A HOMOKOZÓBAN szürrealista kispróza


Fittyet hányva a nyelvetlen rúnáknak, beazonosítom magam;
nem vagyok korán kelő. Az én papucsom
sohasem slattyog.
Utálok forróságban levedzeni.
Nem szeretek a csapatépítő tréningen cigánykereket vetni. Amit szabálytalannak
tartok, az a testvérséget vállaló pangás; ha a dáma ízléstelenül nekiront kolosszus bátyjának,
a ceruzahegyezőnek.
Amit megőrzök az életből, az a nonfiguratív lejtő.
Melegséggel tölti el a szívem, ha a galacsin belekukkant a puskacsőbe.
Pszichológia? Szórakozás?
Tartsatok velem a barlangomba, téli álmot aludni… Ha hátrafelé mennék,
vágjatok hozzám egy versenykerékpárt.
Az „etnikum” elnevezés nekem túl erős.
Bevallom azt is, ami szövevényes korunkban izzít;
a rekvizitumokat például olyan köpőcsészébe kívánom, melynek fedele felér egy múzeumi
látogatással.
Srácok, az a helyzet, hogy én már rég kapituláltam, így izotóp-trófeáim is könnyebben rám támadhatnak.
Az eredmény: a népszámlálás összerogy egy kőszobor talapzatánál.
A következmény, hogy lyukas zoknit hordok és a megrendelhetetlen lámpalázak
után kutatok a számban kivérző, ökörnyálat szántó
tajtékpipámmal.
Van, aki szántszándékkal öli halomra a vitrineket;
én immáron, a megelégedés morajával az ajkamon
ólomkatonákat olvasztgatok, hogy a fűzők épek legyenek, s hogy a sokaság gázpedálja örökre
lenyomhatatlan maradjon.






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2022-01-24 08:26:32
Utolsó módosítás ideje: 2022-01-24 08:26:32