HEGYEK

Hegyek. A szélben borongós-sötéten
állnak eléd olykor, varázslatot
sejtetőn. Utad hívja e varázslat.
A mélyében  -  hiszed  -  titok ragyog.

Máskor meg boldog-zölden fellobognak
mind a hegyek és szétugrál a fű,
s remény, szabadság int a messzeségnek:
piros álmú, lengő virágderű.

Hegyek között érzem magam ha síkon
járok is, itt-ott nyárfák fénye nő:
felhőfehérre csúcsuk rávetődik,
s madárhang-létrán lépdel kék idő.

Most rab vagyok bús, legyőzött időben,
de barátaim: komor, nagy hegyek
vállukra vesznek, magasba emelnek,  -
igaz csillagszívekhez közelebb.





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Publikálva: ÚJ HEVESI NAPLÓ, 2001/10