Huzatos szokákban
egyszer csak áthúzzák az emlékeink.
Kérdés nélkül szedik húsunk a vázról, tiltakozni sincs időnk.
Minden átmosott igazságunk
és befoltozott rejtélyünk kikerül az ég alá.
Addig sikálják,
amíg már alig látszunk bennük.
Száradunk.
Utána titkon azért imádkozunk,
hogy túléljük a következő nagymosási
