Szeptember
Szemben a háztetőről
lassan lemászik az este,
cserépről cserépre áll,
majd ráfog az ereszre,
és lassan hintázva, lengve,
ráhuppan a rózsalevelekre.
Nagy, sötét mellkas a kert,
széllélegzet neszez benne,
megfeszülő bordaágak
reccsennek a végtelenre,
mely a kerítésen ülve bámul,
kertbe ölel ,s vele tágul.
Sötétségből szárnyak nőnek,
kert - mellkasban kergetőznek,
csendet fog a bagoly karom,
viszi messze, én és a som,
hallgatjuk, hogy szól a kuvik,
és az ősz is hozzánk bújik.
Hagyjon üzenetet a szerzőnek!Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólásokHozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.Feltöltés ideje: 2023-09-02 07:36:24
Utolsó módosítás ideje: 2023-09-02 07:36:24
