Tömb

A paláver az paláver,
hiába csorgatnak vesszőt a rokonok,
a mézes-mázas lokni defektes,
s a fazék csörög, mint egy eszeveszett libikóka…
A kárókatonák csapszéke szétüt a vándorserlegek között,
légy szíves, ne vidd csődbe
a hózentrágert,
s ne jártasd az eszed a csiszolhatatlan
hátrányon.

S íme, meghajtják a sokszorosítót
a jól megrágott
bugáid…
S íme, zsebben kotorászik a nejlonba foglalt záradékod…

Négy zsák vakolat a megmondhatója,
a ritmusszekciód mikor volt
utoljára ily dühös…
Dugaszolóaljzatok szépségversenye lófrál, mint ültethető kísérteteid hibrid szemcséi a csúszós tavon.
Lék.
Szén viharzik el, kényes régióidba.
Szemközt: születési aránypárod reszket.
Rövidítésként várd meg az évzárót, mert a réshang petíciókhoz
van kötve.
A dublőröd: folsavak allegóriája.
A hántásod temérdek,
temérdek.
A rokonok végre megpihennek; hiába csorgattak vesszőt, kenőcsük nem kapott kimenőt.
A piros csizma: levedli
bőrét és elcsépeli a krónikásodat.
Az ínséghez csapódó dogmák kiválasztása már a te feladatod. -

Ésszerűtlenül gondolkodni!
Lebukni!
Szedelőzködjetek, hamarjában összeszabdalt antennák,
a pasziánsznak vége!
Ki lehet preparálni a fullajtárt…

Mi mind kaszaboltak vagyunk;
folyamodvány lappang így: a hovatartozásig.
És ha ez még mindig nem elég, valahol vár ránk a jósággá szelídülés.






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2024-12-02 19:07:55
Utolsó módosítás ideje: 2024-12-02 19:07:55