáss meg, belehaltam megint.


2001.






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.