A kilencedik napon



Erős vagyok....s vajon oly vibráló
is amilyennek hirdetem magam? megbocsátod
nekem, ha szelíd szívem olykor összerezzen
az első lágy fuvallatra is; mert milyen
vagyok: szavaim hallom, a csönd mélységein
át, néha a gonosz ölt testet bennem, s elfordulnak,
elmennek tőlem barátok, s ellenségek, nyelvem a tőr, a
sok seb vérzik, s bennem a gőg, ami forr,
néha ijedten állok: - tükröt tartok
magamnak, oly szomorú magamnak,
de mióta mellettem állsz, szememben a fény is
ellágyul, s gőgöm koszorúi
hervadtan hullnak a semmibe, a mélyébe, megölellek
ezért, kezeink összekulcsolódnak, ereidbe
folyok, csókod békét teremt a kilencedik napja,
s vagyok újra, emberértő arccal,
lobog bennem az emberszeretet,
velem ébred a hajnal is, nedves füveken
szótlanul állunk és csodálsz, és hajad mahagóni
vöröse rémült lobogással átcsap égi
fények szikrázásán is, szemeim lihegő vágya
arcod pirosló foltjait tüzelik, és vad
mámor uralkodik el felettünk, erős vagy!
éerőd visszaadja erőm is, a Nap
újra emelkedik, s a Holddal valami megint lebukik;
lármás madarak verik
fel a reggelt, búcsút intek régi önmagamnak,
elindulunk ezüstös vizű partjaink felé, a hang
a tiéd, ami vonz, s ártatlan ereje magához emel,
már nem vagyok izgatott, benned
visszhangzom, s csókolom szemeid.





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.