Az akasztófavirág




Anya, nézd csak, itten állok.
Apa, most akasztanak.
Egy perc, és kapálom
Magam alatt az üreset.
Hát így esett.
Szépreményű életem
Szétesett.
(Pedig csak egyetemre küldtetek.)

Ó, voltam minden,
Természetesen ─
Akasztott még nem,
Bár úgy tűnik,
Összejön ez is.
Egy nem tudtam lenni csak:
Komoly ember.
Nekem a komolyság
Gyanús kis tó volt
Az erdő szélén,
Locsogó napsütés,
Langyos iszap,
Nyákos vidék ─
Vagy család, amiben
Ismerni se ismerik egymást,
Tükör előtt titokban nyelvet
Öltenek, aztán megjátszák
A soha-el-nem-múló
Boldogságot.

Ezért csatlakoztam hozzájuk,
Kiknek gonoszságra fut a lábuk,
A vér után leselkedésben ezért
Lettem a társuk.
Most köpködnek, és fújolnak
Áldott jó emberek,
De Isten látta, ha látta:
Asszonyt kíméltem,
Gyereket óvtam.
Csak erősnek
És testemnek rontottam.
Az nem véletlen,
Hogy akasztófára jutottam.
Ahogy az sem,
Hogy majd
Mint virág függök ottan.






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.