Nagybetûs illúziók




Ha azt hiszed,
Hogy akit szeretsz, neked él,
És hátországa nincsen,
Olyan magasból buksz le majd,
Mint a leggyönyörűbbek.

A nőknek van valamije,
Amivel elkerülhetik
Az alkoholt – a gyerek.
Nekünk mi az istenfaszánk van?

Régi képeslapokon,
Amiken szerelmespár
Látható, a férfi átszellemült,
Idióta szemekkel néz
A nőre, a nő csak bámul
Valahova.
Tekintetében ott a B-terv,
Hogy kéznél legyen majd,
Ha megbomlana a rend.

Álmodsz, ugye?
Nyugtalanok az álmok
Mostanában: a Nácival,
A Longobárddal, meg
Az Apostollal ülsz egy
Századeleji söntésben,
Éppen megszeged fogadalmad,
Nagyokat kortyolsz, iszol
Nekikeseredve.

Legalább Háború lenne.
A Csókkal az állomáson
Az Illúzióktól is elbúcsúznál,
Mert, mondjuk lövést kapsz
Hátba, vagy mit tudom én,
Vállba, ott vagy tovább visz
A társad, vagy nem. Ott
Felgyúl feletted az Égi Lámpa,
És a jóisten szép sorjában...

Változnak a napszakok,
Változnak a viszonyok.
Előbb falusi házat pofoztok ki,
muskátlis tornácról, murcos
gyerekekről álmodoztok,
ha kell, egy tálból esztek,
aztán egymás torkának estek,
ujjal mutogattok,
néha nem is érted,
néha nem is sérted.

Egy lendülettel
Nyakadba veszed a várost.
Ellátogatsz pár kerthelyiségbe,
Ülsz a Nap alatt, Felhők alatt,
Lomb alatt, villódzó Levelek alatt,
Ahogy mindig szeretted –
Egyszerre megered a nyelved.

Olyat is elmondasz,
Amit máskor soha.
Hogy mit gondoltál a múltkor
Este, mikor régi szenvedélyednek
Hódolva cigarettát vásároltál,
Hogy egyszer félóráig néztél
Egy csámcsogó kutyát és az
Udvar teli volt pillangóval –
Egy kalapos bácsit követtél,
aki mintha...
Emlékezel különös életedre,
Magad is ámulsz.

Mert ha a Bor alászáll,
Feljön a beszéd.
Mert a beszéd a borhoz van már
Kötve, de a bor nincs tehozzád,
Így egy helyen átszakad a gát,
Hogy Bosszút veszel mindenkin
És mindenen.

Apádon is,
Aki hamar anyád közé került
- Nemződ a Kéjben –
mint később kiderült,
Anyádon,
ki e kényes Világra szült,
Nagyanyádon,
Aki korán megőszült,
A Nődön,
ki előtted más karjába dűlt,
Egy vénasszonyon,
aki a buszon a helyedre ült,

És tavak mozdulnak,
Sztrájkolnak gyárak,
Iszik millió élő állat,
Sakál,
Gúnár,
A Kegyetlenség és a Jóság,
Jönnek a négy utolsó dolgok:
Halál, Ítélet, Pokol, Mennyország,
Köd-kezedben töltve fegyver:
Fusson ki merre lát...!

Sokszor napokig hallgatsz.
Megadod, ami a házé,
Megadod, ami az udvaré,
bámulod a kávéfőzőt, fortyog,
Fortyog a Fekete Szellem,
amivel az évek során
- szívdobogva –
barátságot kötöttél, és
Tényleg, mintha ő sisteregné:

Mért,
Hogy minden út közben
és végén egy kocsma áll?
Lehet farkasordító tél,
Fehéringes forróság,
Járhatsz városi forgatagban,
Vagy búcsúban,
Remegő sínek mentén,
Előbb-utóbb utadba kerül
Egy ház, bódé, délibábos
Sátor, egy asztal kifeszített
Ponyvával, ahol italt mérnek.

Micsoda évek.
Micsoda János-poharas
Nyarak zúgtak alapjáraton,
Fel-felcsörömpölve, s csak
Az jut eszedbe, buszozol
A nagyváros felé
Egy valószínű múltból
Egy lehetetlen jelenbe,
S hogy két hátország közt
Ott a határváros,
És az marad,
És az marad örökre,
Hej, az marad örökre
Titok.






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Publikálva: Új Holnap, 2005.
Kötetben: - (-, -)
Kiadó: -