Erdõszél
A fácán kidugja fejét
a fű közül. A rétet
átjárják nap, szél, szédítő
és merész messzeségek.
Az erdő áll és mélysötét
és benne bagoly hallgat
és nagy, mosolygó istenek
másik életre halnak.
Én más életre nem halok,
mint ők, mert nem is élek.
Kigyúl egy bronzarany darázs.
Kört csillogtat, eléget.
Én, mint az erdő, hallgatok.
Szorítok halott ajkat,
míg nagy, mosolygó istenek
másik életre halnak.
Hagyjon üzenetet a szerzőnek!Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólásokHozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.Publikálva: ÚJ HEVESI NAPLÓ, 1998/5