ÁLOMVÉGI TENGER

Azt érdekes volna tudni, hogy békén
jön-e a tenger álmainknak végén,
vagy megdöbbenünk: ott sem érnek véget
nekilendült hullám-fenyegetések?

Lesz ott valami mitől titkon félünk,
vagy víz hódol, hoz csillagsort elébünk,
csillagsort, melynek énekel a fénye,
s elkísér új, kinyíló messzeségbe?

Én nem hiszek Kharónban és Folyóban,
révész-ladikban, elsötétlő szóban,
isten-játékban, amit embereknek
érdektükör-hazugsága teremtett,

én csak vágyom életre vagy halálra,
melynek Szépségtől csillagos az álma,
Tengerre, melynek végtelen szerelme
ítélőn néz minden embertelenre.

Ki erre vágyik: itt meghalt, merészen,
halál nélkül.Megy az útvesztett szélben,
csodálkozik bohóc-mindennapokban:
hát az értelem és szeretet hol van?

Ó, Képzelet! S Te, Álomvégi Tenger!
Ha nem vagy is, csillagdús szerelemmel
Téged köszöntlek, az a való nékem
mi szépséget fürdet mosolygó fényben.

Te nem isten vagy, ember földi foglya,
akihez álszent imáit motyogja,
de Isten vagy, s ítélsz, a szívben, itt benn:
rosszat gyűlölő, jót szerető Isten.







Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.