Ó, mondd ...

Ó mondd, érzed-e Te is felém, mit érted érzek én,
Azt az égető szerelmet, mit hordok szívem rejtekén,
S vajh vágyod-e úgy, mint én, hogy Tiéd legyek,
Vagy egyírányú út az min most végig megyek.

Vajon szerelmed van-e oly erős, hogy feladd
Értem eddigi létedet, és vélt szabadságodat,
És engem vajh fűt-e oly erős, elszánt akarat
Hogy feledjem éretted szerető, hű társamat.

Él-e vajon benned felém annyi szenvedély,
Hogy ha kell, jóban-rosszban melletem legyél,
Hogy elnézd olykor gyötrő gyarlóságomat,
És ne hozd fel ellenem alantas múltamat.

Tudsz-e oh várni rám, ha kell, hónapokat,
S bírod-e viselni a kínzó magányt ezalatt,
És vajon akkor is tart-e majd e szeretet,
Ha nem hallasz felőlem napokig híreket.

Gondolsz-e rám akkor is, ha nem vagy egyedül,
Hianyzom-e olyankor is, ha a magány elkerül,
Eszedbe jutok-e, ha nem vagy szomorú nap mint nap,
És kitölti-e az űrt a szívedben ez a gondolat.

Múlik-e majd vajon - ahogy múlik az idő
A minket összetartó határtalan erő,
S elfeledsz-e majd, míg csak egy emlék maradok,
Mikor már az sem érdekel, hogy élek vagy halok.


S bár oly sok a kérdés és kevés a válasz,
És nagy a távolság, mely minket elválaszt,
De a tűz, mely most belülről fűt és éget,
Arra biztat engem, hogy szeresselek Téged.





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.