Francesco de Orellana
Közhasznú munkakerülgetés (extended version)
Aznap reggel sem történt semmi különös. Egy kávé mellett vakargattam a megfelelő testrészemet, amikor megállt mellettem a fickó a tevéjével. Udvariasan köszönt és megkérdezte hogy hogyan juthat el a legkönnyebben oda. Megmutattam az irányt, majd hozzátettem hogy a kút mellett van egy csigalépcső, és ott kell lemenni. Megköszönte és elindult. Elgondolkodtam. Meg sem mondta hogy hová megy. Végülis semmi közöm hozzá, ez az ő magánügye. Persze kút és csigalépcső sincs a környéken, de hát a világ tökéletlen. Késő délután jött vissza. Elégedettnek tűnt. Megköszönte a segítségemet, neki ugyanis a csigalépcsőt senki sem mondta, és így sokkal hamarabb odaért, mint ahogy eredetileg tervezte. Mielőtt továbbindult még szólt, hogy a lépcső korlátja több helyen mozog, meg kellene javítani, mert így balesetveszélyes. Megígértem, hogy megcsinálom. Másnap reggel úgy döntöttem hogy ha már megígértem, akkor tényleg odamegyek és megcsinálom a lépcsőt. Pontosabban a korlátját. Összeszedtem minden szerszámot és anyagot, ami a javításhoz esetleg felhasználható. Nem volt túl sok: egy fésű, két doboz fogpiszkáló és egy kevés méz. Elindultam. Nem emlékeztem ugyan pontosan hogy előző nap melyik irányt mutattam a tevés fickónak, de arra gondoltam hogy mivel egyáltalán nincs sem kút, sem csigalépcső a környéken, akármerre indulok ugyanolyan valószínűséggel fogom megtalálni. Úgyhogy elindultam a Nappal ellentétes irányban, így legalább nem süt a szemembe.Úgy számoltam, hogy ha a fickó a tevével a hátán megjárta az utat oda-vissza egy fél nap alatt, ráadásul valószínűleg ő tovább is ment, nekem sem tarthat túl sokáig. Délre talán vissza is érek. Végülis estére értem oda, szerencsére a lépcsőnek már nem volt korlátja. A biztonság kedvéért a korlát helyére betömködtem a fogpiszkálókat, ráöntöttem a mézet, végül egyenletesen elkentem a fésűvel. Ez remélhetőleg stabilan tartja a korlátot egy ideig. Elindultam vissza. Eszembe jutott, hogy még nem ittam meg az előző reggeli kávémat. Talán még nem hűlt ki nagyon. Tudtam hogy mindig van egy rövidebb út az erdőn át. Ahhoz meg már elég öreg vagyok, hogy ne akadjak fel apróságokon. Például hogy a környéken sehol sincs erdő. Ráadásul, egyszer már simán megtaláltam a kutat a csigalépcsővel, pedig azok sincsenek a környéken. Úgy éreztem, ezek után semmi sem állíthat meg, de azért biztos ami biztos: a legjobb ha a patak partján megyek. Persze patak sincs a környéken, hiszen ez egy sivatag, de az élet amúgy is állandó kihívás, úgyhogy elindultam egyenesen. Vagyis össze-vissza, de mit számít az már ilyenkor. Amikor a nyomokból ítélve úgy nézett ki hogy már a harmadik kört kezdem ugyanott, ezért ahol eddig jobbra fordultam, ott most elindultam balra. Vagy fordítva, a két irányt mindig összekeverem, ha még nem ittam meg a kávémat. Néha utána is. Azt utólag nehéz megmondani, hogy ez az irányváltás mennyire volt jó ötlet, de épp akkor jött a villamos, úgyhogy fel is szálltam. Kicsivel később a villamos is. Nem gondoltam volna, hogy repülő villamoson is tudok aludni, de most már tudom hogy tudok. Amikor felébredtem éppen leszállni készült, pont az erdő szélén. Az ajtó nem nyílt ki, kimásztam inkább az ablakon, és elindultam az erdőn át, mert mint tudjuk arra mindig rövidebb. Teljesen meglepő módon az erdőben semmi szokatlan nem történt, leszámítva a fák között repkedő nyulakat, és a föld alatti üregekben horkoló sasokat. Miután pontosan tudtam, hogy fogalmam sincs mennyi ideje indultam el otthonról, megengedtem magamnak egy kis pihenőt, leültem egy rönkre. Vagy tönkre. Vagy valami hasonlóra. Aztán továbbindultam. Reggelre értem vissza. Szerencsém volt, a kávé még forró volt. Gyorsan megittam nehogy kihűljön, aztán a biztonság kedvéért készítettem még egyet. Soha nem történik semmi különös.
Hagyjon üzenetet a szerzőnek!Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólásokHozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.Feltöltés ideje: 2025-11-15 19:29:07
Utolsó módosítás ideje: 2025-11-15 19:29:07
|
|
|
