A prófécia
Láték egy országot, melyre homály borult,
látám a főnixet legyőzni a turult.
Egy aranyló bálványt a földre omlani,
s a képzelt nagyságot semmivé porlani.
Alfát és Ómegát: kezdetet és véget,
és egy birkanyájat, mely riadtan béget.
Hegymagas falakat és rajta réseket,
sikoltó acéllal élezett késeket.
Hallék fennen jajszót, hangos kiáltozást,
lármát, amely elnyom minden vivátozást.
Sátáni kacagást, egy eltorzult elmét,
melyre túl szorosan szíjazták a kelmét.
Mennydörgést, mely kísér vakító villámot,
nádszálként roppanó, vén, szúette jármot.
Bilincset, mint csörren kövezetre hullva;
hajdanvolt dicsőség enyészik elmúlva.
Rózsaujjú hajnalt, mely vidáman hasad,
márgaként szétmálló rozsdamarta vasat.
Mosolygó szivárványt: ívet húz az égre,
s milliónyi embert, ki boldog lesz végre.
Setét éjszakában rezzenetlen lángot,
amely a legvadabb szélnek ellenáll ott.
Csillogó gyémántot a folyam medrében,
acélkeménységet fényőrzők lelkében.
2021. 01. 20.
Hagyjon üzenetet a szerzőnek!Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólásokHozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.Feltöltés ideje: 2026-07-07 13:14:21
Utolsó módosítás ideje: 2026-07-07 13:14:21