KARÁCSONYI FÉNYEK /L. Csépányi Katalinnak/

Lelkesedtek kis gyermek-gyertyalángok,
s tőlük fenyőzöld ezüsttel világlott...
Üveggömbsor meg úgy csengette fényét, -
ördögöcskék is tátott szájjal nézték!

Ó, Karácsony, sziget a köznapokban,
Ünnep, mely máris merül el a gondban,
árnyék-rejtélyek, fák kéksötét ága,
fénytelenség fénnyel dús hitvilága!

A gyermeknek jó hinnie, hogy vár még
rá a jövő: aranydió-ajándék,
kinyíló tájak itt is, ott is, messze,
sötétnél ablak szépség-fényszerelme.

Sok-sok felnőtt is sóhajt, arra vágyik:
eljuthasson a Lélek Csillagáig.
Eljuthat-e? Hallgatok árnytelt fényben.
Miért bántanám Karácsony-hitében?

Inkább kívánom: bárcsak minden lélek
Lélekként értené meg Messzeséged,
a hihetetlent, Álomég-Karácsony, -
melyről meséd ott, élénk gyertyalángon!






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.