Kopog az erdő
Frissen mázolt ajtóm az erdőre nyílik.
Múltam az avar alatt, törzsek közt bolyongok,
lombok és kérgek nehezítik testem.
Kopognak a fák, szeletekre osztják a valóságot.
Téged kereslek köztük, pedig valahol bennem bújtál el.
Puha tekinteted virágos sálként fonódik nyakamra
és melegít ebben a március végi télben.
Hazaindulok a fagyos ösvényen,
mikor váratlan megjelensz,
mint reggeli ablakon a jégvirág.
Hagyjon üzenetet a szerzőnek!Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólásokHozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.Feltöltés ideje: 2026-04-02 15:36:28
Utolsó módosítás ideje: 2026-04-02 15:36:28