Hókereszt

Lassan eljön a tél
s hideg jégkarcolat borít
mindent mindenütt
a légben fenyőillat sűrűsödik
s fehér nyomot hagy a hó sokhelyütt.

S víg kacajok,
örömvárak rajzolódnak
a befagyott vizeken,
ez a télnek tükre,
s csak gondolataim kiáltanak
a hó-pusztán át a ködös, néma csöndbe.

És sóhajtanak az álmaim már várt pihenőt,
decemberben
a szabadság szárnya reszket,
és csak azt látnám már,
hogy hullanak a földre a
sűrű hókeresztek!

De mennyi éjen halmozódik
a szótlan hideg
s mennyi nap csillognak
a néhai napban
a göndör, hószín fodrok,
álmomban a hóhatár fölött járok,
ahol napfényben úsznak el
a havas falombok.

És hív a színtelen szép messzeség,
küzd lassan a világosság
a vénülő sötéttel,
húz már a fehérség,
de a földszín még nem ereszt,
fehér fátyol jönne már
és a tiszta, fehér hókereszt!






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.