A BÚZATÁBLÁT...

A búzatáblát a szél vitte, vitte,
s kenyerek megtört, volt-pillanatát.
Itt-ott bogár ékszervarázsa égett,
s bonyolult lett az egyszerű világ.

Bonyolult? Egyszerű? A Mindent játszó
Élet bűvölt, a Semmi gyermeke,
míg el-elhitte önmagát a lélek,
s szabaddá lobbant selyemláng-mese.

Rabság? Szabadság? Szélvitte mesék közt
érzés sajgott: múlt, s jelen mit sem ér.
És a jövő? Jövő, ha volna, mégis...
Harangidő szólt, fehérlett a dél.

Semmi játszott Élettel, gyermekével:
sorssal, búzával, velem és veled,
csöpp bogarak mélyarany tűzszemével...
Minden kigyúlt, majd elsötétedett.

Minden kigyúlt, s minden árnyékba fordult,
s oly magányos lett minden búzaszál!
Érett magokból Hiába kiáltott,
mely létre vágyón létet nem talál.

Halál volt eljövendő kenyerek közt.
Pipacspiros vért cseppentett a nyár.
Neszekből szőtt csendből csillag riadt fel:
madárhang szólt, s benne az, ami fáj.

Búzaszálakat vitt a szél: a Látszat.
Minden maradt,  -   s nem volt ott semmisem,
csupán Semmi, e koldussorsú Játék,
s földre húzó bánat a szívemen.







Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.